Menü

Yuga-Dharma II


Most érkeztünk meg Eger városába egy laza 3órás „turbó autózással” (hogy fel elevenítsem az óvodás szókincsemet is J ) Mindez Tirthapáda pr. Kegyéből történt, aki mint a szél úgy viszi a járgányt. Azért jöttünk, most egy különleges alakulattal, mert holnap megyünk Simára egy ezoterikás (Magyarul érts: szex) táborba, ahová minden évben meghívja egy helyi „EzoVezír” a bhaktákat, mert Hogy idézhessek tőle: „Ez az élet egy hatalmas rét, ahol rengeteg gyönyörű virág van, és akkor a Krisnások is egy ilyen gyönyörű virág erről a rétről.” .

Mert amúgy éneklik legalább ilyenkor a maha-mantrát, meg tolják a halavát.    Amúgy minden jól telt az utóbbi napokban.

Átzarándokoltunk Lityére, ahol a helyi iskolát a rendelkezésünkre bocsátották , az egész udvarával együtt.  Nagyon szép kis hely, hatalmas vadgesztenyefákkal(asszem ) meg egy jó kis játszótérrel.

Leénekeltük a helyet és a mai napon át zuttyantunk Balaton-valahová (Még most sem tudom) és hatalmas Harinámot tartottak a bhakták.   Ez is egy gyönyörű és árnyékos Balaton parti sétányon zajlott úgy, hogy a vízen mellettünk legalább 150-hattyú úszkált.

Nagyon csípték az emberek is és rengetegen előjöttek az árnyékokból és a strandról stb…   Persze amitől igazán bírtam az az volt, hogy Caitanya pr új zászlaját a kezembe nyomta, és azt csócsáltam a széles sétányon. Nagyon különleges élmény volt.

Az a jó a Páda-yátán, hogy kb mindenki tud jó pár hangszeren játszani és nagyon lelkesek a zenészek, ami átragad a körülöttünk lévőkre is. Mondhatni úgy együtt van mindenki ilyenkor, amerre csak járunk.

Valami tényleg lehet akkor ebben a maha-mantrában, mert annak idején, mikor különféle válogatott kábszerektől szétcsúszva próbáltuk az akkori zenész barátaimmal egy-egy sötét garázsban elkapni valami hasonlót, akkor az mindig csak olyan rövid ideig tartott és mindig tankolni kellet valami cuccot, nehogy elmúljon az érzés. Ráadásul egy idő után szép lassan mindenki kidőlt és csak egy-egy legény maradt talpon a vidéken, aki üveges szemmel még mindig az éppen kezében lévő zeneszerszámra kattanva zsibbadt a többiek „alvó tetemei” felett és „”muzsikált”” napfelkeltéig, vagy ájulásig.

Most viszont fényes nappal, egy gyönyörű tó partján jártunk hangszerekkel a kezünkben és Isten szent neveit énekeltük. A tavon százával úszkáltak a hattyúk és a lemenő nap ragyogása aranyszínűvé varázsolta a világot. Mindenki boldog volt közben mert tudta, hogy sohasem fog véget érni ez a pillanat, vagy soha sem fog elmúlni ez az érzés. Senki sem fog kiájulni, vagy földhöz vágni valamit, hogy most már nem bírja tovább. Ha pedig el jön az este, csak vacsizunk egyet, majd ledőlünk szunyálni, hogy másnap folytathassuk szent missziónkat, vagyis tökéletessé tenni emberi életünket, minek a kivitelezéséhez nincs más dolgunk, mint énekelni, hogy :

 

Hare Krisna Hare Krisna

Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma

Ráma Ráma Hare Hare

Gyere te is.

J(Hey men, Kamon! Vacap? Kamoon! )J

GOURANGA!