Menü

Városi séta: A történelem ismétli önmagát?


Egyszer látott valami múzeumban egy képet a második világháborúból, mikor hatalmas sor állt a Nyugati pályaudvar előtt. Minden embernek a sorban egy nagy csillag volt a mellkasán. Egy nagy sárga csillag. Persze azt, hogy sárga azt úgy mondták neki, mert hát a kép az fekete fehér volt, vagyis inkább ilyen barnás féle. Meg azt is mondták neki, hogy azok zsidók voltak, akik hordták a csillagot, és azért álltak sorba, mert azok akiket meg németeknek mondtak és a képeken fegyverük volt, sokat elszállítottak belőlük a saját hazájukba, hogy gázkamrákba kivégezzék őket.

Margit híd

Ez már régen történt, bár még nem telt el azóta 100 esztendő, és még találkozott olyanokkal akiknek azok a képek nem csupán történelmet jelentettek mint neki, hanem emlékeket, mert lehet, hogy épp akár azon a fényképen is rajta voltak.

Ez egy nagyon furcsa nap gondolta, hiszen nem is olyan régen találkozott egy jó erős vámpírral, meg rá jött, hogy keveset ad mostanában, most meg a hazafelé vezető sétáján beleszalad ebbe a képbe ismét, csak most szombat délután ugyan az a vasút állomás előtt, ami már oly sok mindent látott. Hatalmas sor a vasútállomás előtt, de a sorban most nem nagy sárga csillagos emberek, hanem 12-16 éves gyerekek, kikenve, kifestve. És sokan, nagyon sokan álltak ott. Pont mint a képen. Csak ezek itt még gyerekek voltak és szemmel láthatólag senki sem kényszerítette őket fegyverrel, hogy itt legyenek, sőt maguktól jöttek, talán még fizettek is, hogy itt lehessenek. És nem voltak fegyveres őrök sem, szóval bárki állította őket ide sorba, nagyon ügyesen csinálja a dolgát, hiszen szemmel láthatólag ezek a gyerekek maguktól, mi több a szüleik engedélyével jöttek ide sorba állni, a tavaszi délután verő napsütésébe.

Mivel mostanában rúgták ki 5-ször mint szerzetest, így ismét érvénybe helyezte azokat a szabályokat amikkel azokban az esetekben élte az életét, mikor nem számított azok szemében annak, akik annak gondolták magukat, aminek ő is magát. Vagyis akkor egy dolgozó ember volt, és mivel itt a pálya udvar előtt találkozott egy régi szerzetes ismerősével, így evidensnek tűnt, hogy adnia kell neki valamit. De persze túlságosan csóri volt ahhoz, hogy ő maga adományozzon, így inkább a már jól bevált módszert választotta és kért tőle néhány szentírást, hogy akkor segít egy kicsit azokat árusítani.

Néhány perc alatt bele rázódott és hirtelen járókelőből átvedlett utcai szamurájjá, aki a legjobbat adja mindenkinek akivel csak találkozik. Srila Prabhupáda könyveit. Gyorsan vitt egy pár akik 2 hónapja voltak együtt egy könyvet, ami arról szólt, hogy miként kell egymáshoz viszonyulnia két érző emberi lénynek, akik szeretik egymást, hogyan kell a külvilágot látniuk, és miként kell Istenről gondolkodniuk, hogy sokáig békében és boldogságban együtt éljenek. Meg egy angol fiú kapott egy másik magyar nyelvű kiadványt, ami a Krisnások kulissza titkairól szólt. Megbeszélték, hogy oda adja egy Magyar barátjának ajándékba, mert ő nem nagyon értené.

Közben pedig kiderítette azt is, hogy a mellette kígyózó és egyre nagyobb sor, valami tini diszkóba várogat, amiből este 10-kor kidobják ezeket a gyerekeket, ezért korábban kezdik el… Ez még önmagában nem is lett volna említésre méltó, na de mikor épp kiderítette mi a szitu, a háta mögül egy öblös hang egy másiknak épp megjegyezte úgy, hogy ő is hallja, hogy ”Nézdmá egy Krisnás”.
Megfordult és látta, hogy a két nagyon nagydarab kuheros épp felé tart és nem biztos, hogy azért jönnek, mert szeretnek olvasni. Ezért a megelőző csapás mellett döntött, ahogy általában szokott. És a tőle telhető legnagyobb kedvességgel azt  mondta nekik, hogy:

-Nocsak-nocsak két könyv rajongó ember végre ezen a gyönyörű délutánon.

Ezzel persze nem tudtak mit kezdeni, mivel látták, hogy nem ijed meg tőlük, sőt még talán fel is bátorodott a Krisnás, aki ráadásul jól beszéli a nyelvüket, így el kezdtek beszélgetni…

Aztán ahogy ilyenkor már csak lenni szokott, jött a kérdés:

-És figyelj csak, ha nálatok valaki mondjuk nem tudja tartani azt a szabályt és megszegi, akkor mi lesz vele, mi történik? Mi van ha megbotlik mert gyarló ember ő is?

Eddigre már elég jól össze barátkoztak, és a kérdés sem érte váratlanul, hiszen az embereket általában ez érdekli a legjobban ha Krisna-tudatról hallanak, és vissza kérdezett:

-Ok, van egy kérdésem. Mondjuk, hogy ma este  betámadják itt a helyet, ahol kuheros vagy, és váratlanul ér téged, és bár néhány csávót leszedsz, be kapsz egyet fejre egy sörös üveggel és a földre kerülsz. De nem ájulsz el, csak az egyensúlyodat vesztetted el és a kép is lassan vissza tér, és ahogy ott fekszel, látod, hogy a támadók mennek tovább befelé és kezdik szét verni a munkatársaid után a vendégeket, meg mindent… Mit csinálsz? Ott fetrengesz tovább és halottnak tetteted magad, hogy akkor hátha nem bántanak, vagy felkelsz és vissza állsz a küzdelembe?
-Ez tetszik. Mondta az egyik nagy darab. –Még a végén beállok Krisnásnak…

De nem folytathatták, mert hirtelen egy náluk is sokkal nagyobb kövér egyenruhás, kopasz figura kezdett el ordítozni velük meg az utcán sorban álló gyerekekkel, hogy mi a XYDSXX-csináltok itt? Miért nem terelgetitek befelé őket? Mozgás! Kiabálta.

És a kósza pillanat elmúlt. Talán csak a kezükbe csúsztatott két Gaurangás matrica maradt belőle, meg ez a bejegyzés. A felnőtteknek öltözött gyerekek becsorogtak a buliba, a kuherosok meg utánuk, és a nap is az utca végébe érkezett.

Valami megszólalt odabent, hogy ideje neki is tovább állnia. Elbúcsúzott hát régi ismerősétől, és folytatta délutáni sétáját a lenyugvó nap fényében, ahol is megértette, hogy ilyen késő délután nem szabad átkelni egy hídon, aminek a másik végénél süt a nap, mert az, meg a vízről vissza verődő napsugarak oly vakítóak, hogy mire átér, majd kisül az ember szeme…