Menü

Útálom a politikát


politika
Útálom a politikát és a politikusokat. Azokat az embereket akik másokat először a hamis tekintélyükkel próbálnak meg lenyomni, megtörni, kutyába kényszeríteni. Aztán mikor nem megy, akkor alattomosan a közös ismerősöknél különféle susmussal és bizalmas magánbeszélgetésekkel tevékenykednek a megnemtörhető fél ellen. És bár a közös barát hiába védi, azért csak beteszi a fejébe a mocskos politikus, hogy lehet mégse annyira kóser az a másik csávó. És így megy szépen lassan, sorról sorra embertől emberig és apró megjegyzésekkel, szájbiggyesztésekkel a mindennapokban kelti rosszhírét és fejezi ki nemtetszését az összetörhetetlen felé. 

Mígnem egy szép napon a hosszú munkásságának eredményeképpen azok akik addig védték, egyszer csak elkezdenek beszélni arról, hogy tényleg milyen gáz is az, akivel eddig semmi bajuk nem volt, sőt talán még szerették is. De most, hogy már annyi helyről hallani rosszat róla, akkor biztos vele van a gáz. 

Szóval mikor ilyet látok, a kis Gerber nyílik a zsebemben, hogy a következő pillanatban átvegye lelki tanítómesterem utasítása az irányítást és fogcsikorgatva, de kontrolláljam dühömet és ne szóljak, csak tűrjek és reménykedjek benne, hogy az Úr tényleg mindent lát és igazából csak azért engedi, hogy ilyen megtörténjen, hogy kipurgálja a salakot…

És az milyen lenne, ha most megkérdezném, hogy neked mi a véleményed a politikáról, meg a politikusokról, intrikusokról, pont most, mikor "fejetlen az ország?"

Meg vajon lesz forradalom?

;DDD