Menü

“Terrorisztikus Samsara”


  A múlt héten nem nagyon írtam a sankirtanról. Mert nem tudtam igazán mit is írhatnék róla annyira hihetetlen volt. Bárkihez mentem oda, mindenki érdeklődött, vagy legalább adományozott. Egész héten minden nap olyan eredményeim születtek, mint karácsonykor szoktak a marathon alatt. Annyira nektár volt így osztani Srila Prabhupáda könyveit, hogy most erre az ízre hajtok.

  Mert ugye gondoltam, hogy nem én lettem az ország egyik legjobb könyvosztója 1-2 nap alatt és már készültem, hogy ok Krisna most van a jó és akkor hamarosan ugye megint rossz lesz, hogy aztán ismét minden jóra fordulhasson, ahogy az már csak lenni szokott itt az anyagi világban…

  Aztán hétfővel kezdődött minden.

  Gyöngyösben osztottam és kegyetlenül elverték a számat. Kedves keresztény testvéreim rengeteg alkalmat adtak arra, hogy gyakoroljam az alázatot.

  Szóval szombaton beszélgettem egy keresztény egyház két kedves képviselőjével, akikkel elég jól indúlt a beszélgetés. Közösen dicsőítettük az Úr egy nagy bhaktáját: Jézus Krisztust, de sajna 15perc alatt elfogytak a példázatok és elkezdték a szokásos Biblia lapozgatós, cáfolós feelingjüket nyomni. Persze egóból nem hagytam magam amire egyszer csak föladták, mert mondtam nekik, hogy ez most itt csak egy parttalan vita,.amivel bizony nem sokra mennek. Minden esetre hétfőn sokan jöttek abból az egyházból, hogy tanítsanak nekem egy kis alázatot. A legdurvább egy 12év körüli kisfiú volt, aki elment mellettem rám mutatott és kiabált, hogy bálvány imádó!…  Mondtam neki, hogy köszi kedves vagy…Tudod mit beszélsz?  A többit már le se pötyögöm, legyen elég, hogy ilyesmi hangulatban telt el az egész nap.

  Estére viszont betértem a helyi nijákhoz és egy nagyon jó hangulatú és iramú tréningen vehettem részt.

  Ma meg valami hasonlót kaptam, csak Egerben és egy másik keresztény csapattól…

  Meg jött két „hajtós" lány. Mutattam nekik a könyveket és mondták, hogy vissza jönnek mindjárt, van egy kis dolguk. Mondtam, hogy na persze… Erre vissza dobták, hogy nem csinálnak segget a szájukból… És tényleg nem sokkal később vissza jöttek és 2könyvet is megvettek. Kicsit beszélgettünk. Mondtam nekik, hogy tudom mivel foglalkoznak, mert valaha én is ezt csináltam. Elámultak, hogy most meg szerzetes vagyok. Kicsit beszélgettünk az éjszakáról, elmondták a megvalósításaikat, hogy mennyire kihasználják manapság a nőket. Én meg elgondolkodtam, hogy na tessék itt van ez a két rutinos rafkós r…, akik melegítőt hordanak napközben, nehogy valaki felismerje a szakmájukatés mindeközben itt van több ezer másik lány, akik magukat tisztességesnek gondolják, mégis mindent megtesznek azért, hogy egy ólcsó prostituáltnak nézze őket mindenki.  Vajon miért?

  Aztán megállítottam még 2suttyó középiskolás szotyizgatós cigizó csávót, akikről kiderült, hogy kispapok… Aztán mikor mondtam nekik, hogy egy pap hogyafenébe drogozik, akkor csak annyit mondtak, hogy hát mind gyarló emberek vagyunk és senki sem tökéletes, de egy szóval sem állították, hogy nem akarnak leszokni. Persze ők sem tudták kihagyni a bálványimádást.  (Majd egyszer írok erről asszem egy bejegyzést.)

  Mindezt megfejelve egyszer csak megfordultam és ott állt mögöttem egy hegynyi ember, aki szintúgy ehhez a gyülekezethez tartozott. Durván rámförmedt, hogy én miképpen merészelem zaklatni az embereket. Hogyan veszem a bátorságot, hogy oda megyek valakihez és leszólítom. Ez nem Istentől van. Ha valaki kíváncsi Istenre, akkor elmegy a templomba és beszél a pappal… Mondtam neki, hogy vallásos ember létére nem szíp, hogy az apátia lovagja, de erre megkaptam, hogy terrorisztikus vagyok…   Pedig ha tudná, hogy szent Ferenc mezítelenre vetkőzött fényes nappal az utcán, csak azért, hogy az embereket valamiképpen rávegye arra, hogy meghalgassák Isten üzenetét, minden bizonnyal elkerekedett volna aszeme…

  Szóval Krisna, aki az én legjobb barátom, ismét alázatosságból tart nekem leckét mostanában…

Gouranga!