Menü

Vendégsereg Harciszerzinél: S


S vendégségben a HarciszerzinTermészetesen részt veszek a „játékodban”, hiszen írni szeretek (sőt az írásbeli kommunikációm általában jobb, mint a szóbeli), és teljesen jogosnak érzem a kérésed; ha mi, az olvasók bármikor kedvünkre látogathattuk az általad megformált írásokat, akkor most rajtunk a sor. :)

Először talán illene bemutatkoznom… Mit is írhatnék magamról? 28 éves nőnemű egyed vagyok, de talán nem túlzás, ha azt mondom, éltem, tapasztaltam már annyit, mint más 50 vagy70  évesen… Jó és rossz értelemben egyaránt. De inkább rossz. Nem volt egyszerű életem már gyerekkoromtól fogva, édesanyám korán meghalt, apám ivott rendesen, kontakt nem nagyon volt közöttünk, nem tudott mit kezdeni a lányával… mentem mindig a magam feje után. Mindig is azt csináltam, amit akartam, amihez kedvem volt (ez az öntörvényűség megvan még most is, nem nagyon bírom a kényszerítős helyzeteket.)

Korán koccoltam is otthonról (egy Vas megyei kisvárosból), 16 évesen már Szombathelyen laktam. A gimit elvégeztem, nem került sok erőfeszítésembe. Meg persze habzsoltam az életet, nagykanállal, ahogy kell, akkor egy nagyon jófej és türelmes pasim volt. Igen fontos volt számomra a külsőm, mondhatni plázamacska voltam.  Érettségi után nem tudtam azt tanulni, ami igazán érdekelt volna, így hát dolgozni kezdtem, vendéglátózni.

Még több pia, még „jobb” társaságok. A pasinak nem tetszett, érthető módon, így szakítottunk. Maradtam Szhelyen, züllöttem rendesen, majd egy igen – igen rossz kapcsolatba keveredtem – mert azt hittem, nem bírok egyedül élni. Hát pedig inkább maradtam volna egyedül. No mindegy, négy évig húztam egy agresszív alkoholista pali oldalán, közben egy öthónapos börtönlátogatáson is átestem külhonban… Legalább megtanultam rendesen egy idegen nyelvet!:) Vagyon elleni büncsiket, „okosságokat” csináltunk, sok pénzünk volt akkoriban.

Önértékelési zavarok, depresszió – ezeken a hosszú évek óta fennálló problémákon egy pszichiáter, meg a gyógyszerek segítettek. Elkezdtem tanulni is, megcsináltam egy egyéves tanfolyamot, ahol igazából rájöttem, hogy nem is olyan nagyon rossz dolog tanulni, főleg, ha érdekeseket hall az ember!

Akkor voltam kb. 23 éves. A pasitól, aki rendszeresen ütött-vágott, meg bírtam szabadulni, bár egy öngyilok kísérletembe került.  A gyógyszereken viszont „rajta maradtam”. Akkoriban elég sokat dolgoztam, mert továbbra is nagyon fontosak voltak az anyagi javak, meg elkezdtem a fősulit is. Aztán a gyógyszerekről átváltottam inkább kábszerekre, fűvel nyugtattam magam. Szintetikussal meg serkentettem. Párkapcsolatot nem akartam. Nagyjából akkor kezdem el érdeklődni a Krisna-tudat iránt.

Az első könyvemet, az „Úton önmagunk felé”-t egy tescós nagybevásárlás után kaptam. Soha nem fogom elfelejteni a szitut; be voltam gyorsozva rendesen (mindig akkor jött meg a vásárolhatnékom), a parkolóban azon puffogtam magamban, hogy már megint mennyit költöttem, mikor megtalált egy nagyon kedves és intelligens bhakta. Nagyon jó fej volt, jót beszélgettünk, megértettem a lélekvándorlás folyamatát (van a könyvben egy igen szemléletes ábra). A könyvet elolvastam, mindent persze nem fogtam fel belőle… Azóta jónéhány könyv hozzám került, vegetáriánus lettem, egyszer ellátogattam a Krisna – völgybe, meg a pesti templomba is, igazából csak mint érdeklődő, „turista”.

Rátaláltam egy –szerintem- nagyon jó oldalra a neten, a radiokrishna.com – ra, ahol többek között Sivaram Swami bajanjai is fent vannak. Ezeket már évek óta hallgatom.

Elköltöztem egy másik városba, az anyagi dolgok már nem túl fontosak a számomra, olyan munkáim vannak, amiket mindig is szerettem volna (újságíró lettem, helyi rádiónál és újságnál is dolgozom). Ha minden jól megy, nyárra meglesz a diplomám (azt tanulom, amit gyerekkorom óta akartam-újságírást). Leszoktam a drogról (bár nem olyan rég, és a hülye cigarettáról még mindig nem sikerült)

Részt vettem egy-két fantasztikus harinámon, lett japa-láncom is, napi egy-két kört szoktam japázni. Meg lett egy normális pasim is…Szóval, lassan, de haladok azért, a jó irányba – még ha anyagi szemmel nézzük is… A lelki életben is szeretnék fejlődni… Tudom, hogy minden jót, ami történik velem, Krisnának köszönhetek, hálás is vagyok Neki! :) Szeretnék minél többet megtudni Róla, és megtalálni a módját, hogy szolgálhassam…

A blogoddal kapcsolatban. Kezdjük az elején? Legelőször, még jópár éve tévedtem először a naplódra – ahogy írtad, három éves a blogod, szerintem ez még nagyon az elején volt… Gyakran teszem, hogy a keresőprogramba beírok kulcsszavakat. Amikor lelki hangulatban vagyok, akkor ez általában „Krisna”. Alighanem így találtam rá a blogodra. Akkor még Te /is/ sokkal kezdőbb voltál, de, úgy emlékszem, a történeteidnek volt egyfajta bája (érződött belőlük a tenni akarás), de RÉM ROSSZ volt a helyesírásod!  Ezért nem lettem akkor rendszeres olvasód.

Aztán kb. másfél, két éve ismét a blogodra vetődtem. Kellemesen meglepődve tapasztaltam, hogy a helyesírásod sokat javult. Akkor éppen Isten neveiről értekeztél, meg jónéhány nagyon alázatos hangulatú írásodat is közreadtad. Akkor már megjegyeztem a blog – címed :), kb. azóta kb.háromhetente – havonta beleolvasok, változó, mikor hogy van kedvem, időm.

Mostanában ismét sűrűbben olvasgatom. A harcművészetekkel kapcsolatos írásaid különösebben nem kötöttek le (magyarul: azokat el sem szoktam olvasni), viszont a könyvosztási történeteiden mindig jól szórakoztam. Emlékszem egyre konkrétan: mikor cigányok találtak meg, hogy milyen áldással köszöntél nekik… :)  Az mulatságos volt, ahogy leírtad, úgy rémlik.

Meg nagyon ötletesnek találtam, amikor a lépcsőházban hagytad a bekapcsolt telefont, és felvetted, ahogy becsengetsz a lakásokba… Ezek nagyon érdekes sztorik! Ezeken kívül, mostanában, pl. a pénzügyi válsággal meg a gerilla – marketinggel kapcsolatban, a feltett anyagok színesek, érdekesek! Szóval kár lenne szerintem, ha abbahagynád a blogot!!! 

Amióta felfedeztem, ha nagyon nem találtam a helyem, és csak bolyongtam a neten, az oldaladon szinte mindig találtam értelmes, érdekes, informatív olvasnivalót! A blog, ellentétben a „hivatalos” honlapokkal, személyes hangvételű. Ettől érdekes. Gondolom, hogy nagyon sok energiát fektettél/fektetsz bele, de nagyon szép számú olvasót gyűjtöttél magadnak. Nagyon bírom pl. a statidat, amelyik jelzi, hogy a világ mely részéről, mely városaiból vannak éppen az oldaladon. Meggyőző, és Téged igazol vissza, hogy jól csinálod, hogy nemegyszer külföldről is olvassák, meg hát Magyarország minden részéről!

Szóval profi a blogod. Ha úgy döntesz, hogy abbahagyod, archívnak azért mindenképp hagyd fent! 

Én is elkezdtem egyszer blogot írni, de minden tematika nélkül. Arra hamar rá kellett jönnöm, hogy a mindennapjaim leírása még nekem is fárasztó, unalmas, a gondolataim, érzéseim meg nem is mindig voltak szalonképesek, pláne nem a nagyvilágra tartozóak, néha még törvénybe is ütköztek, ezeket persze nem tártam a nyilvánosság elé, így nem volt hosszú életű a saját „Kedves Naplóm…”.

Meg amúgy sem vagyok egy túl exhibicionista alkat. Ezért is szeretnélek megkérni, hogy ez a levélke, ha esetleg fel is kerül a blogodra, abszolút névtelenül menjen, vagy mondjuk egy „S” aláírással. A fentebb leírt „rossz életem” miatt, a mostani munkahelyemen nem hiszem, hogy örülnének, ha esetleg ilyesmiket olvasnának rólam…

Megértésedet köszönöm,
örülök, ha végig bírtad olvasni,

Hare Krisna;
S