Menü

Posts Tagged azélet

Miért olyan kusza az időjárás mostanában, avagy hogyan süttessük ki a napot?

A nap forrón sütötte az aszfaltot. Sugarai onnan pattantak vissza a városba a házak közé. Persze közben átalakultak forrósággá, mert az aszfaltnak sötét színe van, ami forrósággá alakítja ezt az energiát. Na persze voltak olyan gazdagabb részei a városnak, ahol világos színű burkolattal vonták be a már a járdákat, de ez nem feltétlenül segített sokat a hirtelen érkező forróság hullámra.

Miért olyan kusza az időjárás mostanában, avagy hogyan süttessük ki a napot?

Hirtelen érkezett, mert előtte még tél volt, aztán árvíz, majd kánikula, aztán hirtelen tavasz, hogy majd megint nyár lehessen. Az embereket is összeborzolta rendesen. egy kicsit azok is megzavarodtak, akik eddig törekedtek az egyensúlyra, akik meg zavarodottak voltak, még zavarodottabbak lettek.

A kiszámíthatatlan szeszélyesnek nevezett időjárás, persze nem volt váratlan. Sőt egyre szeszélyesebb lesz ahogy az idők telnek és múlnak. És nem azért amiért az emberek, vagy az embereket akaratukon kívül manipuláló tudósok gondolják. Globális felmelegedés, környezetszennyezés, meg mindenféle okosnak gondolt elképzelés látott már napvilágot, hogy miért fogjuk elpusztítani a földet, és hogyan lehetne megakadályozni ezt. Na meg persze lehet rá pénzeket adományokat gyűjteni, hogy vigyünk hűtőszekrényeket az északi sarkara, és gyártsunk ott helyben jégkockákat, amiket aztán visszadobálhatunk a tengerbe. Vagy hasonló hatalmas ötletekkel próbáljunk meg valami mást csinálni.

De a helyzet az, hogy semmi nem fog működni. Mert a hőség és összevissza időjárás, nem egy csapás, hanem egy következmény. A teremtett világban minden ok-okozati összefüggésben áll egymással. Ha sok zsírosat eszünk, akkor például dagadtak leszünk. Ha mindenkivel gonoszan bánunk, akkor senki nem fog szeretni bennünket és magányosak leszünk, de legalábbis egyre magányosabbak. Ha épp az ellenkezőjét tesszük, akkor pedig épp az ellenkezője fog történni.

Az időjárás viszont egy kicsit keményebb dió. Mert ha erkölcsösen élünk, akkor rendben lesz az idő is. Ha nem élünk erkölcsösen, akkor nem olyan idő lesz amilyet mostanában kapunk. Na persze lehet lázadni ez ellen, meg magyarázni, hogy hülyeség, meg minden mással próbálkozni, de ugyan úgy, ahogy egy jó cuppogós zsíros étel a saját testünkre rakódik le, ugyan úgy van gondolkodás módunk és életvitelünk hatással a világra körülöttünk.

A kajálós dologgal szerintem nem vitatkozik senki nagyon, hiszen ebben majdnem mindenkinek van tapasztalata. Meg egyértelmű is. Viszont ez a belső világunkra hat. Úgy is mondhatnám, hogy a mikro kozmoszunkra, ami egyszerűen kifejezve a testünk tulajdon képpen. Ahogy bánunk vele, ahogy használjuk, úgy fogjuk benne érezni magunkat benne.

Az élet vitelünkkel, tetteinkkel, viszont nem a saját belső világunkra hatunk, hanem a körülöttünk lévő makro kozmoszra. Míg egy cuppogós zsíros szendvics csak a bennünk lévő dolgokat változtatja meg, hiszen mi élvezzük, addig a tetteink szavaink, kifelé lőtt gondolataink a körülöttünk lévő világot befolyásolják. De hát igazságtalan is lenne, ha nekem kéne meghíznom azért, mert valaki sokat zabál nem?

“Gondolat hullámaink tetteink, amiket látnak és éreznek mások, olyan hatással vannak a körülöttünk lévő világra, aminek a következménye például az efféle időjárás. “

Te is biztos érezted már úgy magad, hogy bementél valahová, és az ott lévő boldog vagy boldogtalan emberek hangulata átragadt rád is. Mert megtöltötte a szobát, és te magadba lélegezted, teljesen magadba érezted az ő hangulatukat. És mivel nem vagy akkora személyiség, vagy mert úgy gondoltad, hogy jó így, ezért te nem megváltoztattad ezt a vibrációt ott a levegőben, hanem magadévá tetted, és néhány perc elteltével erősítetted. Persze az is lehet, hogy nem tudtál vele azonosulni, és megváltoztatni sem tudtad, és ezért inkább kimenekültél az „Ufók” közül.

Gondolataink, tetteink, mások felé táplált érzéseink, belül dúló harcaink pedig ahogyan látszanak rajtunk a minket kívülről szemlélőknek, ugyan úgy hatással vannak a körülöttünk lévő világra is. Minél több boldogabb és kiegyensúlyozottabb ember él egy területen, azon a területen annál kedvezőbb lesz az időjárás is.

A szüleim mesélték, hogy régen még volt ilyen, hogy a tavasz első napja, meg a tél, meg a nyár, meg a minden. Vagyis minden óramű pontossággal működött, még ha a szeszélyes időjárásról is volt szó. A népek is megfigyelték, hogy a fagyos szentek, Szervác, Pongrác, Bonifác, csibészek, meg hogy, Sándor, József, Benedek, zsákban hoznak meleget. De azokban az időkben még nem voltak koedukáltak az iskolák, nem volt olyan elterjedt divat drogozni, meg össze vissza nemi életet élni mindennel és mindenkivel. Aztán ahogy szépen be jött a kulturális forradalom, vagyis az emberek elengedték a boldogság szabályozó elveit, úgy borult fel szépen az időjárás is.

Nem, nem azért, mert Isten gonosz, és azt akarja, hogy ha nem játszunk az ő szabályai szerint akkor rohadjunk meg, Ő küldi a jégesőt, árvizet, földrengést (és hamarosan a sáskákat is talán.) Hanem egészen egyszerűen azért, mert úgy rakta össze a világot, hogy minden vágyunk teljesülhessen benne. Tehát bármit megtehetünk ma már tulajdon képpen. Még van egy két ölésre vonatkozó törvény, de az is csak ideig óráig lesz érvényben, amíg ki nem tör valami háború, vagy lázadás, vagy válság, vagy össze nem omlik a rendszer, mert akkor meg majd ugye az „erős kutya…” –elv fog érvényesülni.

Belső Vihar= szorongás, depresszió, stressz

De ne szaladjunk ennyire előre, egyenlőre maradjunk az időjárásnál, és a gondolat világunknál. Szerintem Neked is nyilvánvaló, ha már néhányszor figyelted a kis gondolataidat és érzéseidet (Ezt hívják úgy, hogy a tudatos meditáció első lépése.), hogy néha annak hatására amilyen tetteket elkövetünk, vagy amilyen emberekkel amilyen életkörülménybe lépünk, néha belső viharok tombolnak bennünk. Persze az okosak ezt a vihart elnevezték már sokféle képpen, mint például: szorongás, depresszió, stressz. Na és ugyan ezek az okosak akik elnevezték ezeket a dolgokat, ők úgy gondolják, hogy ezek tulajdon képpen csak különféle vegyi anyagoknak a keveredései a szervezetünkben. Ráadásul, ezen az elven is próbálják meg kezelni ezeket a dolgokat. Vagyis ha be veszel valami kemikáliát, akkor el fog múlni.

De ne bántsuk az okosakat, hiszen mi magunk is ezt gondoljuk, mert ha bár nem megyünk orvoshoz, hogy megállapíthassa, hogy ezek közül szenvedünk valamiben, azt gondoljuk, hogy némi vegyszer hatására elmúlhatnak ezek a dolgok bennünk. Ezért üzemelnek a kocsmák, és ezért születnek igazából a kábító szerek. Mert akkor el tudod felejteni ezeket a dolgokat. Ahelyett, hogy megpróbálnánk érteni és oldani ezeket az élet helyzeteket, gyakran fordulunk valami segéd eszközhöz, mert azt gondoljuk, hogy jobb lesz.

De nem lesz jobb, sőt. Elmúlik a hatás, és újra ugyan ott vagyunk. Na és minél több emberben tombolnak ezek a dolgok, az annál jobban befolyásolja a köztük élő esetleg normális embereket, és ez a kollektív emberekből áradó vibráció, pedig megnyilvánul fölöttük az égen, mert Isten azt mondja, hogy jó, hát ha ilyen sokan szeretnétek így érezni magatokat, és nem túl lenni rajta, akkor én adok hozzá megfelelő háttér zenét, meg fényeket, körülményeket.

Ezek a körülmények természetesen ebbe az irányba befolyásolják azokat az embereket is, akik szeretnének kiegyensúlyozott békés életet élni, és ezért vagy elmenekülnek, vagy írnak egy ilyen segítő szándékú cikket, vagy maguk is depressziósak lesznek…

Az Ősi Védikus Jóga szentírások természetesen írnak is erről a jelenségről. A Védák szerint, ha valahol az emberek nem követik a Dharmájukat (Nem az életfeladatukat végzik), ott nincs rendben az időjárás. A Védák pontosan leírják, hogy mikor melyik napokon lenne az évszak váltás, meg minden mást is. A legkönnyebb és egyszerűbb módja annak, hogy ellenőrizzük azt, hogy mennyire kiegyensúlyozott emberek élnek azon a környéken is ahol mi, az az hogy milyen az időjárás. Például az eső normális esetben csak este esik, és akkor is szépen finoman, nem hurrikán és tornádó formájában.

Néha persze vannak olyan esetek is, amikor egyetlen ember képes olyan pusztító természeti csapásokat elő idézni a puszta érzéseivel, gondolataival, gyűlöletével, mint például hurrikán, tornádó, jégeső, de manapság ez nagyon ritka szerencsére (meg mindig is az volt.). Viszont ha mi magunk nem vagyunk hajlandóak magunk megváltoztatni az érzéseinket, akkor a kollektív tudatnak köszönhetően könnyen csinálunk együtt olyan időjárást, mint amilyen mostanában van.

Persze lehet azt mondani, hogy ez nem így van, de ettől még így lesz… A Védikus Jóga szentírások például ezért jelölik meg a lelki gyakorlatok, meditációk idejének az ősi idők óta a hajnalt. Nem azért, hogy szívassák azokat akik szeretnének sokáig aludni, hanem egészen egyszerűen azért, mert a sok frusztrált, élvező, tomboló, bulizó ember hajnalra általában elpilled, és álomba zuhan. Amikor valaki álmodik, alszik, akkor általában a belső világában jár, így nincs hatással olyan nagy mértékben a zakkant elméje, mint mondjuk nappal, vagy az esti órákban.

De ha szeretnénk saját magunkat vagy elménket lecsillapítani, mert mondjuk nem sikerül meditációval, nincs az a tomboló elme, amit nem lehet megnyugtatni egy kiadós hideg zuhannyal. Ezt a módszert egyébként alkalmazták régen, és talán még most is orvosilag is, vagy hisztiző gyerekeknél, de saját magunkon sem rossz módszer. Ha nem szeretjük a hideg vizet, akkor csináljunk váltó zuhanyt, egyszer hideg, egyszer meleg, és amikor hozzá szoktunk a cucchoz, akkor álljunk a hideg alatt kicsit tovább, és azzal fejezzük be a tudatmódosítást. Az eredmény azonnal is garantáltan hatásos.

Na meg persze pozitív hozzá állás és az, hogy sose felejtsük el, a felhők felett mindig süt a nap, meg azt, hogy minden vihar véget ér egyszer…

Egyébként eszembe jutott, hogy csinálnék egy személyiség kiegyensúlyozós, és és önhivatás megtaláló meditációs tanfolyamot. Csak az a kérdés, hogy érdekelnének-e mondjuk téged a módszereim, amiket használok a magam életében? Ha igen, akkor egy hozzá szólással jelezd, hogy igen, érdekelne a harciszerzi meditációs tanfolyama, és akkor keresünk egy jó időpontot.

, , , , , , , ,

Légy önmagad, mert más nem lehetsz!

 

Elég izgalmasan alakul a nyár a harciszerzi háza táján.

"Akkor leszel csak boldog, ha a saját életed éled. Akkor éled a saját életed, ha szereted magad, szereted amit csinálsz, és szereted ahogy csinálod." harciszerzi.hu

“Akkor leszel csak boldog, ha a saját életed éled. Akkor éled a saját életed, ha szereted magad, szereted amit csinálsz, és szereted ahogy csinálod.” harciszerzi.hu

2005 óta írom ezt a blogot, illetve most az utóbbi időben nem sikerült annyi időt szakítanom rá, amennyit szerettem volna, és rengeteg bejegyzés nem született meg. Ennek természetesen több oka is van, melyek nem mentségek, csupán tények. Mivel több weblapot is szerkesztek, így azok is rengeteg időt elvesznek, valamint a fb térnyerésével, a rövidebb dolgokat történéseket az életemből már ott osztom meg. Ide csak a magvasabb, hosszabb publikációkat teszem, amikre mostanság nem volt időm.

De jövő héttől terveim szerint újra belendül a harciszerzi.hu és újult erővel állhatok neki végre a saját dolgaimnak ahelyett, hogy másokért kelljen aggódnom.

Ehhez persze el kellett végeznem néhány hosszabb önismereti és saját élet meditációt, de megért, és úgy érzem, hogy így, hogy hamarosan 33 leszek, egy hosszabb, 10 éves korszakot zárhatok le az életemben.

Na de mire sikerült rá jönnöm?

Az utóbbi években életemben mindig olyan emberekkel hozott össze a sors akik valahogy úgy álltak a dolgokhoz, hogy szerencsés vagyok, hogy velük lehetek (Tisztelet természetesen a kivételnek.). Na persze tényleg szerencsés is voltam, de a tegnapi nappal megelégeltem a dolgot, és csak olyan emberekkel ismerősökkel, üzlettársakkal vagyok hajlandó bármit is kezdeni, akikkel a kölcsönös, maximális tiszteleten túl képesek vagyunk egyenlő felekként tekinteni egymásra, minden tekintetben.

Ez amúgy még gyerekkoromból egy amolyan „Mormon” betegség. Amit nem neveznék betegségnek, csak azok az emberek között akik megpróbálnak ledominálni az élet bármely területén másokat. Mert a Mormonoknál úgy működik ez a dolog, hogy mindenki tisztel mindenkit, és semmiféle különleges meghunyászkodásra nincs szükség az egyház vezetői és a sima „mezei” egyháztagok között. Egy misszionárius úgy fogalmazta ezt meg nekem annak idején, hogy igazából ha úgy hozza az élet, oda mehetek a Prófétához (Nagy vezér) is és kezet foghatok vele. És ugyan ez a gyülivezik, meg egyéb titulusok között is. Nincs borulgatás, alázatoskodás, ájtatos képmutogatás, hanem egyszerű emberekként viselkedik és törődik mindenki a másikkal.

Éppen ebből kifolyólag elég nehéz volt beaplikálnom életembe a Hindu kultúrában a borulunk mindig mindenki előtt aki elvileg szentebb nálunk, meg szemlesütve, elcsukló hangon beszélünk a „nagyobbakkal”, alázatosan éreztetve velük, hogy ők az űbersokkal jobbak nálunk.

Aztán persze megértettem egy idő után, hogy ez miért is jó, meg mekkora agy kell hozzá, hogy meg tudjam igazából különböztetni azokat akiktől valóban lelki tudást kaphatok és fejlődhetek, és mindezt önzetlenül viszonzás elvárása nélkül adják, meg azok között, akik ugyan elmondanak titkokat, megtanításokat, de utána egész életemben hallgathatom tőlük, hogy bezzeg amikor még ez volt, meg az volt, akkor…

Szóval nem érdemes hagyni, hogy a mesterek rátelepedjenek az életünkre a mindennapjainkra, mert nem marad időnk magunkra meg azokra akik fontosak nekünk. Az elmúlt 10 évem alatt azt hiszem erről sikerült komolyabb megvalósításokat szereznem.

És bár semmi gondom a leborulással, meghódolással, sőt ha találkoznék a Mormonok Prófétájával, biztos vagyok benne, hogy előtte is rögtön leborulnék, felajánlva a tiszteletteljes hódolatomat, mint ahogy mindenki más előtt is, akiről úgy érzem, hogy olyan szintekkel komolyabb dolgokat tud mondani tanítani fejlődésem segítése érdekében, hogy csak így tudom kifejezni felé tiszteletemet.

De ugyan ez a tanítás szerepel a Ninjutsu tanításaiban is, ami Hatsumi Senseitől származik és így hangzik:

” Nem lenne szükség fokozatokra (danokra) a Bujinkanban.  Mindenki állandóan tanul minkenki mástól. “

(Masaaki Hatsumi Sensei, a Soke, a Bujinkan alapítója)

Szóval mint sikerült megvalósítanom az életemben, még egyel magasabb szintre kellett emelnem azt a megértést, hogy mindenki egyenlő. Mert bár mindenkire mint velem egyenrangúra tekintettem, saját magamat egy téves alázatosság értelmezésből mindenki alá helyeztem folyton és nem voltam hajlandó a sors által rám rótt szerepet érvényesíteni a rendelkezésemre álló minden eszközzel.

Persze ebből nem sok minden látható, vagy érthető kifelé, de tegnap egy hosszabb belső háborúban sikerült azt hiszem békét kialakítanom önmagammal.

Aminek a következménye az, hogy hamarosan remélem sokkal több időm lesz írni. Szóval szeretnék még egyszer elnézést és bocsánatot kérni azoktól, akik várták, várják rendszeresen az írásokat gondolatokat, de hogy egy nagyon kedves szintén exszerzetes barátomat idézzem „A csend is a szimfónia része”.

Most jövő héttől kicsit kivonulunk a hegyre a Klánnal, jógázni, meg edzeni, meg feltöltődni friss levegővel, meg hogy egy kicsit természet közelségben gyakorolhassuk azt amit a természet ad nekünk.

Aztán bízok benne, hogy találunk egy szép kulturált helyet is szeptemberre majd a foglalkozásoknak. De nem kapkodunk sehová, itt a nyár, itt az ideje szépen fejleszteni azokat a dolgokat amiket eddig elhanyagoltunk.

Ninjutsu Önvédelem Edzés Budapesten 2 hónap 1 áráért olcsó+ Ajándék Jóga Bérlet

Más irányzatokkal ellentétben a Ninjutsu nem akarja, hogy a nő létedre férfiként harcolj, sőt a nőiességed megőrzése mellett tanulhatod meg, megvédeni magadat. Ez a Kunoichi tradíció, avagy a Női Ninják önvédelmi művészete.

ZenDoin Japán Tartásjavító és Gerincterápás Jóga, nyári órák

‎"Gyermekeinket nem megvédeni kell az élet nehézségeitől, hanem alkalmassá tenni őket azok leküzdésére." önvédelem, harcművészet, ninjutsu gyerekeknek.

 

Miért csalódunk annyit egymásban?

Boldog is vagyok, meg nem is, szabad is vagyok, meg nem is. Isten tanít. Minden pillanatban. Mindig minden változik, úgy ahogy kell. Már csak merni kell változni Vele. :)

Isten szeret téged

Egyre inkább jövök rá, hogy életem minden történetét csak azért rendezi meg nekem, hogy a végén rájöjjek: valamit mutatni szeretett volna nekem a nagy főnök. Mikor pedig rájövök, hogy mit, akár még könnyek is szöknek a szemembe és nem is akarom elhinni, hogy annyira szeret és figyel rám, még ha én hűtlen is vagyok hozzá, hogy mindig, minden pillanatban azzal van elfoglalva, hogy szépen finoman úgy alakítsa az életem, amit még pont kibírok, de már  elég ahhoz, hogy elgondolkodjak rajta.

Ahogy öregszik az ember úgy már olyanokkal nem lehet elgondolkodtatni, kizökkenteni a hétköznapi zsongásból, hogy megint rossz sorba állt a boltban, vagy még mindig piros a lámpa. Így Isten újabb és újabb trükkökhöz, meg nem történt eseményekhez folyamodik, hogy eszembe juttassa Magát. Úgy mint egy régi szerelem juttatja magát az ember eszébe, ami nem ért még véget, mert csak úgy eljött az ember, mert úgy érezte, hogy el kell jönnie, hogy időt kérjen magának, vagy adjon a másiknak. De ettől még időről-időre, csalódásról-csalódásra, újra és újra eszébe jut a másik, aki meg csak vár rá türelmesen. Akár örökkön örökké.

Hiszen Isten nem hal meg sosem, és igazából mi lelkek sem, csak néha azt gondoljuk, hogy a testünk felett elmúlik az idő. De valójában lelkünk örök és halhatatlan, mert egy nagy szerelemnek a része. Annak a szerelemnek, ami Isten és köztünk zajlik. Az a hatalmas nagy LoveStory ahogy eléri, hogy rá gondoljunk. Nem kell semmit kitennie a facebookra, nem kell sms-t küldenie, de még csak felhívnia sem, vagy virágot hoznia, esetleg becsempésznie egy üzenetet a postaládánkba. Mert mikor baj van, automatikusan Rá gondolunk, Őt kérjük, hozzá imádkozunk.

Ő meg persze annyira szeret, hogy még abban is segít, hogy ha valaki mással akarunk lenni, nem Vele, az is összejöhessen. Mert azt mondja, hogy nem baj, ha nem akarsz Velem lenni, én annyira szeretlek, hogy ha mással szeretnél lenni, akkor Én abban is segítek neked, hiszen azt akarom, hogy boldog légy. Meg mert legfőképp ott legbelül tudom, hogy semmi sem tart örökké, sem ő, sem te, meg az sem, ami köztetek van. Mert legkésőbb a halál pillanatában el kell válnotok, és egy újabb testben megszületnetek, amikor valaki mást találtok majd megint vonzónak.

De ott legbelül, egy kis zugban, ott vagyok Én is, mindig, ott várok rád, hogy segíthessek neked, ha baj van, és titkon abban reménykedjek, hogy egy nap végre majd Velem akarsz lenni, és ezentúl mindörökre, hiszen ez az eredeti természeted, hogy a szerelmem vagy, Én meg a tied. De most mert még fiatal voltál, ki akartál próbálni minden mást is, ezért összeraktam neked, meg a többieknek ezt a világot, hogy körbe nézhess és megtapasztalhasd azt, hogy milyen Nélkülem. És bár a szívem beleszakadt, hogy nem akarsz Velem lenni, megadtam ezt neked.

És egy dolgot ne felejts sosem, vagy egy dologra talán ráébredsz hamar magad is. Hogy mikor elhagynak, eldobnak, az akit szerettél őszintén, tisztán igazán, és akinek odaadtad volna percnyi tested és történeted rövidke minden kincsét, amit most magadénak gondolsz. Akkor az a fájdalom, amit érzel, az az űr, amit tapasztalsz, az Bennem van. Mert igazából te hiányzol Úgy Nekem, és igazából Én hiányzom úgy neked, mert engem véltél megtalálni abban a halandóban.

És mikor ki lépsz az utcára és körbenézel, akkor azokat az embereket láthatod, akik miatt ugyanígy érzek, akik ugyanígy hiányoznak Nekem…

Mert a szeretet, ami Isten és a Lélek között van, sosem múlik el, úgy mint a test, ami folyton változik. Maximum nem akarunk rá figyelni, mert azt gondoljuk, hogy megtehetjük Istennel, hogy megcsaljuk valami/valaki mással, hiszen Ő úgyis mindig mindent megbocsájt és várni fog ránk ostobákra örökkön örökké. Ebben pedig igazunk is van. Csak így rettenetesen sok szenvedést okozunk saját magunknak. Hiszen mással vagyunk, mint akit igazán szeretünk, vagy mással akarunk lenni. Valaki olyannal, akinek szintén nem mi vagyunk az örök társai, hanem Ő. :)

És akkor ez most mit jelent, hogy akkor mindenki menjen szerzetesnek papnak, meg apácának és halasszuk ki a földet? Nem. Ez azt jelenti, hogy hoztunk egy döntést, aminek a következményeit vállalva le kell élnünk egy életet, méghozzá úgy, hogy az teljes legyen. És meg kell értenünk, hogy bár mi nem vagyunk Isten, Ő itt van bennünk és mindannyiunkat inspirál. És nekünk meg kell hallani őt magunkba és látni másokban, hogy a végén ne egy újabb csalódásba szaladjunk, hanem vissza, vagy legalább egyre közelebb Ő Hozzá…

, , , , , , , ,

A bizalom ára

A Bizalom a jó házasság alapja...

Megbeszélünk valamit és nem elég, hogy nem úgy történik, még nem is szólsz, hogy a másik akkor ne tervezzen veled, mert másképp alakult a programod. Ezt hívják inkorrektségnek.

Mert ha utána szabadkozol csak, meg kéregetsz bocsánatot, akkor az olyan, mintha nem mernél előre szólni, mert tudod sáros vagy és utólag mondasz mindig valamit, ami így azért, amiért közben a másik meg rád várt és azon agyalt, hogy na vajon most mi van, hazugságnak tűnhet a szemében…

 

Hányan, de hányan esünk át ilyen szituációkon nap mint nap, az életben, vagy a magánéletben. Jó esetben persze pattintjuk az ilyen embereket, mert nem lehet számítani rájuk. Na, de van amikor nem lehet, mert mondjuk rokonról van szó. Például nem tagadhatja ki az ember a fiát a családból, mert az nem korrekt. Főleg, ha ő az apja vagy anyja, akinek kötelessége lenne megtanítani neki a korrektséget.


És ezzel nem azt mondom, h nem hiszem el h igaz amit ír és mond az illető, hanem csak azt, h mivel én korrekt vagyok, vagyis bármit megteszek, h úgy legyen ahogy megígértem, ezért nem akartam, h rosszul érezze magát a másik azért, mert nem tartom magam a szavamhoz…

Mert ha szeretek valakit, akkor nem akarom, h miattam rossz legyen neki. Márpedig, ha valakinek megígérek valamit és közben nem úgy lesz, akkor azzal rosszat okozok neki. És mivel minden élőlényt szeretünk, így nincs olyan, hogy ennek vagy annak hazudhatok, mert a sors kardja kegyetlenül le fog sújtani ránk is.

“A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki, hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek.” George Bernard Shaw

És a legdurvább az, hogy aki így tesz, az sokszor nincs is tudatában annak, hogy ő hazudik, aggodalmat okoz másoknak, vagy bánt ezen tetteivel más élőlényeket. Mert amikor már tudatos is róla, és szándékosan csinálja, akkor igazából ő gonosz. De amíg csak ösztönösen, addig tudatlan. És a legkeményebb eldönteni, hogy valaki gonosz-e, vagy tudatlan. Mert a gonoszt el kell engedni, le kell győzni, vagy meg kell semmisíteni, a tudatlant viszont rá kell ébreszteni tudatlanságára, ami talán sokkal nehezebb feladat, mint a gonosz ellen küzdeni.

Mert meg kell keresni, hogy miben gyökerezik a tudatlanság, mi a forrása, honnan származik és mivel lehet inspirálni a személyt arra, hogy felismerje ezt magában, felismerje azt, hogy életére ez micsoda negatív hatással van és el jusson oda, hogy változtatni akarjon rajta, majd segíteni botlásait és biztatni, hogy valóban lépje is meg.

Mert ugye egy efféle dolgot nem lehet egy nap alatt, egy pillanat alatt megvalósítani, hiszen a hazugságok korában élünk és automatikusan hazudunk, füllentünk, ha úgy látjuk jónak, ki-ki a megfelelő mértékben, hogy céljait elérhesse…

Hogyan tudom tompítani a hazugságokat, vagyis mi az első lépés?

Ezt úgy tudod tompítani, h előre szólsz, h figyelj mégsem úgy lesz, ahogy megbeszéltük és akkor megmarad benned a bizalom. Lehet, hogy nem jönnek össze a dolgok, de legalább korrekt vagy és nem teszed ki annak a másikat, hogy ott vár rád, te meg nem mész el. Ezt hívják korrektségnek…

Mert ha ezt nem csinálod és utólag mondasz valamit, akkor ez már nem korrektség, mivel a megbeszélt időpontban te sehol nem voltál, és mivel nem is jelezted a másiknak, hogy sehol nem leszel, így ő, mikor jössz és mondod, talán az igazat, jogosan gondol arra, hogy ez talán hazugság. Hiszen az sem volt igaz, mikor azt mondtad, hogy eljössz. És persze egyszer kétszer elfogadja az ember, de amikor ez rendszeressé válik, akkor meginog a bizalom. Bizalom nélkül pedig nem lesz kapcsolat, vagy ha volt is, akkor sérül, gyengül…

Ha  én szeretek valakit, fontos nekem, akkor korrekt akarok lenni vele, mert nem akarom, h szenvedjen miattam. Így pl. ha nem tudok jönni vasárnap kocsival, akkor felülök egy vonatra, elindulok stoppal, vagy gyalog hozzá, mert megígértem neki, hogy akkor és ott találkozunk. Főleg, ha előtte már sokszor eljátszottam ugyanezt az esélyt, tőlem független okokból. És lehet megint tőlem független okból ugyanez történik, de ha valóban fontos nekem, akkor azt mondom a sorsnak, hogy nem engedem, hogy ne engedje, hogy korrekt legyek. És ebből persze lehet, hogy sok kényelmetlenségem lesz, de azt gondolom, hogy a bizalom, amit kaphatok attól a személytől, akár egy életen át, megért bármit…

A Bizalom számtana:

Ha valaki túl sokszor csinálja, hogy megbeszélünk valamit, aztán utólag mond valamit, meg bocsánatért szabadkozik, úgy természetesen egyre kevésbé gondolom majd szavahihető embernek, olyannak, akire számítani lehet, vagy olyannak akiben meg lehet bízni, mert tudom, hogy tűzön-vízen át betartja a szavát. Ha az esetek több mint 60%-ában nem úgy van, ahogy megígéri nekünk valaki, akkor az már nagyon rossz arány és elég sötéten ráveti az árnyékát minden másra is, amit mond, vagy tesz ez az ember. És természetesen ez másoknál is ugyanígy van, ha mi csináljuk ezt.

Az, ha mondunk valamit és utána nem úgy lesz, és ez rendszeres, akkor az aláássa a bizalmat bennünk, amitől szenvedni fogunk, mert elveszíthetjük szeretteinket, barátainkat, munkánkat, stb. A sikertelen emberek fő tulajdonsága ez, mert nem akarnak minden áron szavahihetővé változni. Mert azt lehet érezni egy emberből, hogy mennyire fontos neki az, hogy a szavának Súlya legyen. És ha ezt érezzük belőle, akkor simán el tudunk nézni egy-két kudarcot, mert tudhatjuk, hogy ez az ember annyira korrekt, hogy tényleg a körülmények áldozata lett és önhibáján kívül okozott nekünk csalódást…

Lehet azt gondoljuk ezek nem nagy dolgok, és nem kell túl dramatizálni és igazunk is van akkor, ha csak egy futó kalandról van szó, vagy egy olyan emberről, akit csak pattintani akarunk az életünkből, vagy azt gondoljuk, hogy egyáltalán nem fontos, hogy milyen rólunk alkotott véleménnyel hajtja álomra a fejét. De ezek mind-mind befolyásolják a jövőnket…

Egy család például, az hosszú távú dolog és a bizalomra épül. És egy ilyen eset igaz, hogy csak 1%-ot rombol le a 100%-os bizalomból, de 10 ilyen eset az már 10%.

És itt nincs az, hogy 0-ra le lehet menni, mert csak 51%-ig lehet lerombolni és akkor vége, mert ott már olyan helyzetbe hozod a másik felet, h 50-50%-ban vagy igaz, amit mondasz, vagy nem. De a legtöbb embernél 75%-nál van az alsó határ, amíg foglalkozik valakivel… És ez nem egy döntés, hanem egy érzés, ami legbelül van, mert igazából érzelmileg sérülünk minden egyes átverésénél, és a bizalmunk inog meg emberekben, rendszerekben, vallásokban, stb…

És visszaépíteni sokkal nehezebb, mint lerombolni, mert minden egyes korrekt tett csak fél %-nak számít. Vagyis kétszer annyiszor kell betartani, amit mondunk, mint ahányszor nem ahhoz, h legalább 70-80%-ban megbízhatónak tartsanak bennünket…

Szóval bizalmat rombolni és csalódni nagyon könnyű, bizalmat építeni, elnyerni a megbocsájtást viszont nagyon nehéz. Éppen ezért fontos, hogy ne csináljunk segget a szánkból, és betartsuk ígéreteinket, fontos legyen nekünk az adott szó. Legalább a saját oldalunkról, még ha a másiknak nem is sikerül, és úgy tűnhet nekünk hátrányunk származik az igazmondásunkból… Ez az igazi bátorság és erő…

Úgy tudjuk a legkönnyebben elkezdeni, ha magunk is gyakorolni kezdjük a megbocsájtás művészetét, és nem válogatunk, hanem szépen mindenkinek, aki bajt okozott nekünk valaha.

Ebben segít amúgy a harciszerzi tudatos tanfolyam első ingyenes kurzusa is, amire itt tudsz jelentkezni

, , , ,

A Kiválasztott

A Kiválasztott
Csendben figyelte az embereket az utcán. Csak egy szellem volt a sok közül. Odafigyelt, hogy ne sugározzon semmit magából, nehogy megzavarja a hétköznapi halandókat, akik élték a mindennapi életüket és hajtották mindennapi gondjaik vélt vagy valós megoldásait. A korlátnak aminek neki támaszkodott gondot okozott a súlya, pedig teljesen átlagos testalkatú volt, így néha nyekkent nyekkent egyet jelezvén, hogy lehet hamarosan megadja magát. A környék, ahol a villamost várta a város leghírhedtebb részének kellős közepe volt csupa olyanokkal akik imádták ezt az életet, vagy olyanokkal akiknek nem jutott más és csak itt tudtak élni.
Ő azon kevesek közé tartozott akik stratégiai döntést hoztak akkor amikor ezt az életteret választották. De ez talán mindegy is a világ szempontjából. Ha csak nem azon a szálon indulunk el, hogy mi a különbség azok az emberek között akik választanak az életükben és azok között akik csak sodródnak, túlélnek.
A túlélés  fontos szempont és vannak olyan körülmények amikor az embernek túl kell élnie a saját életét. De nem szabad beleragadni ebbe a hangulatba, mert különben az egész életet csak túléli az ember, ahelyett, hogy megélné. A megélés az ami hiányzik a tömegből, a megélés az ami az átlagon kívülit megkülönbözteti az átlagostól.
Ő az volt aki az átlagon kívülieket kereste. A kiválasztottakat. Azokat akik különlegesek voltak valamiben, akik nem úgy léteztek a szürke világban ahogy mindenki más, hanem akik látták a virágokat az út repedései között, vagy észrevették a madarakat a házak ereszén. Azokat akik bár megtehették volna nem löktek félre másokat a villamoson, hogy beférjenek, jobb helyük legyen, hanem csak csendesen szemlélték, vagy igyekeztek szemlélni a körülöttük hömpölygő világot.
A különlegesség, a maga nemében nem egy nagy dolog, hiszen mindenki különleges. Minden élőlény, egy egyedi különálló lélek, aki olyan tulajdonságokkal érzésekkel gondolatokkal rendelkezik amilyenekkel senki más. Mindenki különleges és mindenki egyedi. Mindenki fantasztikus ötletekkel rendelkezik és mindenkinek fantasztikus potenciálja van arra, hogy szebbé jobbá tegye a világot maga körül. A kiválasztottat az teszi kiválasztottá, hogy ő tisztában van ezzel, sőt nem szégyenli sajnálja, irigyli használni sem eme különleges felhatalmazását.
Azok akiket szürke, unalmas, hétköznapi  embereknek gondolunk mondunk a tetteik és az életük alapján, azok csak azért azok, mert ők ezt választották maguknak. Igazából a döntés, hogy önzetlen, önfeláldozó, vagy tettre kész legyen valaki az egy saját belső döntésen múlik. Azon, hogy mersz-e valamit másként csinálni mint ahogyan azt mindenki más, vagy ahogy tanítják, vagy ahogy elvárják.
ztán szépen lassan begördül a villamos és az emberek tülekednek felfelé rá, illetve le róla. Ő meg szépen enged az áramlásnak és a szélére húzódik, hogy ne kelljen harcolnia senkivel egy jó helyért. Végül is úgy is csak két megállót utazik.
A Villamoson kedvesen mosolyog továbbra is a szemével, mert ha a szájával is így tenne, akkor azt már néhányan magukra vennék és rosszul éreznék magukat mert azt gondolnák, hogy rajtuk nevet. De a szemével mosolygás miatt még sosem volt senki ideges. Az emberek körülötte mogorván és csendesen várják, hogy a szerelvény továbbgördítse őket úti céljuk felé. Megannyi arc, megannyi élet, megannyi történet és megannyi megélés, érzés, vágy és gondolat.  Bár mindenki csendben ül, ő érzi, hogy mindenki fejében cikáznak a gondolatok. Hiszen az övében is cikáznak folytonosan.
Erre a gondolatra elmosolyodik halkan, hogy senki se lássa. Körbepillant, hogy biztos senki nem vette- e észre, aztán felidéződnek benne azok az évek amikor felnevetett volna akár hangosan is ebben a szituációban. De most már nem tesz ilyeneket. Megtanulta türtőztetni magát és ezért hálát adott Istennek.
Mikor újra körbe néz, néhányan elkapják a tekintetüket, mert megéreztek valamit lényéből és figyelni kezdték automatikusan. De persze a szemébe nem néznek bele, csak gyorsan elkapják. Kivéve a kiválasztottakat. Ők azok akikkel találkozni szokott a tekintetük, és egy pillanatra, egy rövid szemrebbenésnyi pillantásra egymás lelkébe néznek. Ez aza apillanat amit arra szokott használni, hogy szeretetet, együttérzést mutasson mások felé, ne pedig úgy mint mikor még 20 éves volt és azt gondolta, hogy mindenkinél keményebbnek kell lennie, mert ez a siker kulcsa…
De most nem néz vele senki farkas szemet…
Így leszáll és mély lélegzettel (egyesek szerint sóhajtással) beleveti magát élete újabb jelenetébe, ahol eljátssza a sors rábízott szerepét, mint sima sétáló halandó. Míg oda ér a helyre ahová tart, megnézi a többi főszereplőt, akiké az a jelenet ahol ő csak utcán sétáló statiszta. Így megpillanjta a romantikus filmet ahol a fiú meg  alány csókolóznak a piros lámpánál és körülöttük megszűnik a világ, a koldust aki szapora tekintetével keresi a következő embert akihez oda mer menni és akitől életének nagy változását várja, vagy az apát aki kiszáll épp a kocsiból a családjával, és mindenkit szépen terelget a járdán.
Aztán oda ér edzésre, ahová épp bandukolt. Előtte szintén edzésen volt, egy pár napi járóföldről érkezett mester csodájára járt arra, hogy megnézze mit adhat neki, vagy kaphat tőle. Ezért késett. De igazából nem is késett, hiszen ez a mai történet így volt megírva, hogy mindezt átgondolhassa, átérezhesse, hogy egy nap talán majd papírra vethesse.
Hogy elmondhassa, hogy ő nem különleges, vagy különlegesebb másoknál. Hogy elmondhassa, nem csinál semmi olyat amit más ne tehetne meg. Hogy elmondhassa azt, hogy ő nem azért kiválasztott, mert valaki kiválasztotta, hanem azért, mert ő választotta ki saját magát. Hogy valahogy szavakba öntse a gondolatot, hogy Te is különleges vagy, hogy Te is lehetsz kiválasztott, csak ki kell választanod magad, mert minden ott van benned ami kell ahhoz, hogy átlagon kívüli legyél és olyan dolgokat tegyél, amiket az átlagos emberek nem szoktak.
Például Gyere el velünk kiválasztottakkal Indiába. Merd elhinni, hogy simán menni fog neked is, hogy ott legyél, ahová mások csak áhítoznak. Váltsd valóra egy álmodat, úgy, hogy elhiszed..Csendben figyelte az embereket az utcán. Csak egy szellem volt a sok közül. Odafigyelt, hogy ne sugározzon semmit magából, nehogy megzavarja a hétköznapi halandókat, akik élték a mindennapi életüket és hajtották mindennapi gondjaik vélt vagy valós megoldásait. A korlátnak aminek neki támaszkodott gondot okozott a súlya, pedig teljesen átlagos testalkatú volt, így néha nyekkent nyekkent egyet jelezvén, hogy lehet hamarosan megadja magát. A környék, ahol a villamost várta a város leghírhedtebb részének kellős közepe volt csupa olyanokkal akik imádták ezt az életet, vagy olyanokkal akiknek nem jutott más és csak itt tudtak élni

ninjutsu önvédelmi edzés budapesten

Csendben figyelte az embereket az utcán. Csak egy szellem volt a sok közül. Odafigyelt, hogy ne sugározzon semmit magából, nehogy megzavarja a hétköznapi halandókat, akik élték a mindennapi életüket és hajtották mindennapi gondjaik vélt vagy valós megoldásait. A korlátnak aminek neki támaszkodott gondot okozott a súlya, pedig teljesen átlagos testalkatú volt, így néha nyekkent nyekkent egyet jelezvén, hogy lehet hamarosan megadja magát. A környék, ahol a villamost várta a város leghírhedtebb részének kellős közepe volt csupa olyanokkal akik imádták ezt az életet, vagy olyanokkal akiknek nem jutott más és csak itt tudtak élni.

Ő azon kevesek közé tartozott akik stratégiai döntést hoztak akkor amikor ezt az életteret választották. De ez talán mindegy is a világ szempontjából. Ha csak nem azon a szálon indulunk el, hogy mi a különbség azok az emberek között akik választanak az életükben és azok között akik csak sodródnak, túlélnek.

A túlélés  fontos szempont és vannak olyan körülmények amikor az embernek túl kell élnie a saját életét. De nem szabad beleragadni ebbe a hangulatba, mert különben az egész életet csak túléli az ember, ahelyett, hogy megélné. A megélés az ami hiányzik a tömegből, a megélés az ami az átlagon kívülit megkülönbözteti az átlagostól.

Ő az volt aki az átlagon kívülieket kereste. A kiválasztottakat. Azokat akik különlegesek voltak valamiben, akik nem úgy léteztek a szürke világban ahogy mindenki más, hanem akik látták a virágokat az út repedései között, vagy észrevették a madarakat a házak ereszén. Azokat akik bár megtehették volna nem löktek félre másokat a villamoson, hogy beférjenek, jobb helyük legyen, hanem csak csendesen szemlélték, vagy igyekeztek szemlélni a körülöttük hömpölygő világot.

A különlegesség, a maga nemében nem egy nagy dolog, hiszen mindenki különleges. Minden élőlény, egy egyedi különálló lélek, aki olyan tulajdonságokkal érzésekkel gondolatokkal rendelkezik amilyenekkel senki más. Mindenki különleges és mindenki egyedi. Mindenki fantasztikus ötletekkel rendelkezik és mindenkinek fantasztikus potenciálja van arra, hogy szebbé jobbá tegye a világot maga körül. A kiválasztottat az teszi kiválasztottá, hogy ő tisztában van ezzel, sőt nem szégyenli sajnálja, irigyli használni sem eme különleges felhatalmazását.

Azok akiket szürke, unalmas, hétköznapi  embereknek gondolunk mondunk a tetteik és az életük alapján, azok csak azért azok, mert ők ezt választották maguknak. Igazából a döntés, hogy önzetlen, önfeláldozó, vagy tettre kész legyen valaki az egy saját belső döntésen múlik. Azon, hogy mersz-e valamit másként csinálni mint ahogyan azt mindenki más, vagy ahogy tanítják, vagy ahogy elvárják.

Aztán szépen lassan begördül a villamos és az emberek tülekednek felfelé rá, illetve le róla. Ő meg szépen enged az áramlásnak és a szélére húzódik, hogy ne kelljen harcolnia senkivel egy jó helyért. Végül is úgy is csak két megállót utazik.

A Villamoson kedvesen mosolyog továbbra is a szemével, mert ha a szájával is így tenne, akkor azt már néhányan magukra vennék és rosszul éreznék magukat mert azt gondolnák, hogy rajtuk nevet. De a szemével mosolygás miatt még sosem volt senki ideges. Az emberek körülötte mogorván és csendesen várják, hogy a szerelvény továbbgördítse őket úti céljuk felé. Megannyi arc, megannyi élet, megannyi történet és megannyi megélés, érzés, vágy és gondolat.  Bár mindenki csendben ül, ő érzi, hogy mindenki fejében cikáznak a gondolatok. Hiszen az övében is cikáznak folytonosan.

Erre a gondolatra elmosolyodik halkan, hogy senki se lássa. Körbepillant, hogy biztos senki nem vette- e észre, aztán felidéződnek benne azok az évek amikor felnevetett volna akár hangosan is ebben a szituációban. De most már nem tesz ilyeneket. Megtanulta türtőztetni magát és ezért hálát adott Istennek.

Mikor újra körbe néz, néhányan elkapják a tekintetüket, mert megéreztek valamit lényéből és figyelni kezdték automatikusan. De persze a szemébe nem néznek bele, csak gyorsan elkapják. Kivéve a kiválasztottakat. Ők azok akikkel találkozni szokott a tekintetük, és egy pillanatra, egy rövid szemrebbenésnyi pillantásra egymás lelkébe néznek. Ez aza apillanat amit arra szokott használni, hogy szeretetet, együttérzést mutasson mások felé, ne pedig úgy mint mikor még 20 éves volt és azt gondolta, hogy mindenkinél keményebbnek kell lennie, mert ez a siker kulcsa…

De most nem néz vele senki farkas szemet…

Így leszáll és mély lélegzettel (egyesek szerint sóhajtással) beleveti magát élete újabb jelenetébe, ahol eljátssza a sors rábízott szerepét, mint sima sétáló halandó. Míg oda ér a helyre ahová tart, megnézi a többi főszereplőt, akiké az a jelenet ahol ő csak utcán sétáló statiszta. Így megpillanjta a romantikus filmet ahol a fiú meg  alány csókolóznak a piros lámpánál és körülöttük megszűnik a világ, a koldust aki szapora tekintetével keresi a következő embert akihez oda mer menni és akitől életének nagy változását várja, vagy az apát aki kiszáll épp a kocsiból a családjával, és mindenkit szépen terelget a járdán.

Aztán oda ér edzésre, ahová épp bandukolt. Előtte szintén edzésen volt, egy pár napi járóföldről érkezett mester csodájára járt arra, hogy megnézze mit adhat neki, vagy kaphat tőle. Ezért késett. De igazából nem is késett, hiszen ez a mai történet így volt megírva, hogy mindezt átgondolhassa, átérezhesse, hogy egy nap talán majd papírra vethesse.

Hogy elmondhassa, hogy ő nem különleges, vagy különlegesebb másoknál. Hogy elmondhassa, nem csinál semmi olyat amit más ne tehetne meg. Hogy elmondhassa azt, hogy ő nem azért kiválasztott, mert valaki kiválasztotta, hanem azért, mert ő választotta ki saját magát. Hogy valahogy szavakba öntse a gondolatot, hogy Te is különleges vagy, hogy Te is lehetsz kiválasztott, csak ki kell választanod magad, mert minden ott van benned ami kell ahhoz, hogy átlagon kívüli legyél és olyan dolgokat tegyél, amiket az átlagos emberek nem szoktak…

 

, ,

Szerinted jó Miniszter elnök lennék? 1.rész.

Gondoltam nem egy kocsmában félrészegen mesélem a haverjaimnak (Csak mert nem járok kocsmába), hanem megírom, hátha adok egy két jó tippet. Bocs a sok helyesírási hibáért, de szerintem így is tök rendben van. Fő a pozitív hozzá állás.

Kétféle ember van. Az egyik mindig másokkal van elfoglalva, a másik meg mindig azzal, hogy mit tud adni másoknak. Kicsit szélsőségesebben megfogalmazva az egyik mindig kapni akar, a másik meg mindig adni. Persze mind a kettőféle ember bennünk él. Bizonyára mindenki ismeri az öreg indián meg a farkasok törvényét, aki mondja, hogy a jó és a rossz farkas örökké küzd benne, és akkor a kis unokája megkérdezi, hogy melyik fog győzni, akkor azt mondja, hogy hát amelyiknek többet adok enni.

Szerinted jó miniszterelnök lennék?

Régóta gondolkodok azon, hogy vajon miért nem mosolyognak az emberek az utcán, és állítólag miért kis hazánk az első a nép mennyiséghez képest elkövetett öngyilkosságok terén. Természetesen meg vannak a filozófiai és pszichológiai magyarázatok, melyeket eddigi tanulmányaim során a szentírásokból, és egyéb nagyhírű agyturkászok gondolat meneteiből sikerült összeguberálnom és beépítenem az életembe. De most nem szeretnék egy unalmas filozófikus írást így a beinduló nyárba betenni, ezért nemes egyszerűséggel néhány pontot felvázolok, és rá a pofon egyszerű, kézen fekvő megoldásokat, amiket én tök magától értetődőnek gondolok, de nyilván valóan azok akiket érint, nekik nem lesz népszerű a gondolkodásom.

Természetesen nem végeztem közgázt, meg semmi efféle tanulmányaim nincsenek, így elnézést kérek tanult olvasóimtól, ha néhol rettenetesen egyszerűen vázolom a dolgokat.

Oszd meg és uralkodj?

Nemzetünk az ősi időkben is több pártból, nagyobb csoportból állt, akiknek mindegyikének meg voltak a vezetői. Szerencsére (remélem) még a mai napig úgy tanítják, hogy Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm. Avagy a hét vezér, akik együtt összefogva eljöttek ide és azóta itt lakunk. Biztos vagyok benne, hogy voltak olyan érdekeik, és dolgaik amik nem tetszettek a másikban, voltak ellentétek a törzsek között is. De ezek a vezetők is már elég bölcsek voltak ahhoz, hogy tudják, valamit csinálni, csak együtt lehet. ezért összefogtak, és választottak maguk közül egy vezért, aki a végleges döntést meghozta. De persze gondolom ez nem ilyen mint amit egész életemben láttam alapon volt, hogy a vezér azt mondta, hogy márpedig ez lesz, tetszik nem tetszik, és akkor savanyú szájízzel távoztak nagy anyázások közepette, hanem mindig meg tudtak egyezni, hogy akkor miként járjon mindenki jól, és miként lenne a legjobb az egész népnek, az összes nemzetségnek.

Teljesen mindegy, hogy kommunizmus volt, vagy demokrácia, amit én az egész életem során látok, az annyi, hogy egyfolytában megy a sárdobálás és utálkozás.

Ezért ha én lennék a Miniszter elnök, minden párt vezérét meghívnám kerekasztal beszélgetésre, minimum havonta egyszer, ahonnan kizárnám a sajtót, és barátként vázolnám azokat a feladatokat amiket együtt közös erővel kell meg oldanunk. Milyen jó lenne, ha ezek az erős és tiszteletre méltó vezetőknek nem a gyűlölködéssel kéne elfoglalniuk magukat, meg azzal, hogy a képesítetlen barátaikat ismerőseiket megpróbálják pozícióba juttatni, hogy így tudják kiterjeszteni a hatalmukat és jobb, vagy éppen rosszabb helyzetbe sodorni az egész népet.

Vagyis jelenleg meg van kis országunk osztva, mert valamiért a pártok azt gondolják, hogy utálniuk kell egymást, meg egymás múltjában kell kotorászniuk. Ezért nem lenne megosztás, hanem mindenki lobbizhatna, dolgozhatna a saját törekvéseiért, és nem a mások törekvései ellen menne a játék.

Szerintem teljesen mindegy, hogy valaki jobbos, balos, szélső jobbos, vagy szélső jobbos, mert ar arany közép út lenne az ami az egész népnek, világnak jó életet hozna. Így aki a jobboldalt tolná ős foglalkozhatna a nemzeti értékek fejlesztésével, aki meg balos, az meg a munkás dolgokat tudná rendezni. Természetesen minden feladatra külön csoportot hoznék létre, melynek van jobb és baloldali vezetőségi tagja, de nem lenne közöttük különbség, hanem az volna a feladatuk, hogy együtt találjanak megoldást és kivitelezési lehetőséget az alább felsorolt nemzetünket szerintem leginkább sújtó és legégetőbb problémákra:

Munkanélküliség-Éhezés:

Szerintem a munkanélküliség nem létezik. Rengeteg ember van és rengeteg föld. Hoznék egy törvényt, hogy azé a föld, aki megműveli. Vagyis Magyarország egész területét átvilágíttatnám, hogy milyen földek, termő területek kinek a birtokában vannak, de legfőképp arra lennék kíváncsi, hogy a 2 évnél régebben parlagon heverő földek miért is vannak parlagon. Szerintem ez lehet, hogy diktatórikusan hangzik, de nem foglalkoznék örökség, betegség, gazdasági válság, meg akármilyen tényekkel, hanem elsősorban ezeket a földeket a környéken élőknek kiutaltatnám, hogy ha már nincs mondjuk munkájuk, legalább meg tudják a családjuknak termelni a napi betevőt.

Természetesen lehetne nagyobb gazdaságoknak is jelentkezni nagyobb területekért, de a lakott környezetekben a polgármesterek dolga az lenne, hogy a falu körül lévő termő földeken első sorban a falu lakói termelhessenek maguknak enni valót, főleg ha nem rendelkeznek munkával. (Ha egy falut körbe szántanak, akkor aki a földet műveli, kapna a falutól távolabb egy hasonlóan jól termő ugyan akkora, vagy akár nagyobb területet is, ahová ki tud menni a gépeivel és nagyban termelni, de a falu közvetlen szomszédságában lévő termő területeket a lakóknak adnám, hogy ne kelljen sokat gyalogolniuk ha gazdálkodnának a családjuknak.

Így lenne munka és ennivaló is mindenkinek aki csak akar magának.

Aki nem akar magának élelmet termelni, vagyis szociális segélyen, vagy hajléktalanként akarja tengetni az életét a nagy városokban a jó indulatú emberek jó indulatát kihasználva, őnekik elmagyaráznám, hogy van munka, csak vidéken, mert van föld, és lehet rajta dolgozni és termelni, előteremteni a családnak az ételt. Persze ehhez meg kell fogni a kapát, meg az ásót, de ha nem vállalják, hogy megtermelik maguknak az ennivalót, akkor nem fognak segélyt kapni.

Szerintem ezzel a módszerrel beindulna a gazdaság. A multikat kötelezném, hogy csak Magyar árut vehessenek. Persze nem így egyenesben, hanem megmondanám, hogy a Magyar termékre sokkal-sokkal kevesebb lesz az adó, ha itthon adják el, és a külföldi élelmiszereket úgy megadóztatnám, hogy csak az ostobáknak érje meg spanyol paradicsomot, meg Chilei cseresznyét enni, meg behozni. Sőt kötelezném őket, hogy a Magyar termékeket nem árulhatják drágábban a külföldről érkező termékeknél.

Ezzel párhuzamban támogatnánk a Magyar Kereskedőket, hogy könnyebben eloszoljon az étel az országban, és ne lehessen trükközni sehol a kajával.

Szegénység:

Szerintem a szegénységet már a fenti történet nagyban csökkentené, de például az üresen álló ingatlanokat, lakásokat oda adnám olyanoknak, akiknek szüksége van rá. Ha van munkájuk a városokban, akkor kaphatnának lakást a környéken. Persze a lakás tulajok lehet, hogy felháborodnának, de lakásnak nyilvánított lakása minden családnak max annyi lehetne, ahányan élnek a családban. Lehet apának egy, anyának, meg minden gyereknek egy. De ha nem él senki a lakásban 1 évnél régebb óta, akkor elkoboznám, mert akkor nincs rá szükségük, és lehetőséget adnék olyanoknak a benne való élésre, akik mondjuk szeretnének a városban dolgozni, vagy tevékenykedni.

Ez persze a gazdagoknak nem biztos, hogy jól jönne ki, de ha valaki azzal trükközne, hogy az összes élő rokona nevére íratja a felhalmozott kecókat, akkor legalább már annyival beljebb lennénk.

Természetesen lenne egy csomó megüresedett lakás abból kifolyólag is, hogy azok, akik csak szociális segélyen élnek, ők lehetőséget kapnának egy másik faluban, vagy városban arra, hogy megtermeljék maguknak az enni valót. Persze építenék nekik házat is. Méghozzá, önfenntartó öko bio házat, aminek nagyon kicsi a rezsije, és olcsón kivitelezhető.

Természetesen nem a Magyarok Robin Hoodja akarok lenni, hogy elvegyem a gazdagoktól amijük van és szét osszam a szegények között, hiszen ha valakinek sok pénze van, és szeretné megtartani a több lakását, akkor adnék neki lehetőséget, hogy embereket pártfogoljon, akiket mondjuk oda beköltöztethet, és adhat nekik munkát, miegymás. de ha valaki társadalmi, vagyoni helyzetének nem megfelelően akarna élni, vagyis csak harácsol és nem tesz vissza semmit a közösbe, akkor elkoboznám nemes egyszerűséggel az ingatlanokat.

Hajléktalan kérdés:

A fenti ötletek szerintem megoldanák a hajléktalan kérdést. az biztos, hogy megszűntetném a lehetőséget, hogy valaki a klasszikus értelembe véve hajléktalan legyen. Vagyis saját ürülékében fetrengő semmire kellő. Természetesen lehet, hogy ez is diktatórikusan hangzik, de létre hoznék egy mondjuk elnéptelenedett területen egy falut, közösséget, ahová akarja, nem akarja, azokat az embereket telepíteném, akit mondjuk 3-szor kapott rajta a közterületes, vagy a rendőr, hogy igénytelen, koszos büdös. (Mert láttam én igényes hajléktalant is ám, csak Svédországban, és velük nincs is talán semmi baj.)

Bürokrácia!

Megszűntetném a bürokráciát, vagy legalábbis a minimálisra csökkenteném, és minden faluban lehetne hetente egyszer menni a Polgár mesterhez, bárkinek, érkezési sorrendben. apolgár mesternek pedig meg kellene hallgatnia a problémát, kérdést, és meg kéne oldania.

A polgármestereket úgy kényszeríteném arra, hogy akarjanak problémákat megoldani, hogy polgármesternek lenni azt jelentené, hogy hétfőn leül, és várja a beérkezőket. Megpróbál megoldást javasolni, ha nem tud, vagy nem tetszik a döntése, lehetne tovább menni a Megyei vezetőhöz, akinek szintén az lenne a fő munkaköre, hogy azokat a problémákat oldja meg, melyeket a Falvak városok vezetői nem tudtak megoldani.

Ha annyian mennének, hogy nem végezne hétfőn mondjuk 10 óra alatt, akkor kedden is le kell ülnie reggel és várnia az érkezőket, akik mondjuk előző napon kaptak sorszámot. és így tovább, szerda, csütörtök, péntek. (Na jó a Szombat Vasárnap lehetne szabad nap, de ezt a terhelést csak bölcs és oda adó emberek bírnák, akik lehet, Szombaton is azért élnének, hogy megoldják a hozzájuk tartozók dolgait.) Természetesen csak hétfőn lehetne jönni új bajjal, tehát ahányan összegyűlnek hétfőn a polgármesteri hivatalban, azt kéne a polgármesternek egész héten feldolgoznia, személyesen. (Természetesen a nagyobb városokban kerületekre, körzetekre lenne osztva a nép.)

Aztán ha valaki tovább menne a Megyei vezetőhöz, akkor ott is hétfőn mehetne, és a Megyei vezetőnek is meg kéne oldania a problémát, vagy újra vizsgálni, vagy megoldást találni a dologra, és egész héten az lenne a dolga (Dolguk) hogy megoldja az emberek problémáit.

Aztán ha valakinek nem tetszik a megoldás, vagy a probléma, feljöhetne és hétfőnként én, mint miniszter elnök is várnám azokat a problémákat, amiket nem tudtak sem falu, sem megye szinten megoldani.

Természetesen minden ügy és probléma írva lenne, sőt lenne egy weboldal, ahol lehetne hallgatni a problémákat, illetve a megoldásokat, valamint dokumentálva lenne a neten, hogy ne kelljen ugyan azzal a problémával feljönnie sok ezer embernek A fővárosba, hanem az alternatív megoldások fel lehessenek kínálva már falu szinten az internetes kommunikáció segítségével.

Ez egy részről kideríteni, hogy mik a legfontosabb feladatok, mi a legnagyobb probléma, és milyen valódi problémája van népünknek, és mire kell Országos szinten megoldást kidolgozni. (Akikkel meg nem végeznénk hétfőn, ők ott tudnának aludni a Parlamentben, amíg sorra nem kerülnek.)

Természetesen ez egy rettenetesen nehéz, és komoly munka volna, és csak a legkeményebbek és bölcsebbek bírnák, így gyorsan kipontozódnának a megélhetési vezetők…

Ha tetszik, dobj egy lájkot. Ha sok lesz a pozitív visszajelzés (50), akkor megírom az oktatási rendszerben bevezetendő reformjaimat is. :)

Várom az észrevételeidet, hogy miben sántít, és milyen problémákat látsz ebben a koncepcióban. Ha lehet, ne írj 7-8 sornál hosszabbat, mert nem lesz időm elolvasni, vagyis fogalmazz precízen és egyszerűen, és akkor írok választ, tudunk beszélgetni! (Nem vicc, tényleg csak 7-8 sor)

Itt találod a második részt: Oktatási Reform Harciszerzi módra!

, , , ,

A hernyó halála, egy pillangó születése.

pillangó-robot butterfly

Életünk minden pillanatában döntéseket kell hoznunk. Ezek a döntések – bár nem gondoljuk, hogy nagy jelentőséggel bírnak – mindannyiunk számára olyan terhet, vagy felüdülést jelentenek, melyek a jövőnkre meghatározóan hatnak.

Gondolhatjuk persze, hogy egy jelentéktelen tettünk, amiről senki nem tudja meg az igazságot, tulajdonképpen jelentéktelen a jövőnk boldogsága szempontjából. De sajnos ez nem így van. Abban a pillanatban mihelyst titkolnánk valamely tettünket, mások, vagy magunk előtt, netalántán Isten előtt, abban a pillanatban olyan szürke füstöt szívunk a tüdőnkbe, mintha csak dohányoznánk. Hiszen az igazság olyan, mint a tiszta levegő létezésünk pillanataiban. Ha nem ismerjük az igazságot, az olyan mintha nem friss levegőt szívnánk. Persze bele fér néha egy-egy cigi, de mikor rászokunk a dohányzásra, akkor már ez folyamatos lesz. Ugyan úgy, mint mondjuk a kis hazugságokkal teli életünk.

Így mérgezzük magunkat születésünk pillanatától és nagyon ritkán merjük vállalni a teljes igazságot magunkról, magunkkal kapcsolatban. Mert egy hernyónak születtünk. A hernyó, lent kúszik mászik a bozótban, szeret elbújni a fény elől és imád zabálni, na meg másféleképpen élvezni a létet. Csakhogy a hernyó fogja, hogy ő többre született és legbelül érzi, hogy létezése sokkal fantasztikusabb is lehetne, mint araszolgatni egyik ágról, a másik fűszálra, hogy megzabálgassa a friss hamvas hajtásokat.

De persze nem tud lejönni róla, és csak mászik-mászik és zabál-zabál. Aztán, ha nem csippenti fel egy kismadár, nem kapják el a hangyák, nem pottyan bele egy friss harmat pocsolyába, nem lép rá senki, vagy másféle “Game Over” témájú sztori nem történik vele, akkor addig zabál, míg egy nap hányingere lesz a saját létezésétől, és sugárban el kezd hányni, öklendezni kifele mindent, amit addig magába épített, fogadott. Mert már nem bírja elviselni, hogy csak a zabálás, meg a menekülés érdekli. Olyan csömört kap, hogy el kezd hányni, és ezt a hányást saját maga köré tolja, hogy belefulladjon, mert jobb nem jut eszébe, hogy véget vessen létének, annak a formának ahogy eddig létezett…

Aztán, mikor körbehányta magát, csak ott kuksol a sötétben és imádkozik, hogy valami történjen, mert ő nem is akar tudni se a világról többet, se a pompás levelekről, se a többiről, amik eddig csábították mindenfelé, hogy hernyóként mászkeráljon és a fák legzsengébb hajtásait csipegesse.

Aztán addig gubbaszt ott és vár, meg imádkozik, míg úgy nem kezdi érezni, hogy a menekülés és elbújás, öngyilkosság nem megoldás az életére, és hajthatatlan vágyat nem kezd el érezni arra, hogy kitörjön a sötétségből, amiben eddig élt. Nem tudja mi történt, mi fog történni, de elkezd mocorogni és ütni, rúgni, törni, kifelé a megkeményedett hányadékának, múltjának börtönéből.

Addig kepesztet, addig küzd, míg felhasad börtöne körülötte, és nagy nehezen kirángatja magát a burokból, amibe saját magát zárta előző tetteinek hatására.

De az elcsendesedésnek, átgondolásnak, imának, és befelé fordulásnak meg lesz az eredménye is és csodálkozva tapasztalja, hogy  megállásának eredményeképpen micsoda külső, belső változáson ment keresztül. Hiszen úgy érzi, soha többet nem kell megalázottan rettegve keresnie a boldogságot jelentő friss hajtásokat, hanem eddigi két dimenziós létezéséből hirtelen három lesz, hiszen gyönyörű pillangóvá változott és szárnyaival neki tud szaladni az égnek, hogy bárhová eljuthasson. Hogy ezentúl ne csak zabálni akarjon minél többet, amit talál, hanem rájöjjön, hogy csak a legkülönlegesebb, értékesebb dolgokat fogadja magába, és innentől csak virágporon fog élni, amit magasból fog észre venni, mert ezentúl ő is tud repülni.

Nekünk is így kell átváltoznunk, mint ahogy a hernyó teszi. Fel kell ismernünk életünk, gondolataink, tetteink irányítórugóját, és ha bizony annak középpontjaiban csak saját magunkat találjuk, akkor tudhatjuk, hogy önző hernyók vagyunk és szükségünk lenne egy kis magunkba szállásra. Mikor ezt megtesszük, kapunk esélyt az így növesztett szárnyakkal, hogy pillangók lehessünk, és csak a jót kezdjük el látni és magunkévá tenni, úgy mint a pillangó, aki csak a nektárt, az édeset teszi magáévá…

Ha félsz attól, hogy a jót és a szeretetet válaszd és lásd az életedben, ha félsz megértéssel fordulni mások felé, még ha téged nem is ismernek el, akkor tudhatod, hogy még úgy élsz mint egy hernyó. És most már azt is tudod, hogy a hernyókból előbb vagy utóbb, ha el nem pusztulnak még mielőtt el jön az ideje, pillangók lesznek. Bármikor úgy dönthetsz, hogy te márpedig eleget éltél hernyóként, és most azonnal pillangóvá szeretnél válni.

De állj készen a változásra mikor elkezded. Mert ha neki állsz, akkor már nem lehet visszacsinálni a szárnyaidat.

Mert ezt jelenti embernek lenni…

, , , , ,