Menü

Vihar előtti csend…


Szemcsi

  Tanulságosan telt a hétvégi szeminárium, sok új apróságot tanultam. Főleg ezeket a már említett akupresszúrás cuccokat bírtam. Bár a dolgok semmiképpen sem úgy alakultak, ahogyan azt elterveztem, illetve ahogyan azt másokkal le egyeztettem. De hát sebaj. Krisna mást akar…  :)

 

Napló írás

   Mostanában egyre több levelet kapok a bloggal kapcsolatban, ami hazudnék ha azt mondanám nem tölt el némi elégedettséggel… Mert hát végül is azért írom, hogy…

   Annak idején mikor még  Mormonnak mondtam magam, volt ott egy parancsolat, illetve egy javaslat miszerint, mindenki írjon naplót, mint ahogyan az régen szokás volt, hogy a leszármazottaink majd azt olvasgatván tanuljanak a hibáinkból stb…

    Sosem bírtam neki állni… 

   Aztán később is  furcsán néztem azokra az emberekre, akik naplót írtak, elrejtették és néha-néha elővették és vissza olvasgatták régebbi „bejegyzéseiket” :). Az volt a mentalításom, hogy magamnak mi a fenének írnék naplót, hiszen ott voltam és átéltem mindent amit leírnék és annyival gazdagabban állok neki az újabb napnak. Mindig előre kell nézni és sosem hátra, meg ilyenek. Szóval sose nyestem, hogy mi is a jó abban, ha valaki elolvasgatja a saját régi történeteit… Most se vágom, de kétség kívül néha jókat derülök, mikor valaki nekilát a régebbi bejegyzéseimnek és reagál rájuk. Úgy értem jó, hogy nem magamnak írom ezt a naplót, hanem neked. Jó, hogy mikor előkerül egy-egy ilyen régebbi bejegyzés mondjuk épp efféle módon, akkor megismerhetek más szempontokat, más látásmódokat is az adott szituációkkal kapcsolatban…

 

Samurai

    Adott egy ajtó, ami fölé egy párna van téve, hogy mikor valaki belép rajta, akkor az leessen.

  -A jó szamuráj benyit és félre lép a párna alól.

  -A még jobb szamuráj benyit, megvárja míg leesik a párna és utána lép be.

  -De a legjobb szamuráj messzire elkerüli azt az ajtót, ahol efféle meglepetések érhetik, mert tudja, hogy az élete olyan, mint a viharos szélben hunyorgó lámpás lámpás.

    Bármelyik pillanatban kialudhat…

 

  Ezt a történetet attól az embertől kaptam ma délelőtt, akihez még tavaly ekkortájt csöngettem be egyszer. (Írtam is róla, ő volt a borral kereskedő, aki behívott az odújába.) Azóta mikor az utcán látjuk egymást, mindig hangosan köszönünk, meg integetünk. Megrögzött materialista és általában mikor ilyen beállítottságú ember mozdul rám, kitérek útjából, vagy ha nem ereszt megnyitom a csapot és mondom neki, amit csak tudok a Jó Istenkéről. :) Most viszont mivel egy szamurájos történetet kezdett el mesélni, meghallgattam. Szóvá is tette, hogy eddig mindig én beszéltem mikor találkoztunk. Mondtam neki, hogy csak nem találtuk meg a közös hangot. Erre elmesélt még egy történetet, amivel azt hitte, hogy kiakaszt kissé, de mikor meséltem neki múltamról, akkor ő csodálkozott jobban. ;D 

  Aztán még adományozott is…

 

Miből is lesz a cserebogár?!?

  Még csütörtökön jött egy fiú aki azt mondta, hogy így nem sokra megyünk az Isten igéjének hirdetésével és úgy sajnál minket mikor így lát bennünket az utcán állni. (Nem mondtam neki, hogy hát még én hogy sajnállak titeket mikor látlak benneteket itt az utcán szaladgálni föl-le mint a mérgezett egereket, akiket megőrjített az érzéki élvezetek utáni vágy…) Javaslatot tett, hogy ő foglalkozik koncertek szervezésével, és szívesen segítene nekünk egy ilyen jótékonysági rendezvény megszervezésével. Persze már sok ilyennel találkoztam, de hát az ember sosem tudhatja miből lesz a cserebogár, így megbeszéltük a mai napot, hogy délben találkozunk ugyan ott.

  Csak ezért osztottam Srila Prabhupáda könyveit itt a városban, majd mikor nem jött, felültem a buszra és átmentem Gyöngyösbe, mert nem akartam semmi képen kihagyni a tréninget így a szemcsi után. 

  Nem is hagytam… Csak napközben elveszett másfél órám az úttal, így ma végleg meggyőződtem róla, hogy névjegykártyát fogok nyomtatni és azt fogom oda adogatni az efféle nípeknek… :)

 

"Viharos szélben hunyorgó lámpás"

  Meg észre vettem, hogy már régen írtam agresszív bejegyzést, ahol arról kellett volna beszámolnom, hogy hatalmába kerített volna a düh valamely történések folyománya képen. Így most készülök a nehéz időkre. Mert valószínűleg kijelenthetem, magam jellembeli hiányosságaival tisztában léve, hogy ez minden bizonnyal csak a vihar előtti csend. Hiszen a megvilágosodás egyenlőre még jó messzire elkerült…

  Szóval a halál úgy jön mint a tolvaj, és ő sem kopogtat. Ezért kérlek ne vesztegesd el ezt a drága emberi életet, holmi állatok módjára kivitelezett léttel és énekeld te is azt, hogy: Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare… 

  -Ha jót akarsz. ;D   

 

Gouranga