Menü

Posts Tagged azélet

Fejlődni akarok, avagy a kristálytiszta vizű tó titka!

Szentimentális Spiritualizmus Vs. Kőkemény valóság

FEJLŐDNI AKAROK!
Hangzik el gyakran a mondat, vagy gondolat. Mióta fő tevékenységem nem a blog írás, vagyis az építő jellegű gondolatok rögzítése és szétküldése online formában, hanem az offline csoportos oktatás, gyakran találkozom ezzel a hangulattal, gondolattal kifejezéssel. Ami teljesen természetes és normális, hiszen az ember ezért megy el tanulni valahová. Az viszont, hogy miben és mennyit szeretnék fejlődni, az már korántsem olyan egyszerű, hiszen a különböző mélységek megértésének és megvalósításának, teljesen mindegy, hogy mit tanul az ember, komoly ára van…

Fejlődni  akarok, avagy a kristálytiszta vizű tó titka! Hangzik el gyakran a mondat, vagy gondolat. Mióta fő tevékenységem nem a blog írás, vagyis az építő jellegű gondolatok rögzítése és szétküldése online formában, hanem az offline csoportos oktatás, gyakran találkozom ezzel a hangulattal, gondolattal kifejezéssel. Ami teljesen természetes és normális, hiszen az ember ezért megy el tanulni valahová. Az viszont, hogy miben és mennyit szeretnék fejlődni, az már korántsem olyan egyszerű, hiszen a különböző mélységek megértésének és megvalósításának, teljesen mindegy, hogy mit tanul az ember, komoly ára van…

Miután kiveséztük magának a fejlődés szónak a jelentését az ősmagyar vonatkozásban, valamint írtam már a kitartásról is, itt az ideje, hogy egy kicsit foglalkozzunk a pszichológiájával is.

Mivel bár egyesek szerint nem most vagyok a csúcson, a lelki önmegvalósítás útját járom, ezen keresztül szeretném bemutatni mégis a fejlődés és fejlődni akarás útját, mivel ezen keresztül könnyebben megérthető, ha valaki a táncban, a Jógában, a harcművészetben, főzésben, akármiben szeretne fejlődni.

Ki a mestered?

Szóval kinézel a neten egy tanfolyamot, amit már régóta szerettél volna, és elmész. Jó esetben egy megélhetési  oktatóval találkozhatsz, aki nem egy két hétvégés oktatói tanfolyamon vált a mesterévé annak amit tanít, hanem legalább 10 éve foglalkozik már vele. Aki még nem csinál valamit 10 éve, az általában bár biztos tud újat mondani egy dologgal kapcsolatban, de nem fogja tudni mindent elsöprő mélységeiben megtanítani neked amit szeretnél.

Tételezzük fel, hogy amit tanulni szeretnénk, azt nem azért kezdtük el tanulni, mert jó a marketingje, az összes barink, vagy barinőnk ezt csinálja, hanem valóban úgy érezzük mi magunk legbelül, hogy nekünk erre most szükségünk van. Aztán tételezzük még fel azt is, hogy egy jó oktatót találunk, aki valóban olyan mélységeiben adja át azt amit tanulni szeretnénk, amilyenben nekünk arra szükségünk van.

Itt fontos lenne megjegyeznünk, hogy egy jó oktató, nem a tapsunkra, a csodálatunkra vágyik, és nem elkápráztatni akar bennünket, illetve azokat akik tanulnak tőle, hanem bár néha villanthat a szintjéből, hiszen arra azért szükség van, a tevékenysége főként arról szól velünk kapcsolatban, hogy segít minket fellépni a következő lépcsőre. Tehát nem azt élvezi, hogy próbáljuk tőle megtanulni a 10. lépcsőn lévő dolgokat, de sehogy nem akar menni, hiszen még előtte kilenc másikra kéne rálépnünk, hogy utána majd szilárdan állhassunk azon a bizonyos 10.-en.

Induljunk  el az Úton!

Elkezdjük hát akkor a tanulást és a fejlődést és a gyakorlást. Az első pár hétben hónapban, valami kirobbanóan jól érezzük magunkat, és csak isszuk a hallottakat, gyakoroljuk otthon is, mesélünk róla a barátainknak. Végtelen nyugalmat érzünk, alig várjuk a következő órát, kiegyensúlyozottak leszünk, megnő az önbizalmunk, és úgy érezzük, hogy megtaláltuk azt amit hátralévő életünkben gyakorolni szeretnénk, és megtaláltuk azokat az új embereket, akikkel ezt csinálni szeretnénk.

Lelkünk Kristálytiszta vizű tava.

Tulajdon képpen teljesen mindegy, hogy mit kezdünk el tanulni, hiszen az elején végtelen alázattal, nyitottsággal fordulunk az a dolog felé, és ez a fajta tudatosság segít, hogy lelkünk Kristálytiszta vizű tava lenyugodjon.

Olyan nyugalom és elégedettség lesz rajtunk úrrá, mintha egy gyönyörű völgybe ülnénk le egy tó partjára, ami tulajdon képpen bennünk rejlik. A tanítások az új emberek, és élmények következtében virágok kezdenek el nőni a tó partján, és mindenféle csodálatos énekes madarak költöznek a hatalmas lugasokba, rózsaszín felhők úsznak a tó felett az égen és minden annyira passzentos, és gyönyörű lesz, hogy joggal gondolhatjuk, hogy megtaláltuk a boldogsághoz vezető utat.

Aztán ahogy haladunk az úton, egyre jobban megismerjük önmagunkat, a mesterünket, és a társainkat akikkel együtt tanulunk. Mert hát ugye ez elkerülhetetlen része minden útnak, ha tanulni szeretnénk. Van aki szimpatikus lesz, meg van aki nem annyira, és hirtelen elcsitul a madárdal a szeretet völgyében, a rózsaszín felhők is beszürkülnek, és a tóban aminek előtte leláttunk az aljára, felkavarodik a mocsok. Egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy ahol eddig tök jó volt minden, ahol eddig boldogok voltunk, aminek eddig annyira különlegesen jó íze volt, az most épp az ellenkezője lett, és tulajdon képpen már ez talán minden szenvedésünk forrása.

Persze ennyire szélsőséges helyzetig csak kevesen mernek elmenni, a legtöbb ember a legtöbb dolgot már az első 2-3 hét, vagy hónap után feladja, amikor az első szürke felhők megjelennek…

Mert mi is történik valójában? Avagy a tökéletesség minden úton elérhető!

Ahogy az új tudás az új emberek virágokkal töltik meg létezésünk völgyét, ahol lelkünk Kristálytiszta vizű tava húzódik, ugyan így ezek az emberek és az oktató segít nekünk, hogy szintet is tudjunk lépni. Vagyis bár eleinte mindig megnyugszunk és leülepedik a tó fenekére minden, azért csak ott lesz benne, az alján. Tehát az új tudástól és az új barátoktól megnyugszik egy kicsit lelkünk, amitől kinőnek a virágok, rózsaszínek lesznek a felhők, meg csiripelni kezdenek a madarak, na meg persze elkezdünk l látni a tó fenekére, hiszen minden útnak ez a lényege, hogy lelkünk legmélyébe betekintést nyerjünk.

De általában mikor belenézünk a tóba, akkor meglátjuk mindazt a sok szemetet amit az életünk, és előző életeink során beleszórtunk. Megpillantjuk a Kéjt, Dühöt, Mohóságot, Illúziót, Büszkeséget, Irigységet, és szembesülünk vele, hogy hát ezek bizony itt vannak a lelkünk legmélyén, és hát nem volna rossz megszabadulni tőlük. Mert tudjuk, hogy ezek mind-mind időzített bombák, és nap mint nap tapasztaljuk, hogy különböző élethelyzetekben ezek mind a felszínre jönnek, és felkavarják az egész tavunkat. Persze leülünk meditálni, meg elmegyünk a következő foglalkozásra is, ahol lenyugszik ismét minden, de már nem annyira, mint amennyire a legelején.

Hiszen elkezdjük látni a mester hibáit, és a körülöttünk lévő társaink hibáit is, és már inkább azon gondolkodunk, hogy vajon biztos jó helyen vagyunk-e és vajon biztos itt kell ezektől az emberektől tanulnunk?

De a helyzet az, hogy mindazt amit a tó fenekén látunk, vagyis a saját rossz tulajdonságainkat elkezdjük látni a tó tükrén keresztül másokban, és általában felerősítve. Magyarul ezt úgy mondják, hogy más szemében a szálkát, de a magáéban a gerendát sem veszi észre.

Aztán ha egy kicsit spirituális hangulatban vagyunk, akkor megpróbáljuk ezeket a „problémás”-nak nevezett szituációkat kezelni a saját képességeinknek megfelelően, vagy ha igazán gyengék vagyunk, és csak azért megyünk mindenhová, hogy kapjunk, és nem azért, hogy valóban  fejlődjünk, akkor elmenekülünk, vagyis egyszerűen nem megyünk többet. Tulajdon képpen feladjuk.

A Tó tisztítása.

Pedig tulajdon képpen éppen az kezdett el történni, amiért oda mentünk, hiszen másokon keresztül mások tükrében kaptunk lehetőséget a saját hibáink felismerésére. Sőt ezeken a különböző szituációkon keresztül van lehetőségünk a szeretet és a megbocsájtás és a türelem  gyakorlására, és tulajdon képpen a másokban látott hibákon való felülkerekedésen keresztül a saját kis tavunkból kezdjük el lapátolni kifele a trutyit. Ez a trutyi, pedig nem más, mint a Kéj, düh, mohóság, illúzió, büszkeség, irigység. Na persze ez a munka cseppet sem könnyű, és cseppet sem egyszerű. Sőt ezek a dolgok rendkívül undorítóak és gusztustalanok, és amikor elkezdjük őket lapátolni kifelé, akkor a gyönyörű kis völgyünkből gyakran költöznek el az énekes madarak, hatalmas vihar is kitör a sokszor eddigre már fekete felhőkből.  Virágillat helyett ocsmány bűz lesz, és ha nem voltunk felkészülve arra, vagy nem álltunk készen, vagy esetleg nem gondoltuk tényleg komolyan, hogy fejlődni szeretnénk, akkor könnyen gondolhatjuk azt, hogy bizony nem azt csináljuk, amiért jöttünk.

Hiszen mi szerettünk volna lelkünk Kristálytiszta vizű tavának partján madárdal és virágillatban rózsaszín felhők között meditálni. Erre most egy tomboló vihar kellős közepén oltári bűzben egy trutyitól kavargó tóban állunk és lapátolunk…

Nem érzem, hogy fejlődnék…

Néha hallom emberektől, vagy csak egyszerűen látom rajtuk, hogy úgy érzik, hogy nem érzik, hogy fejlődnének miközben gyakorolnak valamit, amiben szeretnének egyre jobbak és egyre ügyesebbek lenni. Ilyenkor általában. Sőt gyakran tehetséges emberek érzik úgy, hogy az addigi folytonos fejlődésük egyszer csak megtorpant és elkezdett visszafelé haladni.

És igen, ez a helyzet. A legtöbb ember itt adja fel általában. Mert ez az a viharban bűzben koszban lapátolós rész. A biblia erre csak azt mondja, hogy ez a Gyehenna tüze, vagyis ez a megpróbáltatások ideje. Ez az a tisztító tűz, amin át kell menni mindenkinek, ráadásul nem is csak egyszer, hanem minden úton időről-időre, mondhatni minden újabb szint előtt, hogy tovább léphessen, és egyszer csak olyanná válhasson a tó amilyennek először láttuk, csak most már valóban Kristálytiszta lesz, és nem csak annak látszó.

Néha ahhoz, hogy előbbre jussunk, hátra fele kell menni.

Például, ha elérünk egy szakadékhoz, akkor lehet néhány hátralépéssel elég helyre teszünk szert, hogy nekifussunk, és átugorjunk. Vagy lehet, találunk egy kis csapást, amin simán le tudunk mászni, és a másik oldalon fel. Ilyenkor persze úgy érezhetjük, hogy nem fejlődünk, de igazából ilyenkor fejlődünk igazából, illetve itt jutunk el arra a szintre, ahová következő lépésként el kell jutnunk. Mert egy út, az nem egyenesen megy előre. Az csak a mesében van, és egy egy dimenziós robot látásmódja. Ha fejlődni szeretnénk, tovább kell lépnünk, és az lehet, hogy hátra fele van, és ha az sem segít, akkor oldalra. Mihelyst megtesszük az első lépést oldalra, abban a pillanatban 2 dimenzióban járjuk az utunkat. És innen már csak egy következő lépés, hogy megtanuljunk ne síkban, hanem mélységekben és magasságokban is gondolkodni, vagyis tovább lépni a 3D felé, ahol könnyen megérthetjük, hogy mi vagyunk ennek a gömbnek a közepe és már bennünk van minden. Hiszen a Lélek, örök, tudással és boldogsággal teli, vagyis mindig és mindent tud. Csak ha azonosítjuk magunkat a körülményekkel, akkor ezek elfedik előlünk a valóságot.

Mert mindennel szeretünk foglalkozni, csak a saját rossz tulajdonságainkkal nem. Mert mindenkiben szeretjük meglátni a hibákat, de azt elfelejtjük, hogy erre azért van lehetőségünk, mert ugyan az bennünk sokkal nagyobb mértékben van jelen. Minél jobban kibillent bennünket a lelki harmóniánkból valakinek valamilyen rossz tulajdonsága, annál inkább tudhatjuk, hogy az bizony főleg a saját tavunk legmélyén lapuló trutyi, amit ezen a kapcsolaton és szituáción keresztül van lehetőségünk elkezdeni kilapátolni.

Ilyen szituáció sokféle lehet. Például teljesen mindegy mit tanulsz, ha közben igazából a fiúkat, meg a lányokat nézed az órán, vagy nem a lényege érdekel a dolognak, vagyis az, hogy megvalósítsd, hanem az, hogy elvégezd és meglegyen róla a papírod, vagy azért kezdesz el járni, mert végre valahol megbecsülnek és tisztelnek de legalább nem aláznak meg folytonosan… Rengeteg olyan dolog van ami ott lapul a tó fenekén, és ezeknek a lapuló motivációnkra igen csak nagy hatással lévő dolgoknak a fényében járni egy utat, az nagyon veszélyes, és főleg nagyon veszélyes egy olyan embertől tanulni bármit is, aki nem szabadult meg a tó fenekén lévő trutymó nagy részétől, vagy legalábbis nem törekszik rá…

Jó lapátolást kíván Neked a Harciszerzi!

, , ,

Oda Adás avagy a bátorság és a szeretet első lépései

Épp térdig gázolunk a Kali-Yugában kérem szépen kedves Hölgyeim és Uraim. A hazugságok és álszentségek korában élünk, ahol nagyon ritkán találunk olyan embereket, akik önzetlenül, csak úgy szeretetből tesznek dolgokat másokért, akár érted is. De a legfontosabb nem az, hogy találsz-e ilyen embereket, hanem az, hogy te ilyen merj lenni.
adj. :)
Persze mikor ez történik, akkor mindig úgy kezdődik, hogy találkozol valakivel, aki baleknak néz és jól átver, meg kihasznál. De ez nem az ő hibája. Hanem a tiéd, mert eddig nem éltél így és ez lesz a büntetésed, vagyis inkább az első leckéd. Merthogy ez egy út, ahol lépések vannak. És a lépések az önmegvalósítás, vagy önváltoztatás útján mindig fájnak, mondhatni bokaszaggatók, hogy essél-keljél az elején. Mert abból tanulsz. Azért van, hogy megtanulj járni…

A harcművészet is ezzel kezdődik, hogy esel-kelsz. Mert ha nem tanulsz meg az elején esni kelni, akkor ha a komolyabb leckéket kapod, akkor félni fogsz és nem tudod majd elsajátítani őket, mert majd attól félsz, hogy mi lesz, ha hibázol, mi lesz, ha elesel. Ezért aztán a nagy leckekönyvben úgy van megírva, hogy először mindig kudarcot kapsz, nem sikert. Mert a kudarc tesz erősebbé, tapasztaltabbá.

Ezenkívül, mivel ez egy új dolog, ezért az elsajátítása nehezebb. Gondolom, te sem emlékszel arra, mikor járni tanultál, de biztos vagyok benne, hogy sokat estél mire ráéreztél. És ez az élet minden területén így van. Mert minden tett egy út. Egy út, amit te választasz és mivel ez egy új út így meg kell tanulnod járni rajta. De mire ráérzel a járásra, pláne megtanulsz szaladni, esetleg repülni, addig párszor orra buksz.

És ugye ez egy jó teszt is, hogy amolyan “kocautas” leszel-e és az első pár kudarc után feladod, vagy felkelsz és mész tovább, mert akarod. Ha így teszel mindenképpen eredményeket fogsz elérni, legyél bármennyire tehetségtelen, vagy alkalmatlan is. Persze vannak tényezők, amik javítják a %-okat, de általában a kitartás az egyetlen, ami számít. Hogy mi a meditációd, miközben csinálod, vagy próbálod csinálni megtanulni a dolgokat.

“Úgy akarsz meggyógyulni, hogy le mész a gyógyszertárba és beveszel néhány ízetlen, szagtalan tablettát, vagy valódi gyógymódot keresel a bajodra, amivel soha többé nem leszel beteg?”

Az Utak nem a könnyű és gyors megoldások kedvelőinek valók. Nem azoknak, akik a tévében élnek, vagy mások véleménye alapján rakták össze a világukat, vagy állították össze a baráti körüket…

Úton járni egy magányos folyamat, még ha csapatban is csinálod is, hiszen odabent egyedül te vagy a fejedben. Mondhatni zárkózz be egyedül egy szobába egy napra és nézd meg mit csinálsz akkor, amikor azt gondolod, senki sem lát. Mert az vagy te, valójában az a szinted. Nem az amikor “jófejkedni”, meg okosnak látszani akarsz, mert azt a szerepet osztotta rád az élet…

Mert az egész arról szól, hogy akkor is oda mered-e adni, amire másoknak szüksége van, ha nem kapsz érte vissza semmit, és nem egyszer, nem kétszer, hanem talán sosem. Mert ha mindig csak vársz vissza valamit, akkor nem is adtál igazán…

Ajánlom ezt a bejegyzést azoknak, akik örökké másokat okolnak azért mert nem sikerül nekik senki, meg azoknak, akik megpróbálták, de az első néhány pofon után feladták (Persze valóban sikeresek csak azok lesznek, amik az Univerzum, vagy Isten egyetemes törvényeivel is összhangban vannak, de azok a dolgok a Bibliában, Bhagavad-Gitába, meg Koránban, és a tórában vannak leírva. Ez pedig itt a Harciszerzi, így csak az első lépéseket és szigorúan a gyakorlatot publikálom.) Ja meg a Bencének, aki mindig öngyilkos akar lenni, mert vele mindenki kicseszik. ;P

, , , , ,

5+1 Lépés, hogy legyőzhesd az aggodalmat és csüggedést!

Mindannyiunkban ott él. Szunnyadón várja, hogy feltámadhasson, maga alá gyűrhessen férfit, nőt, erőset, gyengét. Bárkit, aki csak enged neki. Csendesen meglapul, és csak nagyon finoman kúszik elő. A szívbe kapaszkodik. A szív húrjaiba. Ezeken csimpaszkodik felfelé, hogy ahogy mászik oda, közben a szálakkal, amiken érkezik összeszorítsa szervezetünk központját, hogy szépen, lassan ezen az érzeten keresztül az egész lényünket magáévá tegye…

Ha nem kapunk észbe, ledermeszti teljesen a szívünket, aztán a végtagokat, majd egy gombócot küld a torkunkba. Hogy legszívesebben csak elájulnánk, vagy lefeküdnénk aludni, hogy ne kelljen ebben a világban lennünk, ahol ő is. Legszívesebben csak odaát az álomvilágban járnánk, mert nem tudnánk megbirkózni vele, úgy érezzük és ezért inkább szeretnénk csak múlatni az időt, hogy ő maga álljon tovább.

aggodalom, félelem

képforrás

Az aggodalommal kezdődik mindig. Így hívják eleinte. Valamiért, vagy valakiért elkezdünk aggódni, hogy nem úgy lesz vele, vagy azzal, ahogy azt mi elképzeltük. Általában az elvesztés az, ami leggyakrabban felmerül. Igazából talán teljesen mindegy, hogy személyről, tárgyról van szó, ha aggódunk az elvesztéséért, megváltozásáért, akkor tudhatjuk, elkezdett mászni a szívünkbe felfelé, az aggodalom, hogy félelemmé alakuljon, megdermesszen és rettegéssé váljon ott, jégbirodalommá és gyötrelemmé téve létezésünk azon pillanatait, ahol hagyjuk eluralkodni.

De az életünknek nem szabad az aggodalomról, a félelemről és a rettegésről szólni, mert amíg aggódunk, félünk, rettegünk, általában nem haladunk előre az úton, hiszen megbénít bennünket ez az érzés. Legyőzni pedig nem lehet, csak felülemelkedni rajta.

Hogyan?

1. Első lépésben nem rossz, ha tudatosítjuk magunkban, hogy értékesek vagyunk. Ha nem vagyunk tisztában magunk, a lélek értékével, mely ugyanolyan értékes, mint minden más lélek, hiszen mind Istenke parányi szerves részei vagyunk, akkor elég nehéz dolgunk lesz. Szóval első lépésnek ezt jó rögzíteni a dermedt pillanatokban.

2. Aztán következő lépésként nem rossz, ha képesek vagyunk analizálni a pillanatot és a helyzetet, hogy mi is van valójában, vagyis valóban érdemes-e aggódnunk, vagyis veszélyben van-e az életünk, a létezésünk, a fejlődésünk. Mert ha nem, akkor igazából felesleges aggódni.

3. Mindegy, hogy okkal, vagy ok nélkül aggódunk egy dolog miatt, könnyen elképzelhető, hogy nincs hatalmunk a befolyásolása felett, tehát úgy is úgy lesz, ahogy lennie kell, tőlünk függetlenül. Mert ha nem lenne a dolog tőlünk független és tudnánk befolyásolni, akkor nem kéne ugye aggódni amiatt, hogy mi lesz, ha nem…

4. El kell engednünk a félelmet, hogy úgy lesz, ahogy nem akarjuk. A legtöbb esetben ha valamin meditálunk, valamiért aggodalmaskodunk, akkor az úgy is lesz. Persze ez nagyon nehéz, de ha már figyeljük egy ideje a gondolatainkat, akkor lehet, hogy menni fog. Ha pedig eddig nem tettük, akkor itt az ideje kianalizálni saját magunkat (nem pár perces dologról van szó), hogy miért érzünk így meg úgy, vagy miért jutnak eszünkbe ilyen meg olyan dolgok erről meg arról.

5. Ötödik lépés pedig, mikor semmi sem sikerül, végső menedékként érdemes felkeresni Istent. Nem tudom szoktál-e imádkozni, de az én tapasztalatom az, hogy ha Istentől kérek enyhítést, akkor Ő mindig segít. Mert Ő Isten és megteheti. Sőt lehet épp ez volt a célja azzal, hogy úgy alakultak a dolgok az életünkben ahogy, hogy végre ráeszméljünk, hogy Rajta kívül nincs jobb pártfogó, rajta kívül senki más nem tud olyan hatással lenni az életünkre, amire épp szükségünk van.

+1 (Ez egy Harciszerzi tipp)
Szintén saját tapasztalatom, hogy jót tesz ilyenkor egy hideg zuhany, vagy csak sima fürdő, napfényre menés, séta, egyenletes légzés figyelés, takarítás (igen mert azonnali a siker élmény). De nekem szokott még működni a hajszárító, monoton hangjára való figyelés, vagy csak a meleg levegő áramlásának érintése is nagyon kedvezően hat a dermedő tagok végtagok újra éledésére, és így az aggódó elmére. Persze a hajszárító csak a legvégső fegyverem, mikor már semmi, de semmi nem működik, akkor egy friss zuhany után, egy hajszárító sugarát magamra irányítva szoktam újra átmenni a fenti 5 lépésen. (Olyan még nem volt, hogy ez ne működött volna, szóval ettől további tippeket egyenlőre nem tudok adni.)

Mindezt csak azért, hogy lásd, nem üres szavak, és tippek ezek itt, hanem mindig próbálok egy megoldási alternatívát is adni azok kezébe akik agymenéseimre bukkannak itt a világhálón, az emberiség kollektív tudatában. :)

Egy szónak is száz a vége: csak meg ne állj, és soha ne add fel!

Te milyen módszerekkel szoktad legyőzni a csüggedést?

, , ,

Higgy…

Az életben annyi mindent szeretnénk. Szeretnénk ha úgy lenne ahogy nekünk jó. Igazából úgy is lesz ahogy nekünk jó. Előbb vagy utóbb mindig teljesülnek az álmaink. De amikor épp álmodozunk akkor néha úgy néz ki, hogy pont az ellenkezője lesz annak amit szeretnénk. De nem szabad elveszteni a hitünket abban, hogy álmaink valóra fognak válni. Hiszen Isten valóra váltja minden álmunkat. Csak nem szabad a megtorpanásainkat csüggedéssel és feladással tetézni.

Az álmok azért vannak, hogy beteljesüljenek, de lehet egy gyerekkori álmunk, csak öreg korunkban válik valóra amikor már el is felejtjük. Vagy lehet akkor amikor nem is kéne, vagy már épp az ellenkezőjéről álmodunk. De az álmok mindig valóra válnak.

Az álmokért hálásnak kell lenni. Akkor is, ha valóra válnak és akkor is ha nem. Mert az álmok azok a kulcsok amik fogva tartanak bennünket ebben az anyagi világban. az álmaink a vágyaink, amiket meg kell élnünk. Mert ha feladjuk őket, akkor csak a vágy marad a szívben és örökké csak összetörve fogunk élni, mert legbelül csalódást fogunk érezni saját magunkkal szemben.

Persze nem rossz egy olyan értékrend szerint álmodni, ami összhangban van az Univerzummal, Istennel, vagy hívd akárhogy a legfelsőbbet. Mert ha nincs összhangban, akkor komoly sallert fogunk kapni visszahatásként. Viszont van amikor nem tudsz mit csinálni és ezeket is valóra kell váltanod, különben nem bírsz tovább létezni.

Egy mondás szerint “A legtöbb ember, már 25 éves korában meghal, de csak 75 évesen temetik el.” De nekünk nem kell ilyennek lennünk. Csak hinnünk kell az álmainkban és ki kell dolgoznunk, hogy miként fogjuk valóra váltani őket.

Mert a legrosszabb az mikor csak várjuk, hogy berepüljön a sült galamb a szánkba. Mert az álmokban nem elég hinni, hanem tenni is kell értük. Persze lehet sokkal egyszerűbb feladni a változásra való hajlamot, fejet hajtani valami vallás, szekta, filozófiai irányzat, vagy csak a család akarata előtt és azt csinálni amit mások normálisnak gondolnak. De ebben az esetben könnyen lehet, hogy észre sem vesszük amikor beteljesül az amit 5 évesen nagyon szerettünk volna.

Mert az álmokra emlékezni kell, az álmokért dolgozni kell, de legfőképp az álmokban hinni kell.

Higgy az álmaidban és történjen bármi az életben, ne engedd, hogy a hited kialudjon. Mert a hited benned van, azt nem veheti el senki tőled. Amíg tudsz gondolkodni, addig álmodni, és hinni is tudsz. Ezért az élethez az egyik legfontosabb dolog a hit…

Sok szerencsét és jó munkát kíván Neked az álmaid valóra vállásához a Horváth Ádám  Jóga és Ninjutsu oktató, a Harciszerzi. :)

, , ,

Ki az igazi barát?

barátok. :)

Annak idején, mikor rájöttem 23 évesen, hogy az éjszakában tett ámokfutásom és az azzal való életem valószínűleg rövid időn belül a halálomat fogja okozni, vagy legalábbis semmiképpen nem fog abban segíteni, hogy normális, tisztességes életet éljek, megérett bennem a döntés, hogy változtatnom kell…

Persze sokáig vajúdtam, hogy mit, meg hogy változtassak, mert nem volt más alternatívám nagyon, hogy mit is csináljak azok a dolgok helyett, amit addig, csak az volt biztos, hogy azt többet nem, mert erőszaknak éreztem mind a testem mind a lelkem ellen. Néha persze ezt el tudtam felejteni, egy-egy mámoros éjszakán, egy „jó” társaságban, de az éj gyorsan elmúlt és én újra ott voltam egyedül és azon gondolkodtam, hogy vajon jó-e ez így…

A szem a lélek tükre

Hiába adunk meg minden a testnek, mert a test igazából nem mi vagyunk. Mi magunk mindannyian lelkek vagyunk, mint olyanok Isten parányi szerves részei. A testünk, csak a lelkünk vágyainak, a lelkünk szépségének a megnyilvánulása. A szem pedig a lélek tükre. Innentől fogva pedig minden ember gyönyörű (lehetne), hiszen mindenkinek szép szeme van, ha a maga mélységébe bele merünk nézni. Mivel a szemen keresztül a lelket láthatjuk, ugye, ami Isten parányi szerves része, így van lehetőségünk mindenkiben meglátni az Istenit.

A test pedig a vágyaink tükre

Na de a test sokkal többet elárul egy ember jelenlegi helyzetéről, mint a szeme. A szem mindig azt mutatja, hogy milyen lehetne valaki, a test pedig azt, hogy milyen most valójában. Ha valaki például Istentelen életet él, vagyis élete központjában a saját önzősége áll, akkor annak vannak testi tünetei. Mert ha valaki jókat zabálni szeret, akkor elhízik, ha valaki drogozik, eldeformálódik, ha valaki a szexuális életben merül el, akkor megöregszik. Stb. Van egy csomó ilyen, hiszen a testünk nem arra van, hogy korlátlanul élvezzük és az érzékek utasításának eleget téve igyekezzünk minden felmerülő vágynak eleget tenni.

A szépség, ami belülről fakad

A valódi szépség belülről jön a lélektől, hiszen az Isteni lélek szikra eredeti természete az is, gyönyörű, hiszen minden, ami Istenhez kapcsolódik az gyönyörű. Mikor valami elveszíti a kapcsolatát Istennel, akkor az elveszíti a szépségét. Itt szeretnék különbséget tenni a szépség és a kívánatosság között, amit férfiként úgy sikerült definiálnom, hogy mikor ránézek egy nőre, és azt érzem, hogy hú de nagyon ráugranék, akkor az nem szépség, hanem csak kéj, ami a nőből árad. Viszont amikor ránézek, és csak le vagyok hengerezve és csak csodálom, és még egy ujjal se mernék hozzányúlni, annyira tiszteletreméltó és mégis vonzó, akkor az szépség. Az egyik tulajdonság a másokban való nemi vágyak felkeltéséből fakad, a másik pedig a tiszta erkölcsös életből.

Ezért mondják, hogy az erényes ember, csak úgy ragyog. Mert ha erényesen él, akkor ezek a kincsei kiülnek az arcára, és megváltozik az egész kisugárzása, amitől másképp lesz vonzó az emberek számára, mint például egy prostituált, akit bárki láthat meztelenül, ha megfizeti az árát. (És itt nem leszólom a prostitúciót, hiszen az is a világ része, csak hát azt gondolom, hogy mindenki tud választani az életében, hogy mivel keresse a kenyerét. Mert vannak olyanok, akik tudnának mást is csinálni, meg vannak olyanok is, akik bele vannak kényszerülve egy ilyen helyzetbe.)

Ki az igazi barát

Na de visszatérve a barátsághoz, sokszor gondolunk embereket a barátainknak azért, mert azt gondoljuk, hogy jók velünk és azt mondják, amit hallani szeretnénk. Nekem életem egyik legnagyobb tanulsága volt mikor szerzetesnek álltam és azokból az időkből a sok százból összesen 2 barátom maradt meg, akikkel azóta is és közben is végig, rendszeresen tartottuk a kapcsolatot. Nem mondták azt, hogy ha ezentúl nem drogozol és erkölcstelenkedsz velünk, akkor nem lehetsz a barátunk, hanem eljöttek meglátogatni, mert kíváncsiak voltak az új életemre. Sokat beszélgettünk és tiszteletben tartották azt, hogy megváltoztam és örültek neki, hogy örülök annak, hogy más lettem, mint előtte. Sőt azóta bizonyos dolgokban ők is megváltoztak, talán ennek hatására. De ha nem sokat, akkor is örülök, hogy az ő életükben olyan folt vagyok, ami a jó irányba viszi őket, nem pedig a másikba.

Természetesen a többi ismerősöm sem mert nekem ilyet mondani, hogy ha nem iszok velük akkor nem leszünk cimbik, mert az azért elég durva lett volna. De mivel nem volt közös témánk, hiszen az életünk két különböző irányba ment, így szépen elkoptak, úgy ahogy az kell… Néha még hiányoztak az átmulatott éjszakák, meg nagy röhögések, de végül lettek új barátaim, akikkel szintén nagyokat tudunk röhögni, esetleg még az éjszakát is átmulatjuk, persze egész másképp, mint akkoriban. Viszont nagyon fontos, hogy velük egy az irány, egy a cél, és ezért tudjuk egymást segíteni az úton, hogy előre haladjunk mindannyian, ahelyett, hogy az út mellett ücsörögnénk egy kocsmában, vagy Night Clubban bedrogozva a nyelvünket csorgatva  a valódi boldogság után.

Ezenkívül egy igazi barát szeret annyira, hogy megmondja, ha rossz úton jársz szerinte, vagy hibáztál. És itt fontos megtudni, hogy ő most akkor annak a fényében beszél-e, hogy együtt haladjatok a kitűzött cél felé, vagy megállt és nem akarja, hogy több legyél nála. :) Ehhez már saját, benső bölcsességre van szükségünk…

Mert a boldogság nem a cél, hanem az út.

Az, hogy tapasztalom a saját változásomat. És hiába szólnak utánam, vagy küldenek levelet, hogy milyen jó volt a kocsmában, én megyek tovább, mert tudom, hogy annyi sok mindent nem ismerek még a világból, amiket ha csak ott drogozgatok, meg iszogatok velük, soha nem is láthatok meg tiszta józan fejjel.

Éppen ezért mondom, hogy őszintén vizsgáld meg, hogy min alapszanak a barátságaid, kivel, hogyan és miért, mert a legtöbb kapcsolat manapság arról szól, hogy legyünk együtt ugyanolyan nyomorult szerencsétlen emberek és akkor együtt szenvedjünk, vagy üssük el az időt.

Mert ezek a barátságok nem teszik elégedetté a lelket. Mert a lélek azért van ebben a világban, hogy helyreállítsa eredeti szeretetteljes kapcsolatát Istennel. Ha nem ezen az úton járunk, akkor örökkön örökké csalódnunk kell az úgynevezett földi kapcsolatainkban. És a legnagyobb döbbenet akkor lesz, mikor eljön a halál és rájövünk, hogy elvesztegettük az életünket ezekre az emberekre, akik nem akartak jönni, hanem csak el akarták vesztegetni az életüket mások, avagy épp a mi társaságunkban.

Kedvenc Sensim egyszer ezt mondta:

“A kudarc nem létezik. A kudarcot a szüleid találták ki, akik büszkék akartak lenni rád, meg a barátaid, akik nem akarták, hogy több legyél náluk”

Időközben rájöttem, hogy azok, akik nem akarják, hogy több legyél náluk, azok nem is a barátaink. Ők csak amolyan leküzdendő akadályok az életben, akiken át kell lépni. Ha veszik a lapot, akkor lépnek és változnak ők is, ha nem, akkor sajnos ez van. De az élet megy tovább…

Mindenki a saját fejlődéséért felelős. Senki nem fog más helyett fejlődni, ezért mindenkinek magának kell megválogatnia a társaságot, hogy kik azok, akiktől több tud lenni, és akik tőle is többé válnak. De ha ez nem egy kétoldalú dolog, akkor az nem barátság, hanem csak kihasználás…

Kívánom Neked, hogy megtaláld azokat az embereket az életedben, akik segítenek téged az utadon, és akiktől megismerheted legbensőbb önmagad, a lelket aki Te vagy valójában, ott legbelül…

, , ,

Mi a meditáció, hogyan kell meditálni?

Mi a meditáció, hogyan kell meditálni?Annyi minden félét hallani arról, hogy miként kell meditálni. Olyan sokat hallom ismerőseimtől, hogy elmennek, vagy leülnek meditálni. Ami tök jó, és mindenkinek csak javasolni tudom. Viszont érdemes foglalkozni azzal az aprócska ténnyel, hogy létezésünk minden pillanata meditáció, hiszen a fejünkben történő gondolatok megállás nélkül, örökkön-örökké pörögnek. tehát tulajdon képpen folyton meditációt végzünk. A különbség csupán annyi, hogy ha leülünk meditálni, vagy más meditációnak nevezett gyakorlatot végzünk, az tudatos meditáció, ha meg csak csináljuk a minden napjainkat, akkor az általában nem tudatos meditáció. A cél az, hogy mindig tudatosak tudjunk lenni, vagyis mindig tudatosan meditáljunk és létezzünk. Ezt akkor valósítottuk meg, amikor már álmunkban is mi irányítunk és tisztában vagyunk vele, hogy álmodunk.

, , , ,

Hogyan juthatok el a csúcsra?

Az élet az egy nagyon érdekes játék.  Mindannyian próbáljuk megtalálni az értelmét, végső célját és mindannyian próbáljuk mindezt úgy tenni, hogy közben minimálisra csökkentsük a közben muszáj kellemetlen részeket.

Ezt többféle képpen is végezzük, de nagyrészt abból áll, hogy olyan embereket, ismerősöket, barátokat gyűjtünk magunk köré, akikkel jól érezzük magunkat. Jól  azokkal érezzük magunkat akikkel valamilyen szinten egy felé vezet az utunk, egy a célunk. Vagy legalábbis hasonló elképzelésekkel hasonló irányba törekszünk.

hegy, fuji, mountain

A bölcsek azt mondják, hogy ha felfelé haladsz mindegy, hogy milyen irányból közelíted meg a csúcsot, mert el fogsz jutni oda. Közben találkozhatsz mindenféle más vándorokkal, akik éppen haladnak valamerre. De a hegy az csak hegy marad, és ha a különféle magasságokra jellemző sajátosságaira nem készülsz föl lejjebb, akkor bizony vissza fogsz fordulni mikor kevesebb lesz a levegő, vagy egy kissé hidegebb lesz odafent, mint lejjebb.

A hegy magasabb régióinak tulajdonsága az is, hogy az egyre extrémebb körülmények miatt egyre kevesebben járkálnak arra felé, vagyis egyre magányosabb leszel, egyre inkább kell erőt és inspirációt merítened belülről, azokból a dolgokból amiket lejjebb gyűjtöttél magadnak amikor még sok-sok-sok többed magaddal mászkáltál, masíroztál , ott lent a hegy tövében az erdőben és arról ábrándoztál a többiekkel, hogy egy nap feljuttok a hegy tetejére. Aztán voltak akik leváltak a fogadóknál, voltak akik valami hegyi ösvényen indultak el, voltak akik neki eredtek egy sziklás résznek, meg olyanok is akik megharagudtak rád, vagy rátok és inkább másfele mentek.

Biztos te sem lehettél soha abban, hogy az út amin jársz, melyet követsz oda vezet ahová azok ígérték akikre hallgattál mikor elindultál, vagy irányt választottál, hiszen a felsőbb hegyrészek már felhőkbe burkolóznak, amin nem lát át az aki nem megy fel legalább addig ahol a fellegek gomolyognak, vagy a felhők fölé nem mászik. Aztán volt, hogy gyűjtöttél magad köré másokat, akikkel együtt mászol, meg olyan is, hogy te csatlakoztál másokhoz akik szintén arra másznak amerre te, de közben végig csak egy dolog számított igazából.

“Az úton csak az számít, hogy miközben mászol, mennyire élvezed.”

Mert csatlakozhatsz bárkihez, vagy gyűjthetsz magad köré bárkit, ha azok az emberek nem pusztán a barátság, vagy együttlét öröméért vannak melletted, akkor az egész utat megmérgezi valami, ami igazából el fog téríteni az utad céljától.

Ez pedig nem más mint a számító, önző emberek keserűsége. Akik nem azt nézik, hogy mit tudnak adni, hanem azt, hogy mit kaphatnak maguknak. Az, hogy ők adnak valamit és érte viszonzást várnak, téged is önzővé fog tenni. Ami míg sima az út, annyira nem számít, de mikor kúszni mászni kell négykézláb felfelé, akkor igen is komoly gondot fog okozni, hogy meglásd a hegyről lefelé tekintők által csodált gyönyörű látványt. Hogy csodáld azokat akiket látsz, hogy másznak veled, melletted, alattad, feletted és mikor rájuk nézel akkor ne vetélytársakat, ellenségeket láss bennük, akik nehogy előtted érjenek a célba, vagy nehogy fölötted másszanak, hanem értékeld az erőfeszítésüket és mikor a tekintetetek találkozik akkor meg tudd látni bennük azt, amit te is megéltél egyszer, még ott az erdőben, mikor sokan voltatok és arról ábrándoztatok, hogy egy nap feljuttok a csúcsra.

Amikor mindezt meglátod, akkor megérted, hogy mindegyikőjükben van valami ami ez idáig elvezette őket, ugyan úgy mint téged is, hiszen akkor és ott csak te és ők lesztek, vagyis inkább akkor és ott ti lesztek együtt és mindennek a pillanatnak a varázsa, csupán attól fog függeni, hogy ki mennyi dicsőséget elismerést, vagy bármi mást szeretne magának, és mindannyitok annyira lesz elégedett azzal a pillanattal amennyi elvárása van a külvilágtól, hogy az mivel tartozik neki. Ha azt gondolod akkor és ott, hogy te vagy az aki hálával tartozik ezeknek az embereknek, hogy itt lehetsz és igazából nekik köszönheted azt, hogy eddig eljutottál, akkor boldog leszel.

Ha viszont csak egy kicsit is akkor és ott benned van a gondolat, hogy ők azok akik neked köszönhetnek bármit, akkor ezt a csodának tűnő pillanatot annyira fogja eltakarni ez a gondolat, amennyire átadod magad neki. Ráadásul, ha ez a gondolat szavak formájában is megszületik, akkor árnyékot képes vetni másoknak a csodás pillanatára, akik akkor és ott veled vannak, ha pedig el jut a tettek szintjére, akkor lehet, hogy másoktól is elveszed azt az érzést amit akkor és ott együtt kaphatnátok a hegytől.

Éppen ezért érdemes elengedni az elvárásokat, különböző elképzeléseket, mert ha nem tudod, akkor csak az a parányi elégedettség marad ami abból származik, hogy jobb vagy mint mások. De mikor ezt gondolod, abban a pillanatban az a súly amit magadra veszel azzal, hogy magadat többnek gondolod és ezért el kezded érezni  azt a felelősséget ami a mások vezetésével, tanításával jár, rá nehezedik a válladra és ennek a tartására kell fordítanod rengeteg energiát, amit a mászásra is fordíthatnál…

Vagyis vezetni, tanítani csak magasabbról lehet. De aki tényleg sokkal magasabban van, az mindent el fog követni, hogy ne gondold azt, hogy ő magasabban van, különben másképp fogod érteni azt amit lekiabál neked a hegyről és soha nem fogsz eljutni oda, ahová szívesen segít neked, hogy eljuss te is.

Mert azokban a régiókban bizony kevés az ember.

Nem úgy, mint ott lent az erdőben a hegy lábánál, mint mikor együtt elindultatok és arról ábrándoztatok, hogy egy nap majd feljuttok a hegy tetejére, ahol megtaláljátok azt amit kerestek. Mert az amit kerestek, nem a hegy tetején van, hanem végig út közben…

Oszd meg, ha tetszett, az ismerőseiddel is!

Nem kerül semmibe, és minél több ember kezd el így gondolkodni, annál szebb lesz a világ!

Sok szeretettel:

Horváth Ádám Jóga és Ninjutsu oktató, a harciszerzi

, , , ,