Menü

Vendégsereg Harciszerzinél: Wyndua


Amikor anno a blogodra rátaláltam (anya talált rá, de ez mellékes) épp egy rendes kis lelki válság alján tespedtem valahol. Öngyilkossági gondolatok és kísérletek… Próbáltam megtalálni magam, és az életem irányát. Meg nem mernék rá esküdni, hogy ez azóta maradéktalanul összejött, minden esetre a blogod sokat segített az útkeresésben.

art

Nem lettem krisnás. :)  Főként az a bejegyzés gondolkodtatott el az egész vallásról és egyebekről, amit egyszer a szexről írtál. Régen volt, sajna nem emlékszem már rá pontosan melyik. Nem is pontosan a szexről, inkább az erotikus ábrázolásról…

Művész vagyok. Nem a szó legfellengzősebb értelmében, de azért igyekszem. Miután elég keményen fogalmaztál a témát illetően kicsit elszontyolodtam és végigbogarásztam a tetemes mennyiségű aktrajzomat.
Számomra semmiféle erotikus jelleggel nem bírtak. Az emberi testet a szépsége és a letisztultsága miatt rajzolom, kb. annyit jelentettek számomra, mint egy szál margaréta megörökítése. Valahogy mégsem illetek össze a dolgok.
A művészek egy külön állatfaj :p
Olyan embereket szolgálok ki a firkáimmal, akik az ártatlannak hitt rajzocskáimat hm… hát annak látják, aminek akarják. Kiteszik a hálószobácskájuk falára és… és nem is akarom tudni a többit.
Kis rózsaszín buborék ugrott az életemből. Nagyot pukkant.
Igazából meg kellett tanulnom nem önmagamból kiindulni, és észrevenni, hogy a többség mennyire másként képes látni dolgokat mint jómagam.
Átértékeltem a dolgokat és valahogy rátaláltam a zen buddhizmusra, az meg rám.
Amiben az a kegyetlen röhej, hogy nagyon nem jövök ki a többi buddhistával. Inkább járkálok krisnás felvonulást nézni, és velük dumcsizni.
Tehát sikerült beleválasztanom a tutiba. Az életem a maga módján kevésbé billegősre vette a figurát.
Tehát mindent összegezve:
Szeretem a blogodat. Még ha nem is értek mindig egyet a leírtakkal, azért sikerül gondolkodásra bírnod az agysejtjeimet, ami már önmagában is tiszta haszon.
Köszi mindezt!
Remélem az új évben sem hagy alább a posztolási lelkesedésed!
Windua