Menü

Wolf Gábor BQ konferenciája 2009


István Koko Kováts
Ha jól számolom7 éve szerettem volna megkérdezni Kokót, hogy Miért?
Szóval következzék annak a története, mikor
kimentem a mikrofonhoz megkérdezni 500 üzlet ember előtt Kováts
Istvánt, Kokó-t, hogy mikor világbajnok Magyar Boxoló volt, de 
leütötték, utána miért nem állt fel és szerezte vissza a címét. Miért
hagyta abba mikor oly sokan számítottunk rá, hogy úgy fog tenni mint
egy harcos, akinek nem gáz, ha leszedik, mert nem hallt meg és felkel
és folytatja a küzdelmet ott ahol abbahagyta…
Szombaton ismételten volt szerencsém ellátogatni egy a marketingcommando.hu által szervezett marketing konferenciára. Mióta a VegaFOOD-nak dolgozom, pár ilyen jellegű rendezvényen részt vehettem már, de azt kell mondanom, hogy ennek a csapatnak a tréningjei szokták a legjobban elnyerni a tetszésemet. Igaz ez még csak a második volt amin náluk voltam így élőben, de lehet, hogy máshová nem is nagyon érdemes menni, mert bár ott is értékes előadók és hasznos információk hangzanak el, azért a profizmus az itt látszik és érezhető a legjobban. (Csak mert voltam másoknál is) Főleg amit online ügyeskednek az figyelemre méltó…

Szeretem a profizmust, mert mint egy ember aki igyekszik tanulni, így én is mindig a legjobbat szeretném tanulni. A legjobbat pedig mindig a legjobbaktól lehet elsajátítani. Van bennem egy amolyan egészségesnek nevezhető maximalizmus, ami előre visz az életben és a céljaim elérésében. Ezzel az egészséges és nyitott maximalizmussal sikerült megtalálnom Lelkitanítómesteremet, a Ninjutsut, vagy akár most már nem nyalásból ide sorolhatom a Wolf Gábor féle marketing csapatot is, akiknek a tanításait a kezdő szint ellenére elég hatékonyan tudom alkalmazni egy olyan úton is amiről ők mondjuk nem nagyon beszélnek.

Mert hát nyilván valóan mások a céljaink, hiszen a magam részéről igyekszem nem evilági gazdagságot felhalmozni, hiszen józan ember létemre tisztában vagyok az anyagi világ és így az anyagi élet múlandóságával is. Hírnév, gazdagság, csodálók, követők maximum a halál pillanatáig tarthatnak ki, mert mikor jön a kaszás, le kell mondanunk minden efféle eredményről, hiszen odaátra az efféle kincseket nem viheti magával senki.

Akkor mégis mi a fenét keresek egy-egy ilyen marketingről (figyelemfelkeltésről)  meg Salesről (eladásról) szóló konferencián?
Ezt sokan meg szokták kérdezni, ugyan úgy mint azt is, hogy miként fér bele a Ninjutsu a Krisna tudatba. S bár sokaknak nem megy át elsőre a válasz mégis nagyon egyszerű:

„Nem az számít, hogy mit csinálsz, hanem az, hogy milyen tudatban.”

Vagyis biztos ismersz te is jó szakembert, meg rossz szakembert. Az jó asztalos olyan asztalt rittyent neked, hogy ránézel és patent módon hét nyelven beszél, nagyon szépen meg van csiszolva, helyén van az összes illeszték, csapolás. Ha le ülsz hozzá, és végig húzod a kezedet az asztallap mondjuk alsó felén, akkor is érzed, hogy szépen meg van munkálva, és ha egy kissé megrázod, akkor érzékeled, hogy mennyire masszív, milyen jól össze van rakva. De ha mindezt egy részeges, silány asztalostól veszed meg olcsóbban, akkor lehet, hogy kicsit lötyög, itt ott pár milire elcsusszantak az illesztések, és a diófa pác sincs mindenhol egyenletesen felvive, sőt az asztal lapja alulról nincs is pácolva, hiszen az ott úgy sem látszik.

Szóval a profikat az különbözteti meg a gagyitól, hogy minden pillanatban profik és nem csak egy-egy órára, vagy színpadi szereplés erejéig tudják összeszedni magukat, hanem ott vannak a szeren végig. Úgy is mondhatnám, hogy nagyon tudatosak arról amit épp csinálnak és ezt nem veszítik el szem elől egyetlen pillanatra sem. (Valami ilyesmi dologra rávezető cucc egyébként a tudatosság tanfolyam is ami nem olyan régen kezdődött.)

De visszatérve a konferenciára, leírnám az élményeimet, egy kicsit őszintén, úgy ahogy szoktam.


Az első dolog ami tetszett
azaz, hogy rend volt és tisztaság, és könnyen el lehetett igazodni az épületben.
A második pedig a szervezők rugalmassága, vagyis rutinosan improvizáltak egy-egy terv módosításán, mint például mikor kezdett fogyni a levegő odabent, gond nélkül elhúzták az oldalsó paravánokat, hogy onnan jöjjön be friss téma. Bár ez egy apróság volt, egy másik konferencián sem volt ennyire szembetűnő, hogy konkrétan figyelnének az egyének kényelmére. (Bár a székek nagyon kicsik és túl közeliek voltak egymáshoz.)

Mindezt persze azért láthattam, mert nem jutott már hely mire oda értünk, csak közvetlenül az előadók székei mögött, vagyis a főmuftik mögötti sorból nézhettem végig, ahogyan tevékenykednek.

Wolf Gábor
Az első előadó maga a marketingcommando.hu atyja volt személyesen. Az előző konferenciához képest szemlátomást sokat fogyott és ez jobban állt neki, mint a múltkori fizimiskája, amin látszott, hogy nagyon erőltetetten olyan könnyed és energikus mint amilyennek látszani szeretne. Szóval most valóban az volt már és bár még sokkal egészségesebb lehetne, ha áttérne Vegetáriánusra, de egyenlőre nem környékeztem meg ez ügyben. (Elég ha itt most elolvassa, így első lépésként mikor valaki találkozik egy üzenettel, mert ha tényleg olyan profi mint amilyennek az elmúlt valamivel több mint egy évben megismernem sikerült, akkor előbb vagy utóbb el fogja olvasni ezt a bejegyzést is. :) )
Nagyon jó kis bemelegítő előadást tartott és tényleg tudott végig jelen lenni és nem fáradt el, meg zökkent ki, sőt ha valami baki lett volna, akkor azt lazán elviccelte. S bár a második előadásának a prezentációja kicsit gyenge lett azokkal a mátrixos betűkkel, de összességében nagyon inspiráló volt számomra végig szemmel tartani őt a konferencián. (Főleg, mert a vége felé, mikor a VegaFOODmagmixemet majszoltam és pont elém ült le az egyik szünetben még egy kedvesen mosolygós Jó étvágyat-ot is odadobott, amit volt szerencsém megköszönni.)

Pongor-Juhász Attila

Ez egy kicsit már vallás jellegűre sikeredett előadás volt, és bár értettem amit mondani akart az ember, meg értem, hogy tényleg úgy is van ahogy mondja és tényleg így működnek a dolgok, egy kissé nehézkesnek éreztem az egészet. Valami olyasminek tűnt mint mikor valaki megpróbál valami nagyszerű személy képében tetszelegni aki nagyon bejött neki és akitől tanult, de hát ő ugye mégsem az az ember és azok a gesztusok, meg mozdulatok, sőt megnyilvánulások egész másképp állnak neki.
A védikus szentírások azt mondják, hogy az utánzás az a hízelgés legmagasabb rendű formája, de ha valami mesterkélt, vagyis nem legbelülről legmélyebb megvalósításból jön őszintén, akkor bizony az látszik azoknak a szemében, akik szívből élnek.
Az előadás maga tartalmas és építő volt, a felépített kitalált szisztéma sem volt rossz, hogy kihívta az egyik tanítványát akinek az volt a vágya, hogy sok száz üzlet ember előtt beszélhessen. De kicsit ha jobban rá mentek volna arra, hogy na akkor itt és most teljesült neki ez az álma, akkor ütősebb lett volna a mondani való…

Schlingloff Sándor
Ez az előadás elégedettséggel töltött el. Főleg azért mert teljesen alap dolgokról beszélt egy kissé egyedi megvilágításból a Sándor ales.. Persze az első 5-10 percben túl kellett tennem magam azon, hogy kommandós ruhában jelent meg az ember, és bár szemlátomást semmi köze nem volt egy katonához, se a testalkat, se a tartás, meg a kisugárzás sem volt jelen, azért mégis csak legyűrtem valahogyan elmém kritikáit, hogy egy ilyen nyeszlett együtéses gizda figura minek feszít málhamellényben, és így értékessé válhatott az előadás.
Mert foglalkozom ugye harcművészettel immáron 10 esztendeje és voltam katona is (Sőt kicsit talán még mindig az vagyok) így erősen megmérem, hogy ha valaki ilyesmi dolgokról beszél. Mert azt is érezni, hogy valaki akció filmekből lopkodta-e össze a dumáját, vagy tényleg gubbasztott-e a lövész árokban egyszer valamikor. S bár könnyen elképzelhető, hogy volt katona, most szem látomást maximum irodista lehetne.
De mindettől függetlenül nagyon tetszett az előadás, mert végre volt egy olyan élményem, hogy jé de jó én ezt már nem is egyszer, de hallottam. 

Dr Tóth András
Az egyik előadó volt akit a legjobban bírtam. Pénzügyi tanácsadással foglalkozik az ember és ha csak két szóban kéne jellemeznem a személyiségét azt mondanám, hogy a vén csibész (Persze jó értelemben). Azért mert olyan igazi nem mézes mázosan, hanem utcai stílusban adta elő az üzletfelépítés pénzügyekkel és akár mással is kapcsolatos tapasztalatait.
Kihozott egy lefűrészelt lábú bárszéket, hogy az 20 éve meg van neki és ez az egyetlen dolog ami megmaradt az első becsődölt vállalkozásából. Ráült és onnan mesélte, hogy azért hozta el, hogy megmutassa mit szokott csinálni mikor elhiszi, hogy ő a király meg a sikeres. Mert olyankor rá szokott ülni egy kicsit és mindjárt eszébe jutnak a rég elkövetett hibái és vissza vesz az arcból. Szóval ezen ülve, végtelen lazán beszélgetett a közönséggel.  (Vagy legalábbis nekem ez maradt meg főleg belőle és ezekkel a szavakkal. Ő kissé választékosabban beszélt és talán nem is ezeket  a kifejezéseket használta, de a magam nyelvén így rögzült a témája.)

Jagodics Rita
Nőket hallgatni bármilyen témáról mindig nagyon érdekes gondolatokat szül, hiszen egész másképp látják az élet dolgait mint a férfiak. Egy öltözködési tanácsadással megmagyarázott ruhaválasztási szisztémával ábrázolta, hogy mindenkinek egészen más dolgok állnak jól, és mindenki egészen mást szeret, és éppen ezért mindenkit másképp kell megközelíteni. Vagyis nagyon fontos, hogy ne akarjunk ugyan úgy kommunikálni egy 20 éves lánnyal, mint mondjuk egy 60 éves bácsikával.  (Meg még egy pár érdekeset villantott)
Ő egy amolyan igazi vérbeli marketinges hiéna hatását keltette bennem, akinek a kampányaitól az Isten óvjon minden vevőt. Valahogy úgy éreztem akár még a muterját is képes lenne eladni, hogy aztán olcsóbban visszavásárolja. Persze ezt itt most nem szó szerint értem, hanem úgy, hogy egy igazi vérbeli üzlet asszony, aki érzelmek nélkül képes mérlegelni nyereség és veszteség felett és pillanatok alatt képes meghozni egy döntést a következő lépésről.
Kicsit meg is sajnáltam talán, mert az ilyen magabiztos képet mutató nők általában belül nagyon sokat gyötrődnek és átlagon felüli magánéleti problémáik vannak. Mivel Isten a nőket elsősorban anya és háziasszony szerepre teremtette, nem arra, hogy előadásokat tartsanak üzlet embereknek.  De az is lehet, hogy tévedek és mindeközben meg még egy háromgyerekes harmonikus párkapcsolatban élő családanya. (Ebben az esetben viszont le a kalappal.)

Doubravszky György
Egy igazi szétszórt és csapongó elméjű Úriember, aki pont azt mutatta be, hogy miként lehet az efféle hátrányokkal indulóknak is sikert elérniük. Elsősorban kihangsúlyozta a zsebnaptár fontosságát, hogy abba bizony mindent le lehet jegyezni, meg egy saját tevékenység prioritási rendszert, ami segít eldöntenünk, hogy mikor mit is kell csinálnunk. Nagyon jókat mondott és igazából magam is eldöntöttem, hogy be kell szereznem egy sokkal kisebb zsebnaptárat, ami tényleg mindig nálam lehet, hogy akár még a hirtelen ötleteimet is le tudjam jegyzetelni.
Amivel végleg meggyőzött az általa felvázolt szisztéma hitelességéről, az az volt, hogy nem készült projektoros prezentációval, hanem csak cetlikről beszélt, amikre valószínűleg egy-egy kulcsszót írt fel, amiről eszébe jut, hogy mi után miről kell beszélnie. És nagy valószínűség szerint azért csak cetlijei voltak, mert valóban egy csapongó embere és egészen az utolsó pillanatig halogatta az előadásra való felkészülést. (Különben meg nem lett volna nagy dolog elkészíteni egy pár mondatos kivetíthető oldalt, amiben minden állomás benne van amit érinteni szeretne mondandója során. )

István Koko Kováts
Kovács Kokó István
Ez volt talán a legtanulságosabb előadás talán az összes közül.
Mikor a főnököm újságolta, hogy rendelt két jegyet erre a konferenciára, akkor nagyon megörültem, de mikor kiderült, hogy Koko-lesz a „sztárvendég” akkor egy kicsit elveszett belőlem a lelkesedés.

Főleg azért amit én láttam belőle. Nem volt ő más nekem egészen eddig a napig, mint egy kis boxoló csávó, aki nagyon szerény meg technikás volt, vagyis egy igazi harcos, aki aztán néhány győzelem után híres és gazdag lett. Aztán pedig a hírnévnek és a gazdagságnak a csapdájába lépve büszke lett, vagyis elszállt és a végén már nagyon nagyképűen verekedett és alázta az ellenfeleit ahelyett, hogy tisztelte volna őket. Mígnem egy szép napon az egykor szerény, de mostanra elszállt bunyóst leütötte egy másik, aki akkor és ott jobb volt. Biztos voltam benne, hogy ha megmaradt volna alázatosnak és nem nagyképűsködi  meg táncolja el a vége felé, a meccseit, akkor sokáig maradhatott volna a csúcson.
De sajnos bele lépett a büszkeség csapdájába és így leütötték, hogy észhez térjen. Persze eddig még nem is lett volna probléma, hiszen nap mint nap esik bele az ember (főleg én) ebbe a csapdába. De azt, hogy leütötték, ő meg erre abbahagyta, azt nem tudtam hová tenni.

2001-óta volt bennem egy ilyen elraktározott kérdés, hogy megkérdezzek egy ilyen egykor híres harcost, hogy ő miként élte meg ezt a szituációt.

Aztán egyszer csak a konferencia végén, ahol már ismét azt a szerény és alázatos, ámde mégiscsak az élet dolgaira nagy rálátással rendelkező Kovács Istvánt hallhattam, a filmbe illő történetével arról, hogy miként is lett ő bokszoló, meg világbajnok, ki raktak egy mikrofon állványt, hogy akkor most lehet tőle kérdezni.

 
El jött a pillanat
Én meg erre kimentem és ott az az 5-600 ember előtt megkérdeztem tőle, hogy annyian csodáltuk és annyian drukkoltunk neki, és oly sokan bíztunk benne még az után is, hogy leütötték, ő mégsem állt fel és folytatta. Miért?

Aztán elmondta, hogy minden bokszoló életében el jön a pillanat mikor elkezdenek őszülni a hajszálai. Vagyis el kezd öregedni, meg lassulni, gyengülni, és neki ekkor jött el ez a pillanat. Elmondta, hogy nagyon nehéz döntés volt meghozni a lépést, hogy többet nem bokszol, hiszen ő és az ökölvívás szerelmesek voltak egymásba. De nem akart úgy kinézni, mint néhány híres bokszoló, akik miután leszorultak a csúcsról megpróbáltak még visszakapaszkodni, de csak leütögették őket. Említette Mohamed Ali történetét, aki veresége után még hat KO-t kapott be, csak mert nem állt le. Koko azt mondta, hogy azt szerette volna ha az emberek emlékeiben a táncos lábú, könnyed és gyors Koko marad meg, nem pedig az aki próbál visszakapaszkodni a csúcsra.

Persze mindezen magyarázatokért még nem tisztelném, de előtte elmesélte a történetét, hogy miként jutott el egészen onnan, hogy a testvérével ketten osztoztak egy cipőn, a világbajnoki címig. Kalandos és tanulságos történet volt és ahogyan mesélte egészen addig a pillanatig tartott, míg olyan alázatos volt, hogy nem is hitte el, hogy ez vele megtörténhet.

Végül a legmeghatóbb az a rész volt, amikor azt mesélte, hogy miként beszélgetett az akkor 6 éves kisfiával arról, aki egészen addig legyőzhetetlennek és mindenhatónak ismerte az apját, hogy bizony ilyen az élet és a vereség benne van.

Minden esetre ismét egy nagyon szerény és nagyon alázatos Koko-t láthattunk akit egy ütés térített észhez. S bár említette, hogy most is harcol, csak az üzleti életben és most is annyi mindenért küzd, meg szereti a kihívásokat, egyenlőre még nem küldtem neki el a Bhagavad-Gitát, hogy ebben a könyvben benne van az összes olyan ellenség akit legyőzni csak érdemes.

De ahogy a kérdésnek és a válasznak is, úgy talán ennek is eljön egyszer az ideje.


Ha bárkit megbántottam volna szavaimmal, akkor elnézést kérek érte. Nem állt szándékomban. Így láttam így maradt meg és minden amit leírtam az én szememben egy pozitív élmény volt és még mindig az. Ha bárki valami bántót vagy sértőt talál benne, az valószínűleg csak az eltérő értékrendünk miatt lehet. De ennyi kell, hogy színes maradhasson a világ.
 
Gauranga