Menü

Valami véget ért…


    Akkor véget ért a leckesorozat a mai délelőtt. Holnap összepakolunk, holnapután meg már indulunk is vissza Keszthelyre folytatni a Páda-Yátrát. (Mondhatnám, hogy végre, de nem merem…  :) Persze azért hiányozni fognak ezek az intenzív kurzusok Őszentségétől, mert azt még elfelejtettem mondani, hogy milyen más egy efféle komolyabb előadás után kimenni az utcára, osztani Srila Prabhupáda könyveit. Majdnem olyan, mint mikor az ember leköltözik Krisna-völgybe és nem jön ki onnét 2-3hónapig, csak utána és akkor bizony látja a városi forgatag valódi arcát és a kötőerők által rángatott világot… 

  Bár, csak néhány órát de az elmúlt napokban oszthattam ismét a meki előtt. Érdekes volt. Találkoztam egy csomó emberrel, akik ugyan ott futják mindennapi köreiket és így jó néhányukkal régi ismerősként köszöntöttük egymást. Volt akikkel kicsit hosszabban el tudtam beszélgetni. Igazából nagyon jó érzés volt látni, hogy így egy Gourangázás, meg egy kis idő eltelte után, mennyivel fogékonyabbak azokra az értékekre, amit bár csak egy nagyon szennyes közegen át, de próbálok átadni nekik… 

  Mikor egy városszerte elismert, fanatikus Református Kereszténny, aki sokat vitatkozott velem még anno, azt mondja, hogy nem biztos benne, hogy a Krisna-völgyi murti imádatunk bálványimádás, akkor az mindent megér… Mikor valakin látszik, hogy komolyan elgondolkodik azokon a dolgokon amiket a nagy Acharyak kegyéből mondhattam neki, akkor az minden gondot képes elűzni. 

  Már nem mintha gondjaim lennének a szokásos, kéj, düh, mohóság, büszkeség, irigységen kívül, de szó ami szó mostanában kicsit talán elvetettem a sulykot egy két szituációban. (Azt nem merem megint csak leírni, hogy bánom mert az nem a valóság volna, úgyhogy…)

  Kérlek adjátok a kegyeteket, hogy valamiképpen elégedetté tudjam tenni azokat is, akiket valahogyan sehogy sem sikerül… 😉 

Gouranga!