Menü

XXX.Isten éltet.


Mikor 18-20 lehettem,  úgy néztem a 30 évesekre, mint akik felett már jócskán el járt az idő és már kifelé mennek a dolgokból. Azt gondoltam annyi idősen, hogy mire 30 leszek, már lesz egy gyönyörű feleségem, 2-3 gyerekem, egy házam, autóm stb. Aztán eltelt 10 év és közben szépen lassan kikoptak ezek a dolgok és olyanok vették át a helyüket, hogy szeretnék türelmes, béketűrő, alázatos lenni. Azt vettem észre, hogy anyagi javakat bármikor lehet gyűjteni, és bármikor képes lehet az ember találni egy nőt magának, meg gyereket csinálni sem egy nagy ördöngösség. Viszont olyan emberré válni, akinek az inspirálására mások is el kezdenek az önmegvalósítással foglalkozni, vagy mások is inspirációt tudnak meríteni a tevékenységéből, már sokkal komolyabb feladat. Én meg szeretem a kihívásokat.

xxx
Aztán ma reggel felkeltem és 30 lettem. Jött az sms egy régi jó baráttól. El mosolyodtam, hogy tényleg. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy süt a nap, úgy mint ahogy anyám mesélte 30 éve sütött, mikor születtem. Igaz akkor már hó volt úgy mondja. Aztán az elmúlt években nem nagyon tudta senki, hogy mikor van szülinapom, csak Muter szokott felhívni. Most meg tele a Facebookos üzenőfal mindenféle ismerősöm mindenféle jó kívánságaival. Nem mondom, hogy nem esik jól, de igazából nem szeretem az ünneplésemet. Mert el száll tőle az ember. Én meg már így is eléggé el vagyok.

Igazából az életem minden egyes pillanata 2003 karácsonya óta egy ajándék Istentől. Az elmúlt 7 évben csak azért lehettem itt a földön, mert van még egy csomó dolgom amit meg kell csinálnom a nagyfőnöknek. Persze ha elmondanám mik azok, akkor úgy elvesztenék a jelentőségüket mert sok kishitű ember él ám ebben a világban akik nem mernek nagyokat álmodni, vagy nem merik elfogadni Isten nagy ötleteit. Pedig Ő végtelen és a végtelen kegyéből végtelen számú és mennyiségű dolog valóra válhat. Viszont olyan emberből akik valóra merik váltani Isten vágyait csak nagyon kevés van ebben az univerzumban. Én ezért szeretnék egy nap majd ilyen lenni. Csak egy egyszerű ember aki Valóra váltja Isten álmait. Mert az Ő álmai mindenkinek jók. Csak nehéz néha megérteni őket.

 

Horváth Ádám Kisordas

Sok szeretettel várok mindenkit a holnapi házibuli jellegű TanVerem-nyitóval  egybekötött szülinapi Buliba, estére, ahol majd a SamBandhával, jó barátaim segítségével mindent oda szeretnénk  adni, amit 30 év alatt megszereztem. (Jól öltözz fel.)

http://harciszerzi.hu/archives/2010/10/22/TanVerem_Open_Day/