Menü

Útba igazítás


A minap szaladtam a városban gyalogosan. Pont akkor, amikor a legsűrűbben havazott természetesen, hogy akkor így is edzek már egy kicsit a szélsőséges körülmények között való menetelésre például.

Több helyre is mozdultam, és a harmadik állomás felé tartottam éppen Budapest Belvárosában. Ilyenkor mindig gondosan megtervezem az irányokat, megnézem térképen előre az utcákat, hogy tudjak könnyen és gyalogosan haladni. De hirtelen elvesztettem a bizalmamat a tervre való emlékezés közben. Pontosabban a térképre nem emlékeztem pontosan. És ezért meg kérdeztem valakit az utcán. Sunce a Háboru Művészetének elveit alkalmazva helyi kémeket alkalmaztam

A Facebookon nagyobban ugyan ez a kép. Legyünk haverok :D

(Elnézést, ha a következő leírás nem olyan érthető azoknak, akik nem ismerősek a nagyfalu belvárosában, de igyekszem mégis érthetően és érdekesen megfogalmazni mondandóm.)

Mivel a Deák térnél voltam és a Király utcát kerestem, ott is egy boltot, és csak abban nem voltam biztos, hogy elhagytam-e már az utcát, ahol terveztem befordulni vagy nem, így ennek az utcának a neve felől érdeklődtem.

Keresd az embert

Természetesen kora délután szakadó hóban nem lehet csak úgy rohangálni egyik embertől a másikig, ezért az első feladat az volt, hogy egy Magyar, Budapesten élő és segítő kész embert találjak. Mivel a nagy többség külföldi, vagy nem is idevaló, vagy legalábbis nem ismerős ebben. Így sikerült kiszúrnom a helyiek nyugalmas tempójában közlekedő mosolygós hölgyet, aki ránézésre csak a közértbe ugrott le valamiért.

Rövid beszélgetésünk nagyon elgondolkodtatott arról, hogy kire mikor és milyen feltételekkel érdemes hallgatni.

Szóval minden Stimmelt, a hölgy Budapesti volt, itt élt születésétől fogva, és a környéken lakott, nyitott volt, kedves és segítő kész. Vagyis minden meg volt benne, ami a tökéletes útbaigazítóhoz kellet, ha úgy tetszik az éppen aktuális ideális mesteremmé válhatott volna. Mert mikor megkérdeztem tőle a Király utcát, hát tökéletes meggyőződéssel állította, hogy hát az nem itt van, hanem a város másik végében, a nem tom milyen térnél.

Mikor mondtam neki, hogy nem, baj, mert itt megy a 4-6-os villamos és annak van egy Király-utcai megállója, és majdnem oda megyek, akkor meg nagyon mondta, hogy De hát a 4-6-os az nincs itt a környéken…

Na ez volt az a pillanat, amikor nagyon kedvesen elbúcsúztam és eloldalaztam. Mert hát ugye minden meg volt a hölgyben ami kellett, egy dolog kivételével. Nem azokkal a képességekkel és értékrenddel nézte a világot amivel én. És ez olyan korlátokat, gátakat tett az életében, amiket én is majdnem elhittem.

Mert ugye a Deák tértől a 4-6 villamos az max. 3-4 perc gyalog, egy kényelmes tempóban. De nem neki. Mert soha nem futott, vagy sietett, vagy ment el talán a kerületből, ahol élt. Innentől fogva az élete bár lehet boldog, hiszen ezért is szólítottam meg, de az én boldogságomhoz kevés.

Kinek mi a célja

És egészen az úton míg elértem a boltig (közben kisütött a nap, szóval még meg is világosodtam) nagyon jó kis gondolataim támadtak azzal kapcsolatban, hogy hányan vagyunk úgy, hogy információra van szükségünk az élet valamely területén és mire megtaláljuk azt, aki hajlandó velünk arról beszélni, akkor mi meg el akarjuk neki hinni, amit mond.

De sokszor nem vesszük figyelembe azt, hogy az az ember minek a fényében, az életében milyen elért eredmények után mondja azt nekünk. Mint például, ha simán át tudsz ugrani egy 2m magas kerítést, akkor az neked nem egy akadály, de lehet, hogy annak, aki nem tudja átugrani a kerítést az, mert neki el kell gyalogolnia a kapuhoz, ami messze van, ott át kell mennie a beléptető rendszeren, stb…

A Lélek útján

Na és akkor így jutottam el oda, hogy mostanában sok emberrel találkozok és beszélgethetek a Spiritualitásról, spirituális utakról, stb. Sok tanító tanítását hallgattam, sok vallás filozófiáját és nézeteit ismerem és tanulmányoztam, meg miegymás. De csak nagyon kevés olyan ember van, akinek 2-3km az csak egy pár perces tempós séta, vagyis képes megtenni olyan dolgokat, amiket más nem, azért, hogy eljusson olyan helyekre, ahová más nem.

És itt most nem csak a Király utcáról beszélek, hanem azokról a célokról, amiket azért nem érünk el, mert lusták vagyunk, edzetlenek, vagy éppen csak rossz felfogásúak mert egész életünkben autóval hurcoltak minket mindenhová és még sosem gyalogoltunk két falu között, vagy sosem álltunk ki az út szélére stoppolni.

Én világ életemben olyan embereket kerestem tanítóimnak, akik cakkom-pakk látják az egész világot mindenestül, semmit sem kizárva belőle, a maga reális, brutális, képmutató, álszent valóságában, és mégis képesek voltak ebben a világban érvényesülni, sikert elérni és kedves jóindulatú emberek lenni.

És itt mindegy, hogy a ninjutsuról, a Vallásról, gyógyításról, üzletről, vagy bármi másról beszélünk, de nagyon kevés az olyan ember, akik kedves aranyosak is, meg van tudásuk és segíteni is tudnak. A célom az, hogy én is egy ilyen lehessek majd egy napon, ha úgy hozza az élet. Mert igazából másokon segíteni, az egy nagyon jó dolog. De ehhez nem elég a jó akarat, meg a szándék, hanem módszeresen ki kell fejleszteni a képességet is.

Természetesen mindig lesz olyan, akit nem tudunk segíteni, mert céljai mások, vagy sokkal fejlettebben látja nálunk is a világot, de a törekvésnek még mindig annak kell lennie, hogy  pozitívan, segítőkészen álljunk a világhoz, történjen bármi. És ha így állunk a világhoz, a világ is így fog állni hozzánk. :)

No meg persze sok szerencsét mindenkinek, hogy megtaláljátok azokat az embereket, akik képesek úgy útba igazítani benneteket céljaitok eléréséhez, hogy figyelembe veszik, és fel is fogják a ti képességeiteket, még ha azok sokkal jobbak az övéiknél. :)