Harciszerzi: A Szerzetesből lett Klánvezér naplója

Az életben annyi mindent szeretnénk. Szeretnénk ha úgy lenne ahogy nekünk jó. Igazából úgy is lesz ahogy nekünk jó. Előbb vagy utóbb mindig teljesülnek az álmaink. De amikor épp álmodozunk akkor néha úgy néz ki, hogy pont az ellenkezője lesz annak amit szeretnénk. De nem szabad elveszteni a hitünket abban, hogy álmaink valóra fognak válni. Hiszen Isten valóra váltja minden álmunkat. Csak nem szabad a megtorpanásainkat csüggedéssel és feladással tetézni.

Az álmok azért vannak, hogy beteljesüljenek. de lehet egy gyerekkori álmunk, csak öreg korunkban válik valóra amikor már el is felejtjük. Vagy lehet akkor amikor nem is kéne, vagy már épp az ellenkezőjéről álmodunk. De az álmok mindig valóra válnak.

Az álmokért hálásnak kell lenni. Akkor is, ha valóra válnak és akkor is ha nem. Mert az álmok azok a kulcsok amik fogva tartanak bennünket ebben az anyagi világban. az álmaink a vágyaink, amiket meg kell élnünk. Mert ha feladjuk őket, akkor csak a vágy marad a szívben és örökké csak összetörve fogunk élni, mert legbelül csalódást fogunk érezni saját magunkkal szemben.

Persze nem rossz egy olyan értékrend szerint álmodni, ami összhangban van az Univerzummal, Istennel, vagy hívd akárhogy a legfelsőbbet. Mert ha nincs összhangban, akkor komoly sallert fogunk kapni visszahatásként. Viszont van amikor nem tudsz mit csinálni és ezeket is valóra kell váltanod, különben nem bírsz tovább létezni.

Egy mondás szerint a legtöbb ember, már 25 éves korában meghal, de csak 75 évesen temetik el. De nekünk nem kell ilyennek lennünk. Csak hinnünk kell az álmainkban és ki kell dolgoznunk, hogy miként fogjuk valóra váltani őket.

Mert a legrosszabb az mikor csak várjuk, hogy berepüljön a sült galamb a szánkba. Mert az álmokban nem elég hinni, hanem tenni is kell értük. Persze lehet sokkal egyszerűbb feladni a változásra való hajlamot, fejet hajtani valami vallás, szekta, filozófiai irányzat, vagy csak a család akarata előtt és azt csinálni amit mások normálisnak gondolnak. De ebben az esetben könnyen lehet, hogy észre sem vesszük amikor beteljesül az amit 5 évesen nagyon szerettünk volna.

Mert az álmokra emlékezni kell, az álmokért dolgozni kell, de legfőképp az álmokban hinni kell.

Higgy az álmaidban és történjen bármi az életben, ne engedd, hogy a hited kialudjon. Mert a hited benned van, azt nem veheti el senki tőled. Amíg tudsz gondolkodni, addig álmodni, és hinni is tudsz. Ezért az élethez az egyik legfontosabb dolog a hit...

Sok szerencsét és jó munkát kíván Neked az álmaid valóra vállásához a Harciszerzi. :)

Mit szólsz ehhez?

Avagy hogyan lettem utcaseprő

Ahogy a szél játszott az utcán elszórt szeméttel, az beleillett volna valami jól megrendezett vadnyugati film elejébe. Csak itt nem a tövises gombócokat hordta át az út másik oldalára, hanem az elszórt cigarettacsikkeket, használt zsebkendőket, valamint a nejlonokat. Ez utóbbiak tudtak a legszebben szállni. Mindenféle apró turbulencia pördített rajtuk egyet, és ha elég nagy volt a szél, olyan magasra is felröppentek, hogy a napfény is megcsillant, vagy tört rajtuk, játékos szivárványokat létrehozva egy-egy pillanatra azoknak, akik el mertek merülni az érzékelés efféle mélységeiben.

Most azonban nem sütött a nap. Így a gazdátlan nejlonzacskók csak suhantak erre-arra, az utcán, elhúzva a túrórudis és sportszeletes papírok felett, hogy végül fogságba essenek egy pocsolyában, vagy a környék komoran ásító kapualjai között. Néha elhúzott egy autó, és olyankor jobban belobbant ezeknek az utcán leledző gazdátlan tárgyaknak a ki tudja milyen ritmusra járó de mindenképpen látványos tánca, és olyankor mindig újra össze kellett terelgetni őket, vissza a gyűjtő lapátra.

Mert ugye most ez volt a dolga. Hogy megseperje az utcát. Összeszedje a szemetet, amit mások eldobálnak. Persze csak a nagyját, és persze főleg az úttest és a járda találkozásánál álló szegély mentén, hiszen „Mi járdát nem söprünk, az legyen a lakók gondja.”

Aztán a gyerekek a parkban, olyan 5 éves formák, mind köré gyűltek, meg a cimborája köré, akivel együtt osztották be erre a napra, és aki szerencsére nem szedegette még bónuszba össze a dekkeket az ő lapátjáról is, hogy otthon majd kiszedje belőle a dohányt és abból sodorja magának a cigarettát. Sőt még jó fej is volt, akár lehetett beszélgetni vele. A gyerekek meg egyenesen imádták, de lehet csak azért, mert megosztotta a reggelijét a galambokkal és így elég sok gyűlt a két narancssárga mellényes alak köré, ami odavonzotta az éppen ugyanabban a parkban megpihenő talán ovis csoportot.

Eszébe jutott az előző nap, amikor fiaival és lányaival fent a hegyen még a kardforgatás csínjával-bínjával foglalkozott, egy másik jelmezben, ahol mindenki hallgatta a szavait. Most meg egy bűzölgő kuka társaságában épp a reggelijét fogyasztotta egy szétrugdosott parkban, mert rossz fiú volt még pár évvel ezelőtt és büntiben volt.

De hát az élet már csak ilyen. Sőt az egész anyagi lét ilyen. Semmi másról nem szól, mint a kettősségek örök váltakozásáról. Hideg-meleg, sötét-világos, jó-rossz, hideg-meleg, fiú- lány stb… mind-mind csak arról szól, hogy ezeknek a meghatározott ritmikus váltakozása elhitesse velünk, hogy ez a test az énünk, és semmi sincs az anyagon túl. Az anyagi világ ügynökei, akiknek az a dolga, hogy börtönőrködjenek felettünk, ide zárt lelkek felett, nagyon nagy tehetségük van ahhoz, hogy miként kedvtelenítsenek el minket a lelki önvalónk felé vezető út egy következő lépésének megtételétől. Mi meg persze vissza-vissza esünk régi hibáinkba, előző életünk reakcióiba. Néha csak kapkodjuk a fejünket, hogy ez vajon most akkor tényleg velünk történik, vagy csak álmodunk.

A Válasz pedig nagyon egyszerű. Álmodunk. Ezt az egész világot csak álmodjuk, minden pillanatával együtt. Attól függően pedig, hogy előző életünkben milyen sorsot érdemeltünk, ez lehet egy rémálom, vagy egy kellemesebb álom is. de a lényeg, hogy mindig véget ér.

Mint ahogy a pillanat is véget ért, ahogy a gyerekek a két narancssárga ruhás alak körül ugráltak, némelyik mint egy kis angyal, örülve a galamboknak, némelyik pedig legszívesebben a nyakukat tekergetné az apró tollas jószágoknak, akik szét is reppentek, ahogy elfogyott a kenyérdarab, amit kaptak.

Ő is befejezte a reggelijét, meg a másik is, így felálltak, hogy folytassák útjukat egy másik utcába, amit meg kell seperni, mert a „zöldek” nem olyan ügyesek és utánuk mindig végig kell menni. Persze ők nem zöldek voltak, hanem narancssárgák. A legjobbak az utca seprésben, és még nagy szélben is elkaptak minden szökni próbáló nejlon táncost, akár még a levegőből is…

Főleg az a fiatalabbik, amelyik nem dolgozni volt itt, hanem egy orrtörésért volt büntiben. Na ő, különösen élvezte a hatalmas seprűvel való hadakozást az utcán, meg hogy közben legalább megismerheti kicsit a környéket. Persze szívesebben töltötte volna máshogy az idejét, de hát mégis csak eltörte annak a biztonsági őrnek a nóziját, amelyik csúnyát mondott a mamájára, és ez bizony állítólag nem szép dolog. De vállalta. Mert olyan környékről származott, ahol egy „Kurva anyádért” ütés jár. És nagyon sajnálta, hogy az egész világ nem ilyen környék és az emberek nem tisztelnek se Istent, se embert. De talán majd egyszer fognak számítani olyan elvek is a világban, mint becsület, tisztesség, tisztelet, és akkor nem adnak majd hatalmat olyan emberek kezébe, akik nem tudnak tisztességesen még beszélni sem, és ezért móresre kell tanítani őket.

Nem, egy cseppet sem bánta meg azóta sem. Mert tudja, hogy az a biztonsági őr egész életében fog emlékezni arra az ütésre és talán legközelebb megválogatja a szavait, mielőtt csúnyát mond valaki mamájára, csak azért, mert egyenruhában van. És ha ennek az az ára, hogy most sepregetnie kell és valóra válhat a mamája áldása, aki mindig mondta neki amikor kicsi volt, hogy „Egy nap utcaseprőként végzed majd fiam”, akkor had szóljon.

Mert a múlt elkísér a jelenen át a jövőbe. Nekünk meg csak a tudatosságunkat kell megőrizni közben…

Mit szólsz ehhez?

Nyáron (májustól-augusztus végéig) egy új szisztéma szerint fogunk haladni a Női önvédelem tanfolyamon. Ez azért történik így, mivel a nyári időszakban, a jó időben, amikor a hölgyeken kevesebb ruha van, érthető okokból, megszaporodnak a kellemetlenkedő alakok, és több nő esik áldozatul mások erőszakos hajlamainak.

Te ne legyél áldozata a nyáron senkinek, készülj fel szituációkra, melyek a tréningeknek köszönhetően, automatikusan bekapcsolnak, amikor közeleg a baj, és nyugodtan töltheted a nyaradat, vagy akár az egész életedet is. :)

Továbbá nyáron mindenki elutazik, meg nyaralni megy, azért felmerült, hogy nem lesz-e nagy a kiesés, mondjuk egy kéthetes nyaralás végett. Ezért az elkövetkező 4 hónapban, úgy mint eddig, hetente más témával fogunk foglalkozni, melyek nem feltétlenül szisztematikusan következnek egymásból.

A Intenzív Alapfokú Női Önvédelem Tanfolyam részben szisztematikusan épül fel.
A nyári időszakban heti 2 másfél órás tréning lesz, szerdán és pénteken. Ezeken főleg a nők ellen leggyakrabban elkövetett erőszakos szituációkra készülünk fel, hetente más témával, melyek külön-külön is érdekesek és érdemes megismerkedni velük. (Hajtépés, falhoz nyomás, karfogás, erőszak elkövető, táska rabló, hétköznapi tárgyak az önvédelemhez, stb…) 

Ez azért jó Neked, mert nem muszáj egy egész tanfolyamon részt venned, hanem direkt egy-egy bizonyos témánál is el tudsz jönni a tréningekre.

Jelentkezz itt a tanfolyamra, és emilben értesítelek minden hétvégén, hogy mi lesz a következő hét témája. Továbbá a jelentkezéseddel, automatikusan jogosult vagy az első héten amikor kipróbálsz minket, ingyen részt venni:

http://ninjutsubudapest.com/noionvedelem/

Mit szólsz ehhez?

Sok szeretettel ajánlom Figyelmedbe a Klán Tanmese gyűjteményét, melyet fokozatosan töltünk fel újabb és újabb okos tanulságos történetekkel. Ha van neked is, küld el a ninjutsubudapest@gmail.com mailra, és kitesszük.

Mit szólsz ehhez?

Nem olyan régen, még mikor mások voltak a tervek, belevágtunk a Row projektbe, ami aztán belefulladt a semmibe. Azóta folyamatosan készülünk tervezünk a klánnal, hogy forgassunk. Így sikerült belecsöppennünk a Párduc Projektbe, Horgas Ádám művész úr jóvoltából, aki a MAB, Magyarország első websorozatának készítője. Főleg a harci jelentek kidolgozásában, megkoreografálásában veszünk részt...

A Párduc Projektnek elkészült az első trailere, ami szerintem nagyon durván jó lett:

Ennek örömére egy játékot is hirdetek. Írd meg a kommentek közé egy számmal, hogy pontosan hány schnittben szerepelek, vagyis ismersz fel, és akik jó számot írnak, na meg persze a véleményüket a trailerről, azoknak mind elküldöm a Boldogság Trilógia Második részét pdf-ben. (Az első volt a karácsonyi ajándékom)

A Párduc Projektről többet a Webse.hu oldalon tudhatsz meg, ami egy olyan honlap, ahová bárki regisztrálhat, aki bármilyen formában szeretne szerepelni, vagy más módon közreműködni amatőr, vagy akár profi filmekben is...

Mit szólsz ehhez?

Mi lettünk a Klánnal, illetve Ivettel az egyik legkitartóbb Kunoicivel (női ninja) a meglepetés a Meglepetés magazin legújabb számában. Néhány tippet sikerült adni, azt hiszem, női önvédelem szempontjából, amit persze kicsit máshogy írtak le, mint ahogy, de ettől még talán nem veszít az értékéből. Ezen kívül egy újság cikktől senki sem fogja tudni megvédeni magát, hiszen mi is 4 hónapos, heti 3-szori edzést javaslunk azok számára akik valóban szeretnék megtanulni megvédeni magukat.

Sok szerikével várunk mindenkit edzéseinken.

Mit szólsz ehhez?

Ha érdekel, hogyan tudod a Tested a lelked és a szellemed harmóniába hozni, vagy legalábbis hogyan kéne megpróbálnod.

Ha szeretnél egészségesen és kiegyensúlyozottan élni, de mindig ledöntenek, vagy kibillentenek a problémák az egyensúlyodból.

Akkor tarts velem Dec. 17-én Szombaton a Harmonia Day-en vasárnapi ebéd helyett 12:00-14:00-ig, ahol egy egyórás kis foglalkozást fogok tartani egy nagyon kedves ismerősöm felkérésére arról, hogy „Hogyan állj, hogyan Járj”. Vagyis arról, hogy hogyan kezdődik az önvédelem, ami alatt most nem a támadások elleni védekezést értem, hanem azt, hogy te saját magad hogyan vigyázz saját magadra. Mert senki sem fog odafigyelni rajtad kívül az egészségedre, az egészséges tartásodra.

A Te saját felelősséged a jövőbeni egészséged és jó közérzeted érdekében, hogy oda figyelj magadra minden pillanatban. Az első egy órában azzal fogunk foglalkozni, hogy a testünket hogyan kell úgy mozgatni, hogy az annak a legjobb legyen. Nagyon nagy hangsúlyt fektetve a gerinc tartására, a gerinc rehabilitálódására, valamint a test egészséges tartásának a tudatra gyakorolt hatásával.

Van sokféle jóga, rengeteg gyógyterápia, meg mindenféle irányzatok arra, hogy hogyan gyógyulj meg. De arról, hogy ha már meggyógyultál hogyan vigyázz magadra valóban hatásosan, vagy miként kerüld el esetleg, hogy problémáid legyenek, nem sok módszer beszél.

Jó magam 12 éve foglalkozom harcművészetekkel, és így a testem, szervezetem extrém terhelésnek van kitéve, napról napra, hosszú hosszú éveken át. Nem titkolom, hogy mikor 6. éve gyakoroltam, tropára ment a derekam és egy hónapig feküdtem, majd nagyon sokáig kerestem és kutattam, hogy megtaláljam azt a módszert, hogy tovább folytathassam a harcművészetekkel való foglalkozást, a rendszeres edzést mindenféle kompromisszum nélkül.

Végül a Zen Sihatsu, egy Japán masszázzsal, gyógytornával, jógával, és csontkovácsolással foglalkozó módszer volt az és a mesterem, aki felnyitotta a szemem, hogy milyen alapvető hibákat vétettem egész eddigi életem során abból kifolyólag, hogy az alapvető hétköznapi tevékenységeim rosszul rögzültek bennem és ennek következményeképpen komolyabban megsérültem.  Így elkezdtem tőle tanulni ezt a módszert, majd legnagyobb meglepetésemre az általam gyakorolt harcművészetben, a Ninjutsuban (szintén japán) is sikerült felfedeznem ugyanezeket az elveket, melyek az egészséges élethez kellenek.

Akkor mi is ez pontosan?

Így végül a Ninjutsu mozgásrendszerére alapozva, a Zen Sihatsu tudásával és filozófiájával sikerült egy olyan gyakorlatsort és mozgáskoordinációs rendszert összeállítanom, mely akárhány évesen elsajátítható bárki számára, mindenféle fájdalom, vagy fájdalom okozása nélkül.

Én magam is 28 évesen tanultam meg igazából újra állni és járni. De azóta nincs problémám a derekammal, meg a gerincemmel sem...

Kinek ajánlom?

• Olyan embereknek, akiknek problémája van a derekával, gerincével, vagy volt régebben és nem érzi úgy, hogy teljesen rendbe jött volna.
• Vagy azoknak, akik szeretnék megelőzni, hogy bármilyen problémájuk legyen a derekukkal, gerincükkel.
• Bárkinek, akit érdekel, hogy hogyan kell egészségesen állni, járni, ülni...

2010.12.17. A foglalkozás 12:00-tól13:00-ig fog tartani, utána pedig egy előadást tartok a test, a szellem és a lélek harmóniájáról 13:00-14:00-ig. Ezt követően pedig este 18:00-ig kezelések lesznek, illetve személyes tanácsadás.

Mennyibe kerül?

• A Harmonia Dayre 2000 Ft lesz a belépő, de ezért cserébe egy csomó előadást meghallgathatsz még, valamint részt vehetsz az összes Workshoppon.
• Egy kezelés pedig nagyon akciósan, 1000 Ft-ba fog kerülni csak ezen a napon.

De ha mindezért úgy érzed még nem éri meg eljönnöd a Harmónia Day-re, akkor nézd meg, hogy milyen programok lesznek még, és vegyél részt a többi nagyszerű előadáson, valamint Workshoppon.

Este Pedig 19:00-tól a Bhakti Kutirban lesz Sambandha, gyertyafényes Mantra est.

Sok szeretettel Várunk! :)

Mit szólsz ehhez?

Te voltál az aki a Krisnások Fesztiválján pár hete ment a menet élén és pörgette a zászlót? Én. Feleltem a negyedik x-et taposó újdonsült cimborámnak, akivel van egy közös ismerősünk akkor úgy látszik.  Feltevésem helyességét megerősítvén nem sokkal ezután hozzá tette, hogy a kollégája is ott jött velünk és olyan büszke volt rá.

A Krisnásoknak szabad-e repülni?

Aztán a következő kérdés az volt, hogy és hogyan fér bele a Krisnásoknak a repülés? Hogy ez nem tiltott dolog-e? Mondtam neki, hogy még nem hallottam, meg olvastam sehol, hogy a Krisnások nem repülhetnek. Sőt, mi vagyunk csak elszállva igazán. Aztán kifejtette, hogy ez igazából élvezet és ez nem tiltott-e nálunk.

Mire kifejtettem neki, hogy ez itt most egy rendkívül kedvező áron felajánlott 3 napos kipróbálási lehetőség a Siklóernyőzésre, ami önmagában általában egy élvezeti dolog, mert a legtöbb ember arra használja, hogy elszálljon tőle, de én legfőképpen a közelgő háború miatt vagyok itt. Mert ha esetleg úgy hozza az élet, hogy majd ugranom, vagy repülnöm kell, akkor ne élesben legyen az első ernyős mutatványom. Szóval bár rendkívül élvezem a dolgot, elsősorban stratégiai okokból szeretném megtanulni.

Fly Away

Szállj el! Az én szabad fordításomban legalábbis ezt jelenti az iskola neve, akik a 3 napos találóan csak Szárnybontogató kurzust meghirdették, hogy népszerűsítsék ezt a viszonylag  fiatal műfajt errefelé.

Nepálban velünk volt WI, aki már nyomja a Sikló ernyőt, és Pocharában láttunk is a hegy csúcsok közt repkedő figurákat, szóval mikor jött a kedvező ajánlat, nem volt kérdés, hogy ki akarom próbálni.

Az oktatást Simonics péter és csapata vezényelte. Közben megtudtuk, hogy az "öreg" veterán Siklóernyős nem csak Magyarhonban, hanem az egész világon ismert, elismert szakember, aki a világ minden táján röpködött már.

Ahogy meséli a törvényeket és szabályokat, teljesen át jön az ember, és már kétségem se volt, hogy ha ilyet akarok tanulni, akkor biztos, hogy tőle szeretnék. Olyan kimért és kedvesen pozitív hangulatban oktatott, hogy már csak magát a stílust is elsajátítandónak éreztem ahogy az emberekkel bánt.

A pilóták.

Kiderült aztán persze, hogy ez nem olyan egyszerű dolog, mint ahogyan azt az ember elsőre nézné, meg gondolná, hanem komoly tudásra kell szert tenni, mert hogy ez nem csak egy darab vászon ami fenntart a levegőben, hanem tulajdon képpen egy jármű, amire igazából pilóta engedélyt kell szerezni, ha az ember élni akar vele.

Több oktató is volt, köztük egy kedves hölgy, aki szintén nagyon kimért és átgondolt volt. Ebből át jött, ahogyan vezír elmondta, hogy ez nem hülyegyerekeknek való, mert hát mégis csak repülni fogunk és ha valaki balfácánkodik és komolytalankodik, meg nem koncentrál, akkor az könnyen balesethez vezethet. Erre a kedves hölgy egy egyszerű törvénnyel kontrázott valamikor a nap folyamán:

"Vannak a vagány pilóták, meg vannak az öreg pilóták. De öreg és vagány pilóták nincsenek."

A repülés nem csak egy álom

Valahogy a sors elrendezéséből első nap neki futhattam a domboldalnak, úgy hogy még a tojáshéj a seggemen, és igazából nagyon fel sem fogtam, hogy épp repülni készülök. De a nap folyamán az oktatók többször is megmutatták, hogy miként szállnak fel. Sok kis mozdulatot gyakoroltunk, de ami a legjobban megmaradt, az a mozdulat amikor felszállnak. Hogy tiszta szívedből húzni kell az ernyőt, ha már felemelkedet. Hogy merni kell rá dőlnöd, rá hasalnod, aztán csak futni, rohanni és érezni, hogy a kupola a fejed felett maradjon.

Aztán egyszer csak ott rohantam tiszta szívemből lefelé a dombon és nagyon akartam repülni. Úgy mint álmomban, amikor csak hason szállok és a karjaimmal irányítom a repülést. És ez is ugrott be, hogy épp ugyan azt érzem amit álmomban szoktam régen, mikor arról álmodtam, hogy repülni fogok. Mikor pedig tudatos lettem erről, abban a pillanatban az ernyő, elemelt a talajtól, és hirtelen repültem.

Gondolkodtam, hogy be is üljek-e a felszálló pózból, mert ugye csalóka a téma és vissza-vissza huppan az ember, de a második el emelkedésnél, mikor már hiába kalimpáltam a lábammal, akkor megadtam magam, és ha csak pár méterre is a talajtól, max 10 méteren át,  csupán néhány másodpercig, de repültem. Életemben először.

Hogyan tovább?

A legerősebb érzés bennem, hogy most akkor mégsem érdekel más és első sorban folytatom ezt a sikló ernyős tanfolyamot, mert kaptunk a szárnybontogató naphoz egy nagyon kedvező ajánlatot a pilóta vizsga megszerzéséhez.

Igaz kissé bevertem magam a földet éréskor, de még mindig nem annyira, hogy elvegye a kedvemet, hogy megtudjam azt, hogy milyen is igazából odafönt, mikor úgy vagy mint egy kismadár. És természetesen még mindig csak azért, mert sikló ernyővel tulajdon képpen hangtalanul be lehet röppenni bárhová... Igazi Ninjutsu kellék. :) Főleg ha az ember úgy kitanulja a szakmát, mint ahogy a mestert láttam repülni második nap, teljesen lazán egyszerűen megállt az ernyővel a levegőben 4-5 méter magasan egy szakadék szélénél. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. :) És végül is miért is ne lenne ez az. :)

Fly Away siklóernyős iskola...

Mit szólsz ehhez?

"Azt hiszem egy időzített bomba vagyok" (Gauranga pr után szabadon).Ráadásul több töltetes. Szóval időnként, ha sokat vuzerálnak, felrobbanok. Ez van akinek jó, van akinek meg fáj. Mert ha robban, akkor repkednek a repeszek. Csak azok élik túl, vagy nem sérülnek meg, akik a robbanást úgy látják, mintha virágszirmokat hintenék szét a szélben. A többiek úgy érzik, hogy a velejükig hatolnak a harciszerzi repeszek.

Mindenki azt kapja amit vár. Mindenki annak lát aminek akar és mindenkinek az leszek aminek csak szeretne. De leginkább a saját hibáidat fogod látni bennem felnagyítva. És ha el akarod rejteni, akkor csak fájni fog, ahogy rá kerül a fény, ha viszont el akarod engedni, akkor hálás leszel, hogy segítek.

Edzésen mindig arra tanítunk mindenkit, hogy ha tud üssön meg technika közben. Hiszen így fogok rá jönni, hol vannak a hiányosságaim. Nem pedig úgy, hogy azt csinálja amit csak szeretnék. Akkor csak abban az illúzióban ringathatom magam, hogy jó vagyok, mert vannak akik tisztelnek. De én annak örülök, amikor valaki vissza üt, vagy meg tud ütni, mert akkor tudom, hogy van min javítanom, és tudom, hogy ő most épp segített, hogy mikor egyszer esetleg valóban élőben kell valamit kivitelezni, akkor és ott az a lyuk már nem lesz.

Mert egyszer egy bátor harcos megmutatta nekem a hibámat. Ezek a támadások igazából virágszirmok, melyeknek egyszer talán az életem köszönhetem. Hogy akkor és ott gyakorlás közben, nem egy halálos repeszt kaptam be, hanem csak egy kedves virágszirmot. :)

Mit szólsz ehhez?

Nem szeretem ezt az ellentétpárt használni, mert mindig nézőpont és értékrend függő, hogy ki melyik kategóriába tartozik. Természetesen a maga világában mindenki győztes szeret lenni. És még ha mások a vesztesek kategóriájába sorolnak is bennünket, mi akkor is úgy gondolunk magunkra mint győztesre.

Gauranga Pr cigarettás cikke, valamint YogaNitay barátom hiteles jógamester cikke adta az inspirációt, hogy írásba öntsek pár gondolatot ismét a világról, melyben most épp győztesek és vesztesek élnek.

Alapvetően azt gondolom, hogy a fontos az, hogy az ember saját maga mit gondol magáról, tehát nehogy már a körülöttünk lévő világ döntse el, hogy mi magunk mik vagyunk. Viszont nem szabad átesni a ló túl oldalára sem, mikor meg mindent megmagyarázunk, de bizony mi jól csináltuk.

Azt hiszem minden ember harcol és leginkább saját magával. Erről szól a Ninjutsu és azt hiszem minden más út is igazából. Mert ha el kezdek járni egy úton, akkor igazából az azt jelenti, hogy haladok rajta. Vagyis meg van, hogy annak az útnak hol van a következő lépése. Elindulhatok én Indokínába, de ha nem tudom az utat, akkor lehet, hogy csak a wc-ig jutok hányni egyet. És persze mondhatom azt, hogy én bizony Indokínába tartok éppen, de a körülöttünk lévők látni fogják, hogy nem, mert te most épp a klotyó előtt térdelsz és rókázol. Persze lehet, hogy lesznek akik elhiszik, hogy tényleg a nagy Indokínai utazóval találkoztak, aki örül, hogy egy átmulatott éjszaka után az ágyból eljutott a klotyóig, de azt hiszem az efféle hazugságok csak távolabb visznek minket a célunktól, mint mikor elindultunk.

A legnagyobb akadály az utunkon az mi saját magunk vagyunk. Senki más nem gátol bennünket a saját fejlődésünkben mint az akit tévesen önmagunknak gondolunk. Előző életünkben eljutottunk egy bizonyos lelki fejlettségi szintre, és most mikor (ki amikor) öntudatunkra ébredünk, akkor rá jövünk, hogy igazából hol is tartunk valójában, és honnan kell folytatnunk.

Isten ezért adta a sokféle vallást, a sokféle meditációt, a sokféle ideológiát, hogy mindenki megtalálhassa a kiindulási pontját és onnan folytathassa. És itt azt hiszem el is érkeztünk az általam közölni kívánt megvilágításhoz a győztesek és vesztesek mibenlétére vonatkozólag. Hiszen ha alázatosan és nagy lelkesedéssel, minél nagyobb tudatossággal törekszünk haladni választott utunkon, akkor legvégül meg foglyuk érteni, hogy minden út ugyan oda visz.

Krisna maga mondja a Bhagavad Gítában, hogy „Mindenki minden tekintetben az én utamat járja”. Vagyis nem létezik olyan út amit ne Ő rendezne az adott élőlény számára.

Ezt a gondolatot értelmezve átvillanhat az agyunkon, hogy hát akkor igazából a wc-ben hányó is az utat járja, ahhoz képest aki elindult indokinába. És természetesen ez így is van. Viszont nem mindegy, hogy valaki vezet-e másokat, vagy egyedül próbálkozik a haladással. Vagyis mondjuk ha épp a klotyódig jutottál csak, akkor ne gondold azt magadról, hogy te egy indokínai túra vezető vagy, és legfőképpen ne akard ezt másokkal elhitetni. Mert ahhoz, hogy indokínai túravezető legyél, előbb el kell menned Indokínába.

Azt hiszem igazából ennyi különbözteti meg a győzteseket a vesztesektől. Amíg a saját kis világunkban amivel nem vagyunk elégedettek, hiszen ezért akarunk elindulni az úton, hogy változtassunk rajta nem vagyunk képesek megtenni a következő lépéseket, addig hogyan akarunk másokat erre inspirálni?

Nagyos egyszerűen, hogy azok az emberek akik nem lépik meg a saját életükben az adott út alapvető lépéseit, de másokat inspirálnak, igazából csak a wc-ig tudják elkísérni az Indokínába vágyót. De a wc egy nagyon kicsi és büdös hely. Azok akik csak kevés erőfeszítéssel szeretnének eljutni Indokínába, azt mondhatják a wc-ben a hányó oktatóval, hogy tök jó, akkor most már mi is indokínai utazók vagyunk. De ha megnézik, hogy hová jutottak éppen és milyen is az a hely ahhoz képest, hogy mit mondanak a hiteles uti könyvek Indokínáról, akkor rá jöhetnek, hogy ne ott vannak. Ilyenkor, ha csak maga a státusz kellett nekik, vagyis mondjuk szeretnék kiírni a honlapjukra vagy a facebook profiljukra, hogy ők indokínai utazók, akkor megtehetik, hiszen egy indokínai vezetővel indúltak el. Igaz csak a klotyóig jutottak, de végül is igaz a dolog. De ha ezek az emberek kicsit is őszinték és realisták, akkor rá jöhetnek, hogy egy csalóval van dolguk, aki bár lehet, hogy tényleg szeretne eljutni Indokínába, most éppen nem alkalmas arra, hogy a wc-nél tovább vezesse őket. És akkor bizony fel kell állni el kell jönni és keresni egy másik túra vezetőt.

És ez így van a jógába, harcművészetben, spiritualításban, vallásban, atomfizikában stb...

Szóval ne csak részegen merj táncolni meg ismerkedni, hanem döntsd el, hogy te többet nem iszol és élj ezentúl így, vagy ne csak cigivel a kezedben merjél laza lenni, hanem tedd le és ezentúl sose gyújts rá, csak legyél laza simán. pl. :D

Szóval ha tudod hová akarsz eljutni, akkor keress mindig egy hiteles vezetőt, aki ráadásul nem csak volt ott, hanem képes arra, hogy neked is segítsen eljutni oda, hogy ne a maguknak hazudó vesztesek közé kelljen tartoznod akik próbálják elhitetni másokkal, hogy ők győztesek.

Sok szerencsét kívánok. :)

Mit szólsz ehhez?

Hétvégén Horvátban voltunk megint. Egy nagyon kellemes hőmérsékletű erdei tréningen, az ébredő erdőben Davor Senseijjel (15Dan). Nagyon érdekes dolgokat mondott és jó hangulatú tréningen, ahol kellemes tempóban haladtunk egyik technikáról a másikra, egyik érzésről a másikra, valami fergetegesen jól éreztem magam. Olyan nyugodt volt a dolog.

Három dolog maradt meg különösen:

"A természet a legjobb partner, ha edzeni, tréningezni akarsz."

"Egy fegyver, az minden fegyver, és minden fegyver az egy fegyver"

"Nem kell foglalkozni az ellenféllel, hanem mindig csak a következővel."

Mit szólsz ehhez?

Mostanában, ahogy az ember egyre több mindenben vesz részt, meg egyre több projektet futtat, lépten nyomon beleszalad hülye gyerekekbe, akiknek az az élete, hogy játsszák az eszüket, hogy ők aztán ekkora, meg akkora nagy ászok. Úgyhogy nekik nehogy mán megmondja akárki, hogy mi újság, meg mit hogyan kell. Persze általában csak néhány rövid ..csű gyerekkorában elnyomott és erejét próbálgató talán tényleg tehetséges arcról van szó.

Ők azok, akik elfelejtenek egy dolgot. Hogy a tisztelet, nem jár senkinek, alapból a mai világban, hogy a tiszteletet nem lehet megkövetelni, hanem azt csak kiérdemelni lehet, méghozzá úgy, hogy megadjuk a tiszteletet másoknak. És főleg azért, mert a világ olyan amilyennek látni akarod, vagyis amit adsz neki, azt fogod vissza is kapni...

Ezeknek az embereknek küldöm sok szeretettel ezt a képet a halál 1000 arca sorozatból, meg mindenkinek aki szereti.

Ő Morciszerzi. Az, akivel én ott legbelül harcolok, mikor ezekkel az emberekkel próbálok valahogyan kedves és figyelmes lenni. Hogy őszinte legyek, van amikor nem sikerül, sőt hogy még őszintébb legyek, olyan is van mikor én nem akarom, hogy sikerüljön. XDDD

Mit szólsz ehhez?

Mit szólsz ehhez?

The ROW

Mit szólsz ehhez?

Szombaton itt, ahol a térkép látszik, egy elhagyott harckocsizó laktanyában forgatjuk az évezred Ninjafilmjét. Aztán majd meglátjuk, hogy tényleg az lesz-e. :)

Mit szólsz ehhez?

Nem is olyan régen volt egy kis félreértésünk egy harcos barátommal. Majdnem vérig ment a dolog és már épp ott tartottunk, hogy leaprítjuk egymást. El is jött a Dojoba, hogy akkor lerendezzük a dolgot. De itt aztán beszélgettünk egy jót, nevettünk az egészen egyet, meg főleg azokon akik próbáltak uszítani bennünket egymás ellen, és még meg is akarták nézni a meccsünket... (legalja...)

"Minél lejjebb hajtja a kalász a fejét,

annál több szem van benne."

Mert hát nem vagyunk már 20 évesek, hogy azért harcoljunk egymással, hogy másoknak bebizonyítsunk valamit. Meg ha 20 évesek lennénk, akkor sem kéne bizonyítanunk senkinek semmit. Aki bizonyítékot akar, kössön ránk, keressen meg, de ez a "szerintem ez meg az jobb nálad, vagy ez meg az nem való semmire" duma, csak az olyan emberek gondolatai, akik a tévéből élik az életüket és csak képzeletben vívják meg a harcaikat. A képzelt harcosoké, akik igazából Nagyon nagy harcosok, de csak H nélkül. :)

Aztán kimentünk a Blahára és osztottunk együtt ételt a rászorulóknak. Szerintem így kell problémát, vagy nézeteltérést megoldani felnőttek módjára. Azt az energiát, amit abba öltünk volna, hogy a balfácánok elégedettségére megpróbáljuk elpusztítani egymást, inkább abba fektettük, hogy segítettünk a rászorulókon...  Rombolás helyett építés...  Ez a jövő...

Mit szólsz ehhez?

Ninjutsunak van egy nagy tanítása, amit már jó pár éve sikerült felfedeznem, hogy igazából az élet minden más területén is működik. Ez pedig az, hogy ha valaki valóban akar fejlődni, akkor folyton el kell engednie a tudását. Vagyis nem úgy épül fel a dolog, hogy megtanulok egy ütést, és akkor onnan azt már tudom, akkor utána már tudok ütni. Mert az egyfajta ütés, csak bizonyos körülmények között működik, bizonyos szituációkban érdemes alkalmazni. És vannak bizony olyan szituációk és körülmények amikor nem működik. Ne és akkor itt jön az amikor csak les az ember, hogy akkor most mi van.

Az én ezt már „tudom” és az "ezen már túl vagyok" szindróma
Sokszor cseppenünk az életben is olyan helyzetbe, hogy úgy érezzük valamit már tudunk, valamit már megtanultunk és csukott szemmel is menne nekünk, aztán meg amikor jön egy új körülmény, képtelenek vagyunk alkalmazni a tudást.

Leginkább az emberi kapcsolatainkban figyelhetjük ezt meg. Mégpedig úgy, hogy vannak olyan emberek akiket kedvelünk, meg vannak olyanok akiket nem. És akkor vica-verza, vannak olyanok akik kedvelnek minket, meg olyanok is akik nem kedvelnek bennünket. Persze mondhatjuk azt, hogy hát ez az élet rendje és soha nem fog minket mindenki kedvelni. De azt gondolom, hogy ha valóban így is van, nekünk törekedni kell rá, hogy olyanokká váljunk akiket aminél többen kedvelnek.

Ehhez pedig nyitottságra van szükségünk. Vagyis ahhoz, hogy el tudjuk engedni azt a gondolatot, hogy én már „tudom”. Hányszor van olyan, hogy valaki mond valamit és mi meg csak unjuk, mert azt gondoljuk, hogy ezt már tudom, ezt már hallottam, mondj valami ujjat. De igazából nem lehet ujjat mondani, hiszen ha azt kell megtanulnunk, hogy a fű zöld, akkor a fű az zöld.

Nincsenek konzerv megoldások
És akkor elérkeztünk oda, hogy na de akkor mi a megoldás. A megoldás nagyon egyszerű. El kell engednünk azt a gondolatot, hogy konzerv megoldásokat alkalmazzunk szituációkra, illetve meg kell tanulnunk kreatívnak lenni és hely idő körülmény szerint a megfelelő mértékben módosítani a konzerveket.

Ninjutsuban 16 féle ütés van, melyek a kilenc iskola szerint mind 9 féle képpen kivitelezhetőek. És nem azért van ez a nagy szám, hogy akkor mind megtanuljuk és tudjunk 9X16 féle ütést, vagyis 144 féle ütést, hanem azért, hogy ráébredjünk az ütések fajtái pont végtelen mennyiségűek. (és körülbelül minden másból is ennyi van. :)

Mindez arra jó, hogy ráébredjünk arra, hogy nem érdemes azon gondolkodni, hogy mikor milyen megoldást alkalmazzunk, hanem egészen egyszerűen el kell engedni az önzésünket, hogy akarunk tenni valamit és engedni, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek az érzéseink alapján. Nagyon fontos, hogy nem az érzelmeink alapján kifejezést használtam, hanem az érzést.

Mi a különbség az érzés és az érzelem között.
Az érzelem az igazából lelki állapotokat fejez ki, melyeket a legjobb az életben és így a harcban is figyelmen kívül hagyni döntéseink során. Érzelem a boldogság-boldogtalanság, félelem-bátorság, nyugalom-düh, szeretet-gyűlölet stb.

Míg az érzések azok belső intuíciók, melyeket „valaki” súg. Ezt a legnehezebb észrevenni, mert sokszor csak kósza gondolatnak gondoljuk és ezért csak néha van lehetőségünk arra, hogy azt mondjam, hallottam a belső hangot, de nem hallgattam rá. A legjobb az, ha gondolkodás nélkül néha engedünk a súgásnak és nem aggódunk azon, hogy ez most jó lesz-e vagy nem, hanem csak mozdulunk és cselekszünk. Persze ez egy művészet, hogy a belső intuíciónkat teljes bizalommal tudjuk használni, s főleg ne keverjük össze az elménk kusza agyszüleményeivel…

A Tanulás művészete
Mikor még szerzetesi életemet éltem, sok városban voltam és mindig más dojokban edzhettem. Ahány dojo, vagy ahány ház, annyi szokás azt kell mondanom. És ahány szokás, annyi küzdelem volt az életemben. Legalábbis addig míg rá nem jöttem, hogy igazából a problémám abból a gondolatból ered, hogy én már ezt tudom, és tudom, hogy ha ezt fejlesztem akkor jó lesz, és még jobb leszek.

Csupán azt az apróságot hagytam ki a számításból, hogy ez nem biztos, hogy egy hely idő és körülmény szerint alkalmas mentalítás, ezért sok helyen nem szívesen edzettek velem, vagy nem kedveltek, mert mindig szóltam, hogy mi nincs rendben, és ugye ez a legrosszabb amit az ember tehet, ha új helyre megy bármit csinálni. Vagyis mindegy, hogy eddig hol edzettél, vagy hol voltál felszolgáló, vagy minek voltál a vezetője, igazgatója, vagy máshol hogyan csináltál és mit, mindig alkalmazkodnod kell az új emberekhez.

Főleg azért, mert ők vannak otthon, és te csöppentél az ő világukba, nem pedig ők a tiédbe. És akkor itt jön a művészet.

Ha szeretnéd az új szituációt, munkát, lehetőséget tanulásodra és fejlődésedre fordítani, akkor el kell engedned minden elképzelést, tudást azzal kapcsolatban amit addig tanultál, hogy jó és fejlesztésre méltó, és meg kell ismerned a ház szokásait. Teljes mértékben alá kell vetned magad a vezető, vagy közösség akaratának, világának, hogy először beilleszkedjél és megtudd a titkaikat, azokat a dolgokat amiknek az elsajátítására oda vezérelt a sorsod.

Mert a sors általában nem azért vezérel oda bennünket valahová, hogy megváltoztassuk, hanem azért, hogy minket megváltoztasson. Ez a tanulás és fejlődés művészete. Aztán mikor elengedted azt amiről azt gondolod, hogy olyan tudás ami szent és sérthetetlen, akkor be tudod engedni az új dolgokat, amik lehet, hogy szöges ellentétben állnak azzal amit eddig tudtál és jónak gondoltál. Aztán el kell töltened egy kis időt azzal, hogy tanulmányozd ennek az új helynek és közösségnek a módszereit. Főleg azért, hogy meg tudd állapítani, mik azok a dolgok amikre szükséged van a további utad során, vagy esetleg nem az ő útjuk-e az ami sokkal magasabb rendű és messzebbre menő a tiednél.

Mikor pedig megtudtad, hogy mi az amit itt meg kellett tanulnod és tudatosult benned, akkor szépen lassan elkezdheted belecsempészni azokat a dolgokat amiket elengedtél, de továbbra is nagyon hatékonynak és gyakorlásra méltónak tartasz. Mikor ezt elkezded, akkor két eshetőség áll fent. Vagy teljesen kibuknak rád, hogy ugyan miért teszed bele ezeket a számukra szokatlan és ismeretlen dolgokat, vagy pedig mivel sikerült elfogadtatnod magad kíváncsisággal teli érdeklődéssel fogják fogadni a felfedezéseidet.

És a művészet az egészben az, hogy igazából nem ők döntik el, hogy kibuknak-e, vagy tetszik nekik amit összehoztál abból amit eddig tudtál, és amit elengedtél, majd megtanultad az övükét, hanem az, hogy te olyan ügyesen, olyan kombóban kombináld és adagold a dolgokat, hogy az számukra is emészthető és elfogadható legyen…

Ez pedig a világ talán legnehezebb dolga. De ha tanulni akarsz és fejlődni, akkor meg kell tanulnod tanítani. Vagyis azt, hogy lásd mikor kinek és mit mondhatsz és mutathatsz meg mindabból aki vagy és mindabból amid van. Mert ha túl sokat, akkor általában te jársz rosszabbul…

Melyik utat válaszd?
Aztán meg persze fontos, hogy érezd melyik úton kell járnod. Mert ha nem az övükén, akkor kár erőltetned. Vagy ha tudod, hogy amin ők járnak az nem a tied, akkor tovább kell lépned és megköszönnöd mindazt amit ott tanulhattál. Mert lehet, hogy nem azt fogod a jövőben gyakorolni, mert tudsz jobbat, de akkor is több lettél, hogy képes voltál bele olvadni az ő világukba és magadévá tenni azt amit ők adnak. És ha eléggé figyeltél, meg alázatos voltál, akkor tudod azt is, hogy olyan apróságokat mutattak neked amiket ha beépítesz a te világodba, sokkal-sokkal jobb leszel. És igazából ezekért az apróságokért kell akkor és ott lenned.

Gandhi bácsi amúgy sokkal egyszerűbben elmondta ezt:

„Légy az a változás amit látni szeretnél”

Ezt a bejegyzést ajánlom mindazoknak akikkel valaha együtt edzettem, dolgoztam, léteztem, vagy bármi mást csináltam, vagy a jövőben csinálni fogok

Mit szólsz ehhez?

Jövő héten indulnak a Ninjutsu kezdő alaptanfolyamaink. Mondanom sem kell, hogy aki eddig kipróbálta mindenki teljes mértékben elégedett volt. (Ha nem hiszed, olvasd el a véleményeket.) Mindenféle olyan dolgot tanulunk, aminek nagy hasznát veszed az életben. Ráadásul teljesen fitt és egészséges leszel plusz még megtanulod megvédeni is magad. És most mindezt ráadásul egy héten keresztül ingyen kipróbálhatod. Mindegy, hogy fiú vagy-e vagy lány, öreg-e vagy fiatal, hiszen a ninjutsu az él mindenkinek.

Mit szólsz ehhez?

Próbálj meg ellazulni, és lazán küzdeni az életedért, úgy hogy nem akarsz igazából küzdeni, csak mindig megtalálod a megfelelő kijáratot úgy, hogy közben a másik esik csapdába. Abba a csapdába amit ő állított saját magának, azzal, hogy megtámadott, vagyis erőszakhoz folyamodott…

Kulcs csont.
Lehet keményen, meg lágyan is edzeni. Sőt, kell lágyan és keményen is edzeni, hiszen a lágyság és a keménység azok nem ellentétek, hanem csupán a részei ugyan annak az útnak. Aki csak az egyiket, vagy csak a másikat részesíti előnyben, az könnyen pórul járhat mikor igazira fordul a dolog.

Eleinte ezt nehéz megérteni, de törekedni kell rá. Aztán mikor elkezdünk rá törekedni, akkor sokszor dilemmába kerülünk, hogy mikor is melyiket alkalmazzuk. És sokszor olyan gyorsan kell dönteni, hogy nincs idő gondolkodni, hogy melyiket, hanem csak választani kell…

Például mikor megdobják az embert és nem áll készen a választás készségével, akkor könnyen jobban kijön az ebből adódó probléma, mert lefelé zuhanás közben már nem gondolkozhatsz azon, hogy esni és tompítani, vagy kigurulni szeretnéd a becsapódást a padlóhoz. Mert ha azon vacillálsz, hogy melyiket válaszd, akkor könnyen lehet, hogy egyik sem lesz belőle és eltörik mondjuk a kulcscsontod.

Úgy mint a napokban itt edzésen az egyik fiúnak „D”-nek, akinek így kívánnék mihamarabbi jobbulást, felépülést, és kitartást, hogy minél hamarább újra találkozhassunk és együtt edzhessünk.

„Manapság nem fog senki megtámadni szamuráj karddal”
Nem a lószart nem te szerencsétlen. Szoktam gondolni magamban, mikor valami okos tojás neki áll magyarázni, hogy melyik Ninjutsu katát van-e értelme gyakorolni, meg melyiket nem…

Előkerült az egyik srác, aki 250km-t autózik fel hetente kétszer hozzánk tréningezni egy másik városból. Egy jókötésű nagydarab srác. Idén eddig még nem volt tréningen, és hát meg kell vallanom, hogy azt gondoltam elvitte őt is a karácsonyi, meg az év eleji láz. De aztán tegnap betoppant tréningre.

Egy nagy ragasztás volt „R” orrán. Kérdezem is tőle, hogy eltört-e. Meg ki bántotta. Balszerencséjén mosolyogva mondja, hogy volt egy kis balhéja és bekapott egyet. Aztán valahogy úgy alakul a beszélgetés, hogy elmeséli az egész történetet.

Szóval a nagyszüleivel él egy házban, és állatokat tartanak. Sok testvére van, de csak páran vannak otthon a gazdaságban. A kapujukra ki is van írva, hogy mivel foglalkoznak, és hát megyegetnek nekik a dolgok ott vidéken.

Aztán egyik nap, egyszer csak bejött hozzájuk két behajtó féle ember. Az egyiknél egy igazi szamuráj kard, és elkezdenék a fenyítést, hogy azért jöttek, hogy az öreg írja alá a papírt, hogy az ő nevükre írja a házat, különben szétvágnak mindent, és megölnek mindenkit.

„R”-nek több se kellett, bevert egy hatalmasat az elöl állónak és elmondása szerint akkora nagy szerencséje volt, mert nem is gondolkodott azon, hogy a hátsónál meg egy kard van, hogy akinek bevert, hátra zuhant neki a kardosnak, úgy, hogy annak kiesett a kard a kezéből. A mi „R”-ünk meg felkapta a kardot és vágott lábra. Az egyik elszaladt, a másiknak átvágta a vádliját, de az meg ijedtében még be vert neki egyet orra, amitől eltört a nózija. Szerencsére azonban eddigre már szembesültek a helyzettel, hogy mizu és menekülőre fogták a dolgot.

„R” elmondta, hogy a rendőrség nem jön ki addig, amíg tettlegességig nem fajulnak a dolgok, így cselekednie kellett. Aztán kiértek a rendőrök és menekülés közben elkapták mind a két figurát…

Női önvédelem
Na meg, hogy akkor már a lányainkról is szóljak, köszönik jól vannak, úgy néz ki elég sokan megélik közülük a tavaszt. Szépen ügyesen járnak edzésre. Elvégezték decemberre a Női önvédelem tanfolyamot és most már a fiúkkal tréningeznek együtt, gond nélkül csinosan, fekete gíben, úgy ahogy azt kell. (na jó, van egy fehér is). Velük nem sok minden történt, csak a legutóbbi ez a levél volt, amit direktbe visszajelzésként kaptam:

"Hálás nagy köszönet, a  falhozcsapkodásokért! Ma a férjem bepróbálkozott, egy ilyennel, de hála Neked, olyan jól sikerült reagálni, hogy már a reakcióm eltántorította a többitől, sőt még a szemüvegét is lekapta gyorsan.(hogy ha pofánverem ne folyjon ki a kis szeme).

Szóval köszönet, köszönet, köszönet a Legesleges Szenszimnek! :))"

Amit jó jelnek veszek, hiszen első sorban azt tanuljuk, hogyan kerüljük el a konfliktus helyzeteket, vagyis miként növeljük maximálisra a túlélési esélyeinket úgy, hogy ha lehet bele se megyünk a küzdelembe.

Szóval Március elsején indulnak az új kezdő csoportjaink a Dojoban. Délelőtti és délelőtti Alapfokú önvédelmi tanfolyam Budapest belvárosában a Blaha Lujza térnél a TanVeremben…

Mit szólsz ehhez?

Most tavasszal, illetve a nyáron mi is fogunk "Ninja Filmet" forgatni. Ötletek már vannak, de ha van neked is valami a tarsolyodban, ami elvileg nagyon alacsony költség vetéssel kivitelezhető, akkor oszd meg velünk, és vegyél részt a munkában. :)

Mit szólsz ehhez?

A gyerekek akiktől annyit tanulok, türelemről, megértésről, béketűrésről, mint még soha senki mástól. Náluk hiába kiabál az ember, mert csak oda jönnek, adnak egy puszit, és megkérdezik, hogy miért vagyok mérges. Míg a felnőtteket lehet ellentmondást nemtűrő hangon egrecírozni, hogy neki feszüljenek saját határaiknak csak a fejlődési lehetőség érdekében, addig a gyerekek egy egész más világban élnek. Őket szeretni kell, és kedvesen inspirálni, ugyan akkor megtanítani őket a szigorú fegyelemre is.

Pont azon nevettünk a múlt héten, hogy már olyan régóta gyakorlom, hogy megérezzem azt, ha ártó szándékkal közelednek, hogy igazából csak ritka kevesen tudnak észrevétlenül 1m-en belül kerülni hozzám. Erre az egyik kislány, egyszer csak nyomott egy puszit a kezemre edzésen, utána meg nevetve elszaladt. Mindezt úgy hogy észre sem vettem.

Szóval erre nem voltam felkészülve, erre nem gyakoroltam soha. Hogy az emberi életnek van egy olyan szakasza is, mikor ennyire nyíltan, egyszerűen és őszintén viszonyulnak az emberhez. Ők nagy részt 5-6 évesek...

Amúgy meg csibész az összes. A mentalitásuk az arcukra van írva, és egy cseppet sem túloz a kép. XDDD

Mit szólsz ehhez?

Szeptember óta itt élek a TanVeremben. A nyócker szélén húzódik meg a kis ninjatemplom a Blahánál. Gondoltam 10 pontban megosztom Veletek, hogy miért is jó itt lakni, hátha a jövőben majd mások is kedvet kapnak ahhoz, hogy egy Dojoban éljenek.

A kép nagyobban

1. Bármikor tudok edzeni. A múltkor például nem tudtam elaludni ezért hajnali 3-tól zsákoltam egy órát, aztán már sokkal könnyebb volt.
2. Minden nap van edzés. És szó szerint minden nap van edzés.
3. Sok új emberrel találkozom, meg tudok beszélgetni, akik esetlegesen szívesen maradnak egy-egy teára itt minálunk.
4. Mindenkivel találkozok, akik bármelyik csoportba is járnak, nincs olyan gond, hogy valakit nem, vagy csak ritkán látok, hiszen minden nap itt vagyok.
5. Rengeteg eszköz van, kondi gép, gumiabroncsok, gerenda, zsák, párna, súlyok, fegyverek, hogy bármivel tudjak bármit gyakorolni.
6. Mivel tartunk gyerek edzéseket is, ezért egyre több mindent tudok meg magamról a gyerekeknek hála. A kis 5 évesekkel nem lehet kiabálni, mert fel se veszik. Csak jönnek adnak, egy puszit és megkérdezik, hogy miért vagyok mérges… :) Náluk más motivációkat kell találni.
7. Kiadjuk másoknak is a termet, és a múltkor például voltak itt 5elem táncosok, akik nagyon kedvesen meginvitáltak, hogy álljunk be. Így beálltunk és táncoltunk néhány órát egy jó fej társasággal a dojoban.
8. Mivel általában fiatalok jönnek, így van lehetőségem alázatot tanulni és edzések után a szétdobált taknyos zsebkendőiket, más szemeteket összeszedni, vagy épp edzés alatt feltenni a cipőiket a cipős polcra. Na meg persze takaríthatok is. :)
9. Mivel majdnem minden edzésen itt tudok lenni, így heti 8-9 edzésen veszek részt ami kifejezetten Ninjutsuval foglalkozik, plusz hétvégén ha szeminárium van, akkor az még hozzá jön. Vagy az extra, be nem tervezett tréningek. Például most itt Van Anthony NewYorkból. 9, vagy 10 Danos és vele edzegettünk néhányat délutánonként.
10. Épp így, ebben a formában most olyan az életem amilyennek gyerekkoromban elképzeltem, hogy lesz.  Vagyis igazából valóra vált ez a gyerekkori álmom is.

Persze a tíznél sokkal sokkal több mindent is tudnék írni, hiszen nagyon jó egy olyan közösséghez tartozni, ahol egymás fejlődéséért vagyunk és egymást segítve próbálunk fejlődni, nem pedig egymást akadályozva gátolva a dolgokban. Valószínűleg fogok írni még egy ehhez hasonló bejegyzést, csak nem pontokba szedve, az érzelmi oldalról is, vagyis az emberi oldalról, ami azt hiszem mindenkinek egy különleges élmény...

Mit szólsz ehhez?

Mit szólsz ehhez?

" Ha több ellenféllel harcolsz, hagyjál fegyvereket áldozataid testében. Így később használni tudod őket. "

" Fontos tudni, hogy mikor ölhetsz, és mikor nem. Háborúban lehet ölni. Japán feudálisnapjaiban egy nagy harcos (elfelejtettem a nevét) sok embert megölt büntetés nélkül. De amikor eljött a béke, az életvitelét át kellett rendeznie. Nem ölhetett ugyanúgy. Ha békeidőben ölsz, a törvény fog megölni. Ez az időzítés nagyon fontos. Ha nem változol az idővel, gyakorlásod felesleges lesz - amikor igazán szükséged lenne rá. Ezt szeretnémanítani a Bujinkanban - állandó válasszal élve a változó környezetetekre. "

" Nem technikát, hanem "nagare"-t (folyást) tanítok. Bárki tökéletesíthet egy technikát, de a folyást - ami nem látható - megtanulni sokkal fontosabb. Ki kell használni ellenfelünk tehetetlenségét. "

" Nem lenne szükség fokozatokra (danokra) a Bujinkanban.  Mindenki állandóan tanulminkenki mástól. "

(Masaaki Hatsumi Sensei, a Soke, a Bujinkan alapítója)

Mit szólsz ehhez?

„Nem szabad elfelejteni azt a harci mondást, miszerint a legbiztosabb módja megnyerni egy küzdelmet az, ha bele sem bocsátkozunk.”

" Szerte a világon vannak magas ranggal rendelkezők. Úgyanígy sokan vannak azok, akik azt gondolják, hogy azoknak az embereknek nem kellene olyan magas rangot viselni. Ha valakinek valami baja van velük, álljon velük szembe. "

" Szerintem észre fogjátok venni, hogyha valaki azt mondja, érti ezt a művészetet, az nem érti. Egyszerűen túl sok minden van. Akárki, aki úgy gondolja - főleg a tanítók -,hogy mindent tud, halottnak fogja találni magát egy nap, mivel túlságos magabiztossága egy igazi gyengeség, ami megöli. Saját magamat személy szerint nullának tartom. "

(Masaaki Hatsumi Sensei, a Soke, Abujinkan alapítója)

Mit szólsz ehhez?

Nem is olyan régen, december negyedikén, két jó barátommal és edzőtársammal tartottunk egy házi szemináriumot.  Ez volt a híres neves Streetfighter Mikulás szeminárium. Laci Sempai a szűk helyeken akciózás elveit mutatta be, Gábor Sensei a késharc alapjairól okított, én meg a szigorúan titkos pillanatot, az Omega pontot igyekeztem bemutatni, valamint utána földre vitelt és különféle lezárásokat. Készült egy kis videó is a teljesség igénye nélkül, mivel nem volt kameramannunk végig, így csak néhány vágóképből kaszaboltam össze ezt a kis szösszenetet esetleges kedvcsinálónak...

Remélem akik eljöttek, jól érezték magukat, akik nem, azok legközelebb eljönnek. Amúgy Januárban indulnak a TanVeremben a következő kezdő kurzusok, Ninjutsuből, és női önvédelemből is... Sok szeretettel várunk akár Téged is.  Részletek és jelentkezés itt: Katt

.

Mit szólsz ehhez?

Régóta gondolkodom azon, hogy meg írjam-e ezt a bejegyzést vagy ne. Főleg azért, mert az ilyen magánvéleményemet elmondom őszintén nagy port szoktak kavarni. Főleg a szívekben, és főleg azokban a szívekben, akik nem tudnak őszinték lenni magukhoz, vagy nem tudják elengedni azt, hogy valakinek valami más a véleménye róluk, mint amit szeretnének. Elsősorban ezt a bejegyzést azért írom, hogy megosszam barátaimmal és edzőtársaimmal a gondolataimat, valamint megtaláljam vele azokat az embereket akik hasonló mentalítással rendelkeznek és egy nap együtt edzhessek velük.

Vagyis nem áll szándékomban megbántani senkit sem és nem azért írom ezt a bejegyzést, hogy magamat fölé helyezzem valakinek, vagy bárki mást lehúzzak, vagy magamat tegyem egy alárendelt szerepbe, hanem csupán úgy érzem, hogy elérkezett az idő ahhoz, hogy ez így megszülessen.

Miért is Ninjutsuzok?

Én azért kezdtem el Ninjutsut gyakorolni, mert régóta kerestem egy olyan irányzatot, ami hasonló képpen gondolkodik mint én. Illetve én sem gondolkodok teljesen így még, de ebbe az irányba szeretnék haladni mindenképpen amíg ebben a világban tengetem létezésem tarka pillanatait. Vagyis azt gondolom, hogy ez a világ egyre durvább, agresszívabb és erőszakosabb lesz, vagyis egyre nagyobb az esélye annak, hogy bele keveredjen valami kis csetepatéba, vagy akár komolyabb küzdelembe az ember. Nem rég volt az első, meg a második világháború, és a szomszédban is alig egy évtizede mészárolták emberek egymást. Ezen kívül hiszek benne, hogy aktív tevékenységgel lehet az egész emberiséget mozdítani a jó irányba, amely jó irány sokszor ütközik olyan érdekekbe, akik azt gondolják, hogy az nem jó irány, mert nekik nem olyan jó, mert nem tudják úgy kihasználni, manipulálni, megvezetni az embereket.

És a legtöbbször embereket bíznak meg vele, hogy tartassák be az érdekeiket, akik aztán nem foglalkoznak azzal, hogy mi az igazság, kinek mire van érdeke, mivel megy előbbre a világ, csak nekik azt mondták, hogy itt ennek kell történnie, vagy ennek nem és cselekszenek. Ilyenkor pedig jól jön, ha az ember képben van azzal kapcsolatban, hogy milyen is igaziból harcolni, küzdeni védőfelszerelés nélkül, olyan ellenfél ellen, aki komoly sérüléseket szeretne okozni, vagy akár az életedet akarja elvenni…

Hogyan is Ninjutsuzok?

Igazából minden pillanatban igyekszem figyelni, tanulni és gyakorolni. Több s kevesebb sikerrel össze is jön… Mindig azt nézem, hogy mi a hatékony, mi az amit be tudok építeni alkalmazni tudok, hatékonynak, vagy jó elgondolásnak tartok egy adott szituációval kapcsolatban. Igazából mindig mindenkit meghallgatok. És mindig mindenkinek megpróbálom megérteni a mondandóját. Sok városban jártam sok dojoban edzettem és mindenhol sok emberrel találkoztam akik mind különálló egyedi személyiségek voltak mind. Innentől fogva mindegyikükkel másként kellett tréningezni, mindegyiküktől mást tanultam.

Fokozatok

Engem soha nem érdekeltek a fokozatok. Igazából soha nem foglalkoztam azzal, hogy milyen öv van a derekamon és csak nevetek legbelül mikor valaki a fokozat alapján edz velem, vagy gondol rám, vagy másokra.  A fokozatok jók. Kellenek. Visszajelzések arról, hogy az ember hol tart éppen. Csak nem szabad elfelejteni, hogy a fokozat, a rang, az övszín nem fog megvédeni senkit sem az utcán. Főleg egy esetleges támadót nem fog érdekelni, hogy téged hogyan tisztelnek mondjuk a Bujinkanban (A Ninjutsu Világszervezete)

És ha így nézem, Magyarországon azok közül akik Ninjutsuval foglalkoznak, körülbelül két kezemen meg tudom számolni, hogy hányan vannak azok, akik mondjuk elképzelhető, hogy egy küzdelemben tovább tartanának pár másodpercnél (és nem kéne hozzá az összes ujjam). Vagy inkább más megközelítésből úgy mondom, hogy ennyien vannak azok, akikre azt merném mondani, hogy ha van valami szituáció, akkor bátran harcolnék velük, mert tudom, hogy van eszük, tudásuk, akaraterejük és állóképességük is ahhoz, hogy küzdeni tudjanak. Vagyis harcosok.

A Magyarországi Bujinkan története folyamatosan alakul és változik. Most szerencsére béke van meg szeretet. Most kicsit kezd elmozdulni a harcbűvészet irányába, vagyis emberek olyan fokozatokkal szaladgálnak, ami az én felfogásom és értékrendem szerint nem reális. De ez igazából annyit jelent, hogy én nem adtam volna nekik. Mindettől függetlenül tisztelem a rangjukat és így állok hozzá… Azt gondolom, hogy a fokozatok rangok annak szólnak, hogy mekkora technikai tudással rendelkezik az illető, vagy milyen régóta edz, és nem annak, hogy milyen harcos-ő…

A furcsa inkább az, mikor jön valaki, hogy akkor ő már volt Japánban, meg meg van az 5.-danja, vagy csak simán fekete övet hordhat már, vagy elgurult a vágás elől és akkor nagyon tudja már, hogy mi újság. Igazából a békesség kedvéért nem szoktam vitatkozni ezekkel az emberekkel, és ha velük kerülök párba, akkor hagyni szoktam, hogy had mondják a magukét, meg sűrűn bólogatok, valamint nagyra elkerekedett szemekkel tudásra szomjasan figyelek rájuk, nehogy megsértődjenek. Mert ők aztán igazán elhitték, hogy mi van már…

Szerencsére van az ellenkezőjéből is, akik nem zavarodnak meg a magas fokozatoktól, hanem képesek ugyan úgy okosan gyakorolni, edzeni tanítani és nem a rangjuknak megkövetelt hamis tiszteletet várják el, hanem csak mint egyik ember a másikkal, egyik harcos a másikkal gyakorolni, együtt tanulni.

Mindettől függetlenül a fokozatok fontosak. De nem jelentenek semmit. Dean Rostohar senseihez szoktam harcot tanulni járni, meg néhány másik Sihan, vagy magas fokozatú ember szokott úgy és olyat mutatni, amit egy az egybe igyekszem átvenni. Na meg természetesen azok, akikkel nap mint nap együtt edzhetek, gyakorolhatok a Bujinkan Seijin Dojoban.  A többi dologra többnyire már csak mint érdekességként vagyok kíváncsi, mert általában kevesen gondolkodnak úgy, hogy az ellenfél nem hülye és meg akar ölni. Vagyis ha valamit tanulunk gyakorlunk, akkor nem csak táncolgatni, meg balettozni kell körülötte, ő meg hajlong mint a nád a szélben, hanem igen is ott kell lenni a dolgok mögött úgy, hogy abból bármi lehet…

Mi van Japánban és mit tanít Hatsumi Sensei?

Azt gondolom, most amikor ezeket a sorokat írom, meg már jó ideje, hogy Ninjutsuban igen is ölni tanulunk. Vagyis azt tanuljuk, hogyan legyünk képesek arra, hogy ha nincs más választásunk, akkor képesek legyünk megölni valakit, vagy mi magunk készen álljunk úgy harcolni, belemenni egy küzdelembe, hogy akkor itt most véget érhet a mi életünk is. Vannak akik természetesen erősen ellen állnak ennek a filozófiának, vagy azt próbálják mondani, hogy nem ez a Ninjutsu. És igazából teljesen igazuk van. Mert a Ninjutsu ennél sokkal magasabb rendű és  színesebb. Ez amit leírtam, hogy igen is meg kell tanulnunk ölni, vagy el kell sajátítanunk a képességet, hogy el tudjunk törni egy kart, nyakat, ki tudjunk nyomni egy szemet stb, ez csak az első állomás a Ninjutsuban. De egy olyan állomás, amit ha valaki kikerül, akkor rá nyomja az egész bélyegét a hátralévő tanulására. Valahogy a különbséget egy pénzügyi példával tudnám szemléltetni. Hogy az egyik befektető beteszi a vagyonának 50%-át és úgy áll hozzá, hogy akkor ha sikerül megdupláznia, akkor milyen jó lesz, de ha meg elbukja, akkor sem baj, mert van félretett pénze és így vezeti a vállalkozását. A másik pedig befekteti az egész vagyonát és minden idegszálával azon van, hogy sikeres legyen a vállalkozása, mert különben csöves lesz teljesen. A példa természetesen lehet, hogy nem teljesen tökéletes, de igazából azt gondolom, hogy aki úgy gyakorol, hogy itt ő igen is meghalhat, vagy ő megölheti a másikat, az sokkal másabb szintre fog eljutni ugyan annyi idő alatt, mint az, aki csak úgy gyakorol, hogy lenyomja, elessen, el tudjon szaladni.

Mind a kettő jó, mind a kettőt érdemes gyakorolni (Naná, jobb mint otthon ülni) de ha az élet úgy hozza, és adja az Istenke, hogy ne hozza, de ha mégis úgy hozza, akkor  én az szeretnék lenni, aki végig úgy gyakorolt, hogy ölhet, vagy meghalhat és a bizonyos szituációk közben tisztában legyek vele, hogy hol tudok ölni, és hol van az én testi épségem, vagy életem veszélyben, mikor kell oda figyelnem.

Miből fakad ez a különbség!

Ez a különbség belülről jön. Ha valaki minél több dolgot hajlandó megtenni és bármekkora energia mennyiséget hajlandó belefektetni abba, hogy ne ő maradjon alul, akár még az életét is kész ezért kockáztatni, akkor tudatos arról, hogy ha ő ilyen, akkor lehetnek még mások is ilyenek. És valaki minél „aljasabb, alávalóbb” trükköket is kész alkalmazni, annál inkább fog úgy gondolkodni, hogy az ellenfél is képes lehet erre, hiszen én is simán megtenném.

Vagyis igazából mindenki saját maga ellen készül fel…

És amikor valaki azt mondja, hogy szerinte ez a ninjutsu, valaki meg azt mondja, hogy szerinte meg az, vagy azt mondja, hogy Hatsumi sensei ezt tanítja, meg azt, valahol máshol, meg látszólag épp az ellenkező szemléletet tanítják, akkor az egyik képes azonosulni mind a két szemlélettel, de a másik nem képes azonosulni azzal aki élet-halál harcot gyakorol. Én igyekszem a második kategóriába tartozni, aki bár reméli a legjobbat, azért a legrosszabbra készül. Vagyis a legrosszabb ami történhet, hogy háború lesz, ahol nincsenek szabályok, törvények, csak élők és halottak…

Nálunk a Bujinkan Seijin Dojoban hasonlóan gondolkodunk a harcról és hasonlóan edzünk. Ezért is itt tanulok és tanítok én is. De ez itt természetesen az én saját magánvéleményem, senki másé...

Januárban indulnak az új kezdő csoportok, és ha úgy gondolod, hogy az új évvel érdemes új életet is kezdened, akkor sok szeretettel várunk.

Részletekért katt ide:

http://ninjutsubudapest.com/

De ha még mindig másként gondolnád, akkor egy rövid kis videóval szeretném szemléltetni, hogy az elmúlt 1000 évben, miféle és mekkora fegyveres konfliktusok alakultak ki a földön…

Mit szólsz ehhez?

A minap ahogyan utaztam a buszon valami különös, számomra is érthetetlen oknál fogva megmozdult bennem egy gondolat. Az elmaradt házi feladat. Nem tudom mennyire késő, vagy mennyire korai ilyesmiket írnom, csak leírom, amit sikerült megemésztenem, felfognom.

Az első és legfontosabb dolog, amit megtanultam a tréningek alatt, megbecsülni, és értékelni azt, ami vagyok. Ez azért is jó, mert most már el is hiszem, hogy érdemes megvédenem magam. Az önbecsülés mindig kényes téma. Aztán eljön az a pont, amikor ez már nem érdekel, mert azzal szembesülsz, hogy egy külön családban vagy. Ahol nem azt nézik ki vagy, milyen ruhában, vagy milyen idős, csupán tanultok egymástól. A ninjutsu maga az élet. A lehető legtöbb értelemben.

Mondhatni egy tudatra ébresztő vekker, ami folyton ott ketyeg benned. Megtanulod értékelni a napfényt, hallani és érezni kezded a környezetet. Tudatosan figyelsz kifelé, és nem csak bámulsz ki a fejedből. Élni kezdesz. Fél év alatt elképesztően sok dolgot tanultam meg. Például, hogyan alkalmazkodjak, legyek alázatosabb, vagy agresszívabb, ha a szükség éppen úgy kívánja. Ritmusba kerültem önmagammal.

Az ok amiért ninjutsut kezdtem tanulni az volt, hogy ne gondoljak annyit a páromra. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy már hárman vagyunk. Mindenkinek kell egy otthon, amit a magáénak érez. Amiben menedékre találhat. Ami nem fogja visszautasítani, ami nem fogja kizárni, de tartást és elveket ad, másféléket.A mai rohanó világban, hogy az ember őszinte legyen magához, kellenek olyan pillanatok, amiket befelé tud megélni.

Az őszinteség pedig nem az, amit tudatosan alakítottunk ki, hogy beilleszkedjünk egy felszínes társadalomba, hanem az, amikor engedjük az ösztönlényt, teljes valójában mozogni (érzékelések).Te megelégedsz a létezéssel, vagy élni akarsz? Én élni akarok. Ninjutsut akarok, minden pillanatban. És minden pillanatban azt teszem. Amikor kocogok, amikor a buszmegállóban shizenben állok, amikor körbepillantok, vagy megtorpanok. A ninjutsu egy érzésként lüktet bennem, ebből táplálkozik az ösztönlény-felem.

Hát ez az a bizonyos. Ennél jobban azt hiszem, már képtelen volnék megfogalmazni mit kaptam, hogyan érzek most. Egy hatalmas köszönömmel tartozok Neked, amiért megtanítottál ezekre a dolgokra:) Életem legszebb fél éve volt, amit a Bhakti Kutir termében „szenvedtem el”. Te mondtad, nehézségek árán fejlődünk. Azok továbbra is jelen vannak, de már kihívásokként kezelem őket, és a világ máris több, és szebb, jobb, mint ahogy ezelőtt hittem.

Köszönöm:)

Benke Erika

Mit szólsz ehhez?

Azt hiszem nem kell bemutatni, de ha valaki még nem látta volna, minden képpen érdemes megnézni. Kicsit ódszkodtam az ilyen "harcos rajzfilmektől" mindig is, mert sokszor nem a megfelelő hangulatban és stílusban tálalják a harcművészetet. De ez nagyon jól sikerült, mindenféle mélyebb mondanivalókkal, ha az ember el tud vonatkoztatni attól, hogy bizony ez egy rajzfilm, vagyis egy mese. Könnyen emészthető kicsiknek nagyoknak, ráadásul nagyon jó szórakozás, és ami a legfontosabb nem brutális, hanem inkább aranyos:

Mit szólsz ehhez?

Hosszú töprengés után találtam végre két közös pontot magam és a Bujinkan Alapítója, Masaaki Hatsumi Soke között:

1.Mind a kettőnknek van hófehér gumicsizmája...

2.Mind a kettőnk körül megnyilvánul a belső világa...

(katt a képre a nagyobb méretért)

Mit szólsz ehhez?