Menü

Waldorfsuli, ágcerka, miegymás…


gyerekek az iskolában. Így is lehet ezt...
Hétvégén Waldorf napokon voltunk a céggel. Ez egy iskola ami itt van az utcánkban. Általános iskola. Amolyan egészség napok voltak hirdetve és hát ezért jelentünk meg, úgy mint a múltkor a vega fesztiválon.
Az iskola itt van ugyan abba az utcába, ahol a gyár, szóval igazából csak át gurultunk reggel mikor elérkezett az ideje. Mikor megpillantottam az iskola szürke, berácsozott ablakú épületét a parkolóból, kezdtek előtörni a saját általános iskolás, kellemesnek egyáltalán nem nevezhető emlékeim. Az orromban az a bizonyos iskola szag kezdte előhozni magát és elkezdtem felkészülni, hogy a 8 év alatt belém-rögzült kellemetlen érzéseken gyorsan úrrá tudjak lenni mikor belépünk, merthogy egész nap itt leszünk és ez a szag mindig előhozza belőlem azt a rohadt érzést….
A kapu. ki itt belépsz, bármiben reménykedhetsz...Szóval már az gyanús volt, hogy a suli kaput befonták virágokkal és egy amolyan virágkapun mentünk be az iskola udvarra, ahol egy jurta állt. Aztán ahogy közeledtünk az iskola kapuhoz, az is fura volt, hogy egy természetes fából faragott kapu szerkezet volt egy tönkből kivágva, abba belevésve, hogy Rákosmenti  Waldorf iskola…
Aztán beléptünk…
Jó nagy levegőt vettem a bejáratnál, hogy majd csak bent kelljen ismét szippantanom, mikor már nincs más választásom, de nagyon elcsodálkoztam, mert nem volt szag. Csak valami más.
Az emberek kedvesen mosolyogtak és a folyosón itt ott a sarkokban csavarodó és mindenfelé ívelő ábrák sejtették velem, hogy ide már befújtak a változás szelei.
Aztán beléptünk az osztály terembe és nem is akartam elhinni, hogy ilyen van. Első látásra beleszerettem

A tábla, itt még üres, mert ezt a képet is a suli honlapjáról nyúltam. :)

a sarokban álldogáló, fehér lepellel letakart hangversenyzongorába, majd körülnéztem és csak ámultam-bámultam, olyan szép színesre volt festve az egész terem összes fala. Itt is a nyers gerendából vágott alig kezelt fából volt összerakva a polc, meg egy két bútor még. A tábla tetejének felső ívelése amolyan régies hangulatot idézett, mint az amúgy ódon épület magas ablakai is. Kihajtós volt és a külső felére egy gyönyörű egésztáblás csendélet, egy kökény, meg csipkebogyó csokor volt festve. Oda is kellett mennem megnézni, hogy tényleg igazi-e? Az volt.

waldorf osztályterem, persze ez még pont a festés után, mert ennél sokkal brutálisabban színes az egész cuccEkkor kezdtem el először tűnődni, hogy ez bizony nem egy szokványos iskola, ahol bárki ilyet tud készíteni…
Mivel nap közben nem volt túl nagy nyüzsgés így volt időm szépen mindent szemügyre venni. Volt egy kis csap az osztályban, mely fölött a gondolom az osztályba járó diákok kerámia csészéi sorakoztak a nevükkel ellátva, és körben mindenhol a gyerekek alkotásai hemzsegtek. A fogas és az összes berendezési tárgy a természetesség hangulatát idézte, mivel minden natúr fából készült és valami nagyon nyugodt hangulata volt az egész helynek. Hátul még felfedeztem, hogy bizony ezekből a manapság népszerű tönkölypárnákból is akad bőven, ha valakinek esetleg azon szottyanna kedve ücsörögni a szék helyett.  Az iskola padok pedig nem ezek az össze csavarozott kramancok voltak, hanem ilyen kis ízlésesen modern iskolapadnak nem is tűnő asztalkák, vagy éppen szintén fából készült alkotások, nagyon kényelmes székekkel hozzá… Az egész annyira patent és igényes volt, a hivalkodás legkisebb jele nélkül, hogy hirtelen azon kezdtem el tűnődni, hogy vajon mi lett volna, ha én is ilyen iskolában tanulok írni meg olvasni…  
Aztán ámulásom tovább nőtt, mikor a többi osztályterembe is ellátogattam kiállítás nézés címén, bár az össze hívott árusok csak fele annyira érdekeltek, mint a többi osztályterem hangulata és teljesen magával ragadott a meglepetés várása, hogy vajon miféle fíling fogad az egyes termekbe lépve…
Volt mindenféle. Virágos rétet idézős, kék eget hajkurászós felhőkkel, erdei tizstásos, meg minden osztályban ugyan azok a kis bögrék szépen sorban gazdáik nevével ellátva, meditációs tönkölypárnák a polcon, és az a mindent betöltő szabadság, ami magát az egész épületet átjárta, hogy itt bizony mindent lehet, mert itt a tesitanár nem fogja hozzád vágni a batár nagy kulcscsomóját, hogy „hülye vagy megint fiam”. Ez érződött a falakból.
Aztán ahogy tovább figyelgettem ezt vettem észre a gyerekeken is, akik oda jártak, mert végül jó pár nebulóval is találkoztam és annyira nevetősek, meg nyitottak voltak, hogy csak néha-néha volt időm rácsodálkozni arra is, hogy nem bírok különbséget tenni a szüleik és a tanáraik között, olyan jó fej itt mindenki.
A gyerekek egész nap szaladgáltak, meg szelíden visongtak, látszott rajtuk, hogy nem fojtják beléjük a gyermeki kor lendületét. Nem azért kiabálnak meg játszanak, mert most valamilyen ünnep van meg nem kell órára menni mikor becsengetnek és ettől felszakadt a gyomorgörcs a belsőjükben és most őrültek módjára szakad fel belőlük valami amit egész évben a pedagógusok igyekeznek elnyomni bennük, hanem csak úgy simán természetesen ilyenek, gyerekek és otthon vannak ebben az épületben…
Volt minden, Aurafotózás ilyen olyan szintmérés, meg más ezotériák, de a lényeg talán nem is ez, hanem, hogy ez egy olyan hely volt, ahol ezek a dolgok simán belefértek a szülőknek és a tanároknak egyaránt. Ha legjobban elemeznem kéne, talán a HarryPotter sulijára hasonlítanám leginkább, vagyis azt is hasonló képpen képzelném el, valami ilyesmi fílingel, ahol nem akarják megölni a gyerek képességeit és tehetségét azzal, hogy belekényszerítik egy skatulyába, hanem inkább segítenek neki a kibontakozásban.
Aztán sokat beszélgettem sokféle érdekes emberrel, akik mind egyből levágták, hogy Krisnás vagyok és ezt nagyon tiszteletben is tartották, majd nap végén 17 fabatkáért a must árverésen szereztem két liter igazi, frissen sajtolt kadarkát. (Asszem)
Jó volt látni, hogy ilyen is van. Sőt, követendő példának nevezném ki az összes iskola számára. Merthogy, ezt a rendezvényt a szülők csinálták (akiket nem tudtam megkülönböztetni a pedagógusoktól, vagy fordítva. ) és örömmel. Nem egy amolyan nyögve nyelős társadalmi munka hangulatban, ahol az egyetlen öröm, mely egyúttal az összetartás érzésének záloga  is, a tanáriban bedobott stampo pálinka, hanem a tudat, hogy bizony a gyerekeink tőlünk tanulnak és mutassunk nekik példát, hogy lehet nyitottnak, segítőkésznek, nem alkoholistának, vagy csak úgy egészen egyszerűen jó-fejnek is lenni ebben a világban…
 
ágcerka

Szóval mikor ezt leszűrtem, csak azzal, hogy nyitott szemmel jártam, akkor ezt még nem is olvastam…

De vége volt a legjobb, mert akkor meg egy ilyet kaptam ajándékba a szomszéd asztalnál árusító kedves pártól. Én csak úgy neveztem el, hogy ágcerka.

Gouranga
ez is ágceruza, vagyis ágcerka