Menü

Vasmarok Nagyfater, aki 82 évesen írta élete első versét


Karácsonykor voltam Nagyfaternál. Először a gyüliben voltunk az egész család, aztán tovább a Csótó partjára Nagyfaterhoz. Nem is tudom az idelyét, mikor voltunk így utóljára együtt bárhol is Muter, Fater, meg a két tesóm…

Hornok Magdolna: A nagyvázsonyi kovácsmester

illusztráció: Hornok Magdolna, A nagyvázsonyi kovácsmester

Szóval megérkeztünk öreg házba, ahol nem nagyon jártam mióta öreganyám meg halt, és amit Nagyfater a saját két kezével épített. Épp bekanyarodunk az utcába, és megpillantom a szembeszomszéd házát, aki amúgy most épp a honvédelmi miniszter (ugrott be a felismerés, hogy jé, hát télleg…) Aztán meg a szemem autómatikusan végig pásztázza a környéket, ahol az utcában élő gyerekekkel játszottunk. Itt  sem jártam vagy 10 éve, pedig az utca végében meg egy lány nőtt fel, aki most egy országosan elismert modell…:)

Az öreg meg 82 éves, most jött ki a kórházból. Tavaly még simán felpattant a bringájára és kiment egy nagy kertet művelni egyedül. A mondás is mondja, ha egy életre boldog akarsz lenni, legyen kerted. Neki meg van és várja a tavaszt. Persze muter nyomja neki, hogy ne már Édesapa, mert hát most jött ki a kórházból, és még járni is alig tud. mire az öreg széles mosollyal tolja neki, hogy persze, hogy kicsit most nehezebb, de tavaszra simán meggyógyul. Én meg tudom, hogy tényleg simán meggyógyul tavaszra, és ki fog menni bringán a kertbe 5km, és nyomni fogja, mert nyomta egész életében.

10 évesen amikor nagyfater megtanította nekem a piackutatás csínnyát-bínnyát.

Még 8-10 éves lehettem, mikor az öreg megtanított a bizniszre, hogy hogyan kell piacon árulni, mert hétvégente ki vitt magával a piacra. Jajj de nagyon utáltam eleinte. De csak azért, mert rettenetesen korán kellett kelni és vajas kenyeret kellett enni mindig reggelire, mer az Évamama még aludt és nem kelt fel kakaót csinálni, az öreg meg az egyszerűség híve volt. Most már amúgy én is, de akkor gyerekfejjel ez még ugye nem olyan nagy élmény. Szóval nagyon fáradt voltam, mert előbb keltem a napnál és pont akkor pirkadt, mikor indultunk ki a piacra szombat hajnalban és csak a korai madarak csipogását lehetett hallani. Aztán mindig majdnem elaludtam a kocsiban, és ki kellett pakolni a gyümölcsös ládákat is, de aztán mikor kiértünk, már rendben volt minden.

A zsibongás, az ébredő piac és az öreg titkos taktikái, ahogy árulta portékáját, lenyűgözött és magával ragadt engem. Ahogy mutogatta, hogy melyik gyümölcsöt tegyük melyik oldalra, mert annak a formálya, vagy a színe hogyan kedvesebb jobb a szemnek, hogy meg akadlyon rajt a vevő pillája és oda vonzza őt a pultunkhoz vásárolni.

Na de nem ért ám véget ennyivel a dolog, vagyis nem csak a levegőbe mondta az okosságait, mert az öreg el is adta mindig a cuccot, ráadásul jóval a körülörrünk lévő többi árus előtt… Csak ritka volt az olyan alkalom, hogy valaki oda jött és üres kézzel ment el. Nagyon kedves volt és nagyon ügyes. Óránként körbeszalajtott, hogy nézzem meg a többi árus mennyiért adja azokat a gyümölcsöket amiket mi, és csak most értettem meg, hogy a szó szerinti piackutatást sajátíthattam el így tőle már tíz évesen.

Persze nem volt elég csak az árakat néznem, hanem az is mindig fontos volt, hogy milyen minőségű az árujuk.  Azt kell mondom, hogy az öreg mintakertjéből, amit akkora gonddal és szakértelemmel kezelt, olyan cuccok jöttek ki, hogy mindig az volt a legszebb a piacon és nagy öröm volt nekem vissza térni a mi kis pultunkhoz, hogy bizony az én nagyapámnak van a legszebb epre. Vagy cseresznyéje, amit meg kezi csókolom, én szedtem le tegnap a fáról, és azért olyan fekete, mert felmásztam ám a legrohadtmagasabb ágakra is, ahová ő már nem ér el a létrával, és ezek bizony onnan vannak és azért olyan feketék, mert ha csak egyet meg tetszik kóstolni, utána azt mondja, hogy egész eddigi életében még soha nem is evett igazi cseresznyét.

Szóval már 11 körül eladtunk mindent, mikor a többi árusnak még javában volt mindenből, és jöttünk mindig haza a nagymamához, aki meg addigra megfőzte az ebédet (Az Isten nyugosztalja). Az öreg, meg mindig dobott egy kis zsebpénzt nekem, amin mindig tök meglepődtem, mert soha nem számítottam rá, olyan kölök voltam még és annyira élveztem a dolgot, hogy hát milyen jó fej a nagyapám, hogy ami pénzt ő keres a saját munkájának gyümölcsével, abból nekem is ad zsebpénzt. És bár a reggelek maguk voltak nekem akkor a pokol, azért mikor megkérdezte következő hétvégén, hogy ki jövök-e vele, azért csak mindig igent mondtam…

Rozsdamentes.

Azt hiszem az öreg ugyan úgy volt akkoriban a gyerekekkel mint én most. Ugyan úgy beszélek velük mint a felnőttekkel. Igazából azt hiszem most beszéltünk először teljesen egy nyelven. Óvatosan rá kérdezett, megnősülök-e, de nem is emlékszem már mit is válaszoltam neki, pedig nagyon vicces volt, mert ő meg lakatos volt. Tele volt mindig a pince mindenféle köszörűkkel, vasakkal, meg heggesztőkkel, meg mindig vas szag volt. Meg egyszer amikor ott voltam, meg heggesztett egy Harley Davidsont is. ami jó pár napig ott állt az udvaron, de akkoriban ilyet csak filmen láttunk, nekünk meg ott volt az udvarban mindjárt egy, ugyan úgy mint ahogy az a Sri Lankai néger Srác is ott volt nálunk otthon az albérletben, akit Vimalának hívtak, és ha négert akartam látni, akkor csak haza kellett mennem, nem videót nézni…

Na de az öregtől kérdezem, hogy le jár-e még hajtani a vasat, mire mondta, hogy ő mióta nyugdíjba ment, azóta hozzá se nyúl a vashoz. Azt mondja eladott minden gépét és soha többet nem akar ilyesmivel foglalkozni. És csak megszagolja a kezét, hogy tudjuk-e mi milyen a szaga a vasnak, mert ha az ember csak hozzá ér, vagy csak azzal dolgozik, a bőre, a ruhája mind át veszi a szagot és ő neki teljesen elege lett belőle… Meg hozzá dob egy poént, hogy ő ugye lakatos volt egész életében, aztán a múltkor bement a boltba és rutinból kért egy rozsdamentes sört, és mikor nevettek rajta, akkor esett le neki is, hogy mit mondott, mert igazából alkoholmenteset akart.

A költő

Aztán mondja, hogy csak üldögélni szokott most a konyha ablakban, nézi a cinkéket a madár etetőben, meg tévézik. És a múltkor írt egy verset is és ezt meg kell mutatnia. Mondom neki, persze Papa, olvasd fel, én meg jól lekamerázlak és felteszem a netre, hogy had tudja meg ország világ, hogy milyen verset írtál. Azt mondja, hogy persze vegyem csak, meg hogy ő mennyire elgondolkozott azon, hogy a költőknek honnan jönnek a versek, mert hogy milyen érdekes is az. És ő még sosem írt verset a 82 év alatt. De akkor most el jött az ideje.

Vasmarok

Aztán búcsúzáskor utolsónak lépek ki a kapun és még csendben visszahív magához a kapuból kezét nyújtva, hogy na gyere csak ide, had nézzem milyen erős a fogásod. Én meg meg fogom a kezét és eszembe jut mikor a hatalmas kalapáccsal a hatalmas üllőn hajtotta a vasat ugyan ezzel a kézzel, én meg kisfiúként a kis sárga moszkvicsomból lestem. Aztán rám szól, hogy szorítsam. Én meg érzem, hogy a keze már gyenge, de el kezdem kicsit szorítani, mert hát had érezze mivé érett a vére. Aztán alig kezdeném el, szól hogy elég is. Érzi már jó erős a kezem. Én meg rá nézek és elmondom a legújabb titkomat. Hogy még soha nem éreztem magam ilyen erősnek mint mióta betöltöttem a 30-at. Hogy olyan érzés 30-nak lenni, hogy a falon át tudnék menni és puszta kézzel be tudnám zúzni egy ember koponyáját.

Erre rám néz cinkosul. azt mondja jól van fiam, így van rendjén. így is lesz 50 éves korodig. Nekem is így volt. Mondom neki, köszi az áldást, ha a te véred folyik az ereimben, akkor tudom, hogy addig leszek még így.

Aztán elváltunk és azon gondolkodtam, hogy vajon találkozok-e még vele ebben az életben, mert egy fontos dolgot elfelejtettem neki megtanítani újra…