Menü

Ahogyan meg találtam Istent


(Az életem ez előttig.)

 

Szóval még járni se tudtam, de már vertem a fejem a kiságy rácsába. Anyám nagyon kibukot rám. Elkezdett pszichiáterhez hurcolni. Jót beszélgettem az agy-turkásszal, mire kiküldött legózni és onnan muter beszélt vele mindig.  (Szerettem legózni.)

Aztán meg jött a kishúgom is. Akkor már nem foglalkozott anyám velem annyit, és Fater vette át a kiképzést. Mikor részegen veszekedett Muterral, vagy valakivel aki éppen az útjába akadt én mindig betámadtam, mire elkezdett kergetni körbe-körbe a lakásba (Négy szobás pecó volt, középen a vizes blokkal, és az egészet szépen körbe lehetett futni, az épp aktuális menekülési iránynak megfelelően, és még a konyha fele lehetett rövidíteni is. Nagyon izgis volt és rengeteget fejlődtek a reflekszeim, mert a sarkokon megállva figyelni kellett, nem fordult-e meg, nehogy épp beleszaladjak.) Mikor meg már kidőlt, akkor ráugrottam és elkezdtünk “játékosan” birkózni, ami az ő részéről leszorításokat jelentett, az én részemről, meg kibújásokat. Aztán mikor megunta, bevágott a sarokba amolyan kedvesen, én meg bőgtem egy sort.

Aztán meg elkezdett úszni hurcolni…  Míg én hal lettem, addig ő jókat sörözött. Majd pár évre rá bekaszlizták sikításért. Akkor elgondolkodtam, vajon miért pont az én apukámat? Ez még a kommunizmus alatt volt, mikor is nem számított túl népszerű dolognak, ha valakinek egy családtagja priuszkás. Így kaptam a kegyet mindenfelől.

Aztán Mutti látta, igen kis csenevész meg szerencsétlenke vagyok, úgyhogy elhatározta faragtat belőlem valamit ott náluk a suliba és be protezsált tesi-tagozatra. Külön felvételiztettek a többiektől, annyira béna voltam. (Persze ez akkor még nem tűnt föl nekem.) Utáltam az egészet. Az első két évben minden torna óra előtt sírtam. Én voltam a leggyengébb.  Viszont jó kemény volt az ottani mesterem, Shaban…

Muti tanított a suliban, meg kézzel kötött pulóvereket készített, hogy így tartson el bennünket, míg apa pihent a hűvösön. Meg kiadta a szobámat albérletbe egy fősulis lánynak, aki mikor főzött, mindig megpörkölte a bakelitot is és rohadt büdös volt, és akinek Sri-lankai szeretője volt, Vimala. (Ez szanszkrittül azt jelenti, hogy tiszta, vagyis az anyagi szennyeződés leghalványabb árnyéka sem fedi be…) Az első néger volt a környéken. Közben és meg a többi utcakölyökkel csatáztam a játszóterekért, illetve a játszóterek bokraiért, ahol is ritka kincseket lehetett találni, elhajigált, üres, piás üvegek formájában, amiknek az árából lehetett fagyizni. Ha meg nem volt üveg, akkor csokit loptunk a boltból, vagy bungit építettünk.

Aztán a fősulis mata lelépett, valami nagyon durva teloszámlát hagyva maga után, amit is anyám hajtott be a szülein. Majd Fatti hazajött és focizni kezdett hurcolni. (Mert ő nagyon tehetséges volt annak idején, a magyar ifi válogatottban is játszott, csak szét ment a térde és derékba tört a karierje, az önbecsülése, meg minden… Ezért lett alkoholista…)

„90”-Ben meg rendszert váltottunk. Bevezették az angolt a suliban és mindenkinek angol nevet kellett használnia órán. Így lett a Laciból Laslie, az Istvánból meg Steve. Na meg részemről Ádámból Adams. Aztán pár év leforgása alatt Adamsból Demszi demsziből meg emszi, azaz Mc. Így ragadt rám. (Már csak mert sokan kérdezik.)

10 évesen egy gyönyörű naplementéjű nap a kis sárga biciklimmel menekültem éppen a rivális banda néhány tagja elől a menedéket jelentő 10emeletesünk árnyai felé, mikor is fatti szénrészegen (Addigra alkesz volt már komolyabban.) leordított nekem, amitől üldözőim megrettentek én meg megkönnyebbültem. Azt akarta, menjek haza. Persze nem nagyon szoktam törődni az utasításaival, de most két jóvágású öltönyös úriember integetett mellőle az erkélyről, és furcsa akcentussal kiabálták: Szia Ádám! Na mondom ennek fele se tréfa, fater megint lehúzkodott valakit és biztos megint valami adóbehajtók jöttek, hogy fenyegetőzzenek, vagy elvigyenek valamit. Szerváltam egy jókora husángot, hogy no majd én móresre tanítom őket, és fölcaflattam.

Aztán a lakásba érve gyorsan tisztázódott a helyzet és kiderült, hogy ők mormon misszionáriusok, akiket a fél-hullarészeg fater engedett be, mert ilyenkor mindig nagyon nyitott volt mindenre…

Eddigre már nagyon sokat gondolkodtam arról, hogy vajon miért nincs nekem is olyan normális életem, meg családom, mint a többi gyereknek?

Szóval elmondták amit akartak, én meg kapcsoltam, hogy na ezek amerikaiak, akkor jóba kell lenni velük. (Gondoltam a rendszer váltás szele befújt hozzánk is, hát fogjuk vitorlába..)

Mit érdekelt engem Jézus Krisztus, meg az evangélium? Menekülni akartam valamerre a pokolból. Aztán adtak egy könyvet. A Mormon könyvet, amit elolvastam. Kedvességük, törődésük, kifinomult modoruk, figyelmességük és segíteni akarásuk, no meg persze igazi úriemberségük gyorsan példaképpé tette őket a szememben. Így elkezdett érdekelni az, amiről és akiről beszéltek. Isten és Jézus Krisztus. Meghívtuk hát őket legközelebbre is, majd szép lassan megértettük miről beszélnek, felfogtuk fontosságát és megkeresztelkedtünk.

Persze a többiek szerint ez nem volt annyira biztosan jó döntés, de folyamatos nyomásomra, fater kivételével mindannyiunk hivatalosan is Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja lett.

Teltek múltak az évek én meg elhívást kaptam 12 évesen mint diakónus, majd (14)tanító, aztán (16)ároni pap, majd 18 évesen Felkentek Melkisédeki papnak.

De ne szaladjunk így előre, mert míg ide elértünk, addig még történt pár dolog.

Például harmadikban feltűnt az idézet, ami az öltözővel szembe a tesi-tanári falára volt felírva és amit minden óra előtt elolvastam, de valóban gondolkodni csak ekkor kezdtem el rajta:

„A sport arra tanít, hogy becsületesen győzzünk, vagy emelt fővel veszítsünk.”

El kezdtem meditálni ezen a mondaton, és akkor valami fordult bennem. Megügyesedtem, és versenyekre is elkezdtek vinni…

Meg lett egy kisöcsém. Diego a kissárkány… :)

Mutter meg, hogy valami legyen belőlem beíratott Jazz-balettra. :) (Komoly mi? :)) Két évig jártam 30lánnyal egy csoportba, meg versenyekre… (no comment)

Aztán megint foci, majd kézi labda, + súlyemelés 2évig,  aztán kosárlabda egy kis tornával.

Közben az egyházban szemináriumot végeztem a szentírásokból, megtanultam a helyes viselkedést, és mindenkit legyőztem vallási vitákban. Erős hitem lett és ezt igyekeztem átadni másoknak is. Bárkivel szívesen beszélgettem, vitatkoztam. Beszédeket és leckéket tartottam Jézusról és az ő tanításairól, az evangéliumról. Sokat tanultam abban az időben az emberekről.

„Mert legyetek misszionáriusok minden időben, bármerre is jártok és tegyetek mindég tanúbizonyságot az Atyáról.”

Aztán Fati abbahagyta a piálást és megkeresztelkedet. Lett jól fizető állása és pár év múlva ő lett Szombathelyen a gyülekezet vezetője. Falura költöztünk új házba+ kocsi meg minden lett… Úgy éltünk mint a gazdagok. Még Jesoloba is elmentünk nyaralni.

Rengeteget imádkoztam előtte Istenhez, hogy haljon meg, vagy változzon meg, de úgy ahogy addig volt ne maradjon semmiképpen. Mikor mindez megtörtént az Úr kegyéből, még erősebb hitem lett Jézusban.

Tiltott volt a kábító mámorítószerek használata, a szerencsejáték, nőre meg rá se néztem, mert minek, ha úgyis csak az esküvő után lehet valami…

Egy sziklának éreztem magam. Az Úr, a Seregek Urának sziklájának.

Mivel nem sok közöm volt soha az iskolában tanított fölösleges dolgokhoz (Matek Fizika stb) így elképzelésem se volt a tovább tanulást illetően. Így jött megint a protekció és már földmérést is tanultam annak ellenére, hogy azt sem tudtam az meg mi a szösz. Persze az oldalnyi képletek, vad materialista és durván konzervatív világában csak bukdácsoltam, meg folytonos elégedetlenség volt az osztályrészem. Elkezdtem hát szerepjátékozni, meg lövészetre járni. (Korosztályomban országos 3. kis él légpuskával.)

Közben Fati a gyülekezeten belüli hatalmi harcok és furkálások áldozata lett  és 3év szolgálat után ismét inni kezdett… Mert nem hitte el, hogy ilyenek még ezek az emberek is…

Aztán szakközép harmadikba felébredtem és rájöttem, hogy mindig mások mondták meg, hogy mit csináljak. Elküldtem hát mindenkit egy szépnapon a (cenzúra…)-szülője felé és „kezembe vettem az életem”

Eddigre oda jutottam, hogy Isten szolgája vagyok és Isten neve a Seregek Ura. Tehát akkor Istennek van serege, ahová harcosok kellenek. Amúgy is sok csata van a Mormon könyvben, meg a kedvenc részem, az a kétezer ifjú katonáról szóló harc. (Lásd korábbi bejegyzés.2005nov.)

Elkezdtem hát Ninjutsuzni. (Azóta sem sikerült abbahagynom)

Aztán elmentem egy kábelgyárba dolgozni (Hét hónap.)

Volt ott egy ember, aki mellé kerültem, mert már a nagyfateromat is ismerte (Megint a protekció J ), aki innét ment nyugdíjba. 35-volt, de hatvannak látszott, a kezei remegtek és a kábel éles pöckei durván szétvagdosták az ujjait. Volt egy lerobbant kérója egy felesége, aki szintén itt dolgozott, de ellentétes műszakban vele, hogy valamelyikük tudjon vigyázni az akkor 3éves kislányukra. Meg volt egy kispolákja, ami állandóan a szerelőnél volt és örökké azon aggódott, hogy nehogy kirúgják a kora miatt, mert a fiatalabbakat előnyben részesítették…

Láttam, hogy ez itt a modern rabszolga tartás és köszönöm nem kértem belőle…

Eddigre megfogalmazódtak bennem olyan kérdések, amire a Mormonok csak azt tudják válaszolni, hogy neked itt most ezeket nem kell tudnod… Meg találtam jó pár részt, ahol Isten azt mondja a keresztény írásokról, hogy ez itt nem a teljes igazság, mert azt még nem volnátok képesek befogadni, de az idők folyamán majd ki lesz nyilatkoztatva minden. Sőt az egyház vezetői, csak úgy beszéltek, hogy ez az 1%-a a teljes igazságnak, de még ezt sem vagyunk képesek tökéletesen követni. (Kezdett remegni a kőszikla.)

Körülbelül itt megkaptam a szent nevet egy játékból. GTA2. (Kikellett nyírni egy egész harinám csapatot New-Yorban úgy, hogy egy autóval halálra gázolom az összes bhaktát. Tudod, mész a kocsival és akkor a kis narancssárgákon végigmész, akikről akkor még azt hittem, hogy kukások és utat takarítanak egyszerre és akkor kiírta a képernyőre, hogy GOURANGA!!!. Még kiabálták is.) Persze nem tudtam, mi is az a Gouranga, csak érdekes volt…

17 évesen kértem a bevonultatásomat és katona lettem, ahol hamar kiemeltek kiképző rajparancsnoknak, majd átmentem szerződéses katonának és külföldi béke-fentartásra áhítoztam. De mikor mehettem volna azt mondták, 1hét híján nincs meg a kötelező szolgálati idő és inkább azokat vitték, akik már ott voltak pár éve a 25.Klapka György gépesített lövészdandárjánál. Az nem számított, hogy 100métert nem tudtak futni, meg az egész Cooper tesztjüket nagy részének úgy irogatták be.  Szóval aki rég ott volt mindegy, hogy mekkora hikomatt, vitték én meg maradtam. Levontam a következtetést: A Magyar honvédség kajakra gagyi! És leszereltem…

Ki akartam menni a Francia Idegen légióba, de találkoztam egy új baráttal, aki már volt kint, csak verekedésért kirúgták és meggyőzött, hogy…

Szóval minden Energia, és igazából akkor tök mindegy, hogy mit csinálunk. Isten is csak most Isten, de lehet, hogy egyszer majd nem így lesz. Meg Ő teremtett mindent, akkor mindent fel kell használni, és ki kell próbálni…

Ezért azt mondtam Istennek, akkor most nem úgy leszek veled, mint eddig. Mert ha Te nem adod nekem, a Teljes igazságot, csak az 1%-ot, akkor én is csak 1%-ban tartom meg a törvényeidet. Majd szólj, ha megkaphatom az egészet, akkor vissza jövök Hozzád, esküszöm…

Itt kaptam egy kazit egy barátnőmtől, amin (most már tudom) Gourangi mataji énekel és az lett a hobbim, hogy jól beszívtam, hallgattam ahogyan énekel, és jókat sírdogáltam rá.

…Aztán többet nem mentem a gyülekezetbe és irányt váltottam. Gondoltam, ha az az 1% amit a Mormonságom jelent a maga sok tiltásával, akkor biztos elég bátornak kell lenni, hogy a bűnös életet is kipróbálja az ember és akkor láthatja a 100%-ot.

Chipen-dale táncos lettem (Prostituált), meg elkezdtem drogot árulni, így drogfüggő is. Persze a szintetikusakkal nem foglalkoztam, mert „Azokat nem Isten teremtette”.

Nem a hitemet veszítettem el Istenben, csak a hitemet az útban és az emberekben, akiket követtem. Minden este Night-klubb, diszkó, ilyen party, meg olyan stb. Aztán elkezdtem egy bármikszer tanfolyamot, aminek következtében alkoholista is lettem még mindezek mellé. Közben hobbiból Akt-modelkedtem a főiskolán, meg modelkedtem egy ügynökségnek. És nagyon durván nyomtam, és megállás nélkül…

Aztán jött egy lány, akibe iszonyatosan szerelmes lettem és azt mondtam, ha megszerzem, akkor nincs lehetetlen. Gazdag volt, fősuli szépe, mindenki belé volt szerelmes akkoriban…stb. (Csak a hamis egómnak kellett, hogy mások irigyek legyenek rám.) 1évet hajtottam rá durván. De végül meglett. Le jött hozzám 1 napra a P-szigetre és mikor másnap elment, kajakra hazavágtam magam a dealer haverommal meg a (most már) feleségével és belebotlottam egy matajiba, aki rávett a mantra-ösvényre egy ilyen dumával: „Ez jobb mint egy szobányi LSD”. Na mondom szép kis vallás…. De a végén kaptam egy oklevelet, meg egy meghívót Krisna-völgybe

Aztán 2hónap múlva kidobott a lány. (életemben először így esett és nem fordítva.)

Innentől ha az eddigi életvitelem durvának számít, akkor ami ezután következett, azt már le se írom mert még mindig büntetnének érte. Akkoriban nem számítottak a rendőrök, mert a gonoszság is shaktis(Erős) dolog. Egy nekikeseredett, nagyon nagy állat lettem. Amiket akkoriban elkövettem, amiatt nagyon sok ezer év jár a pokolban.

De végül mikor már 3éve így nyomtam, hányingerem volt magamtól, meg az egésztől. Mindenki mondta, hogy király vagy Mc +még sok mindent, de én nem éreztem magam annak

Elkezdtem újra imádkozni, mert nem találtam értelmét a létezésnek és a Biblia azt mondja, hogy „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, akkor kérje Istentől, mert Ő mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül ad.”

Visszavettem az „életvitelből” és jelentkeztem megint egy gyárba dolgozni.

Na de közben nekem a Krisnásokkal való szigetes találkozás óta szikám (Kopasz+kis tincs a fejtetőn) volt, mert a frizkójuk nagyon megtetszett a lepedős csávóknak, és ebből kifolyólag  egy nap az utcán sétálva megállított 2 fiú, akik megkérdezték, hogy: -Bhakta vagy? Én meg nem értettem. -Krisnás? –Ja mondom nem, csak bejön a sérójuk. –Voltál már Krisna-völgyben?-kérdezték. –Még nem. Mondtam és hozzátettem, hogy de van egy meghívóm. Kedvesen mosolyogtak és azt mondták, hogy: Menj el oda!

Ekkorra már tudtam, hogy véletlenek nincsenek és Isten mindent lát és hall, meg szervez. Mondtam is neki, hogy figyelj, ha Te minden ható vagy, akkor fogadj már el engem ilyen bűnösként, meg had legyek a barátod és had beszéljek veled úgy mint bárki mással. A hallgatást pedig beleegyezésnek vettem és azóta nagyon jóban vagyunk…

Főleg, hogy rá pár napra kirúgtak a gyárból, én meg még aznap felkerekedtem egy jó cimborával, hogy lemennyünk ezekhez a Krisnásokhoz, és megnézzük mi a bajuk…

2Napig stoppoltunk mire oda értünk.

Aztán Találkoztam ott LilaSuka Prabhuval, akinek mondtam, hogy én most 3napig úgy akarok élni mint ti. Lehet?  -Lehet; mondta.  Rengeteget beszégettünk. Elültette a magot a szívemben. Aztán meg Antardi Prabhuval, aki tehenészként szolgál ott. Én meg hirtelen a diszkók és ezotérikus őrültek forgatagából egy erdőn találtam magam, ahol egy tehénpásztorral farakodás közben beszélgetek az univerzum „legmélyebb” titkairól…

Mind a ketten mondták, hogy hiába beszélünk erről, ezt csak akkor lehet megérteni, ha kipróbálja az ember.

Így hát pár hét múlva lementem két hétre, hogy akkor most kipróbálom…

Sokat sírtam…

Hirtelen helyére kerültek a kirakós elemei, hogy megmutassák, van egy sokkal nagyobb dolog is minden mögött. Meg találkoztam az én brátommal. Bemutatkozott, hogy én vagyok Syamasundara, megmutatta transzcendentális formályát, meg még annyi minden más is történt…

Mivel van egy bizonyos tudásom a keresztény szentírásokból, elég kemény viták voltak Lila Suka prabhuval, amikben is (Hála Istennek) alul maradtam. Az egészben az volt a legszebb, hogy Krisna-tudat filozófiája teljesen összhangban van a keresztény írásokkal. Sok mindent értettem meg ott, abban a két hétben.

Megértettem, hogy semmi másnak nincs értelme, mint szolgálni Istent…

Aztán hazamentem és Caitanya Prabhu pont itt volt Szombathelyen a Páda-Yátrával és kegyesen meghívott, hogy tartsak velük. Itt volt Sivaráma Swami is. Nekem meg a kezembe adtak egy zászlót, amit hátul a menet mögött elkezdtem pörgetni (Sokat táncoltam itthon a homokbányában egyedül, kajak készen, fegyverekkel, zenére…). Aztán egyszer megfordult Maharája és elkezdett nevetni és mutatta a többieknek is…

Na ezért az egy pillanat miatt lettem Krisnás…

Kaptam egy Bhagavad Gitát, amit kétszer gyorsan elolvastam.

Persze nem tudtam meghozni a lépést, hogy beköltözzek, mert még mindig kábítószer függő voltam stb…

Így Krisna segített.

Egyszer bemaszlagoztam és kb 5x-ösre sikerült a főzet (Halál közeli élmény), minek következtében találkoztam egy „szellemmel”, akivel egy játszótéren küzdöttem, mert meg akart szállni. Legyőzött. Egy bokorban találtak rám a mentők novemberben, atléta trikóban. Pont egy haverom volt a mentős, aki amúgy Goa dj… Láttam, hogy ő az, de nem ismertem meg. Bevittek a kórházba és ott meg a főnővérrel is ugyan ez volt a helyzet (Csak ő nem volt Goa dj, hanem szintén egy ismerős.) Persze átvitettek a Pszichiátriára, ahol még mindig virágokat szedtem a levegőből, meg kimókáztam a rendőröket akik paráztatni akartak. Aztán telenyomtak Atropinnal, meg kikötöztek egy ágyhoz a legdurvább kórteremben.

Szóval egyszercsak fölnézek és az ágyam körül 5 őrült állt egy sötét szobában, motyognak, sikogatnak én meg ki voltam kötözve egy vaságyhoz. (Na mondom ez ám az élet…) Aztán az egyikük el kezdett órdíttani, hogy segítség-segítség. 1órán át csinálta. Aztán bejött egy nővér és megkérdezte, hogy : -Lajoska miért kiabál? Az meg: -Segítség, itt vagyunk a bolondok házában és nem szabad kiabálni.

Aztán itt „kitisztultam”. Eloldoztam magam a fogaimmal, hasra fordultam és jól kialudtam magam…

Ez egy hétvége volt.

Mikor kiengedtek, egyből oda mentem, ahol hazavágtam magam és azzal a jelszóval, hogy a tornászt is egyből visszaküldik a szerre, ha leesik, egyből bemaszlagoztam megint. (Szóval akkor nem sokat értettem meg a jelekből…)

De rá pár hétre rá jött a karácsony. Akkoriban úgy „ünnepeltem”, hogy durván és csatak-készre szívtam magam, majd azon flesselgettem, hogy most karácsony van és béke, meg szeretet az egész bolygón, stb…

De túl „jól” sikerült és szívinfarktust kaptam.

Csak feküdtem az ágyban, görcsölt a szívem és lebénult a bal oldalam. Minden lélegzet egy kín volt. Ez a 3.halálközeli élmény volt az életemben. Na mondom most itt a vége, meg fogok dögleni… Beugrott a tanítás, hogy ha ez a halál pillanata, akkor most kell Krisnára gondolni és akkor vége ennek az egész őrületnek, ami az eddigi életem volt és vissza mehetek hozzá a lelki világba. Eszembe se jutott, hogy segítséget hívjak, vagy valahogyan megmeneküljek a halál karmaiból. A jappám (imalánc), amit még Krisna-völgyben kaptam, pont ott volt az ágyam mellett. (Persze soha nem használtam.) De most megfogtam és másnap reggelig mantráztam.

Akkor értettem meg tényleg, hogy semmi másnak nincs értelme, mint szolgálni Krisnát.

Másnap elbúcsúztam mindenkitől, meg összecsomagoltam és az: “Új év Új élet!” Címmel szakítottam az addigi életemmel és 2003 szilveszterét nem egy barlangban töltöttem szétcsúszva drága sors és kortársaim társaságában, hanem vissza álltam az Úr oldalára…

Krisna, mivel kértem őt, nekem adta a teljes és Abszolút igazságot, Önmagát.

Egy harcosnak pedig ha nincs becsülete, akkor nincs semmije.

Egyszer megígértem Istennek, hogy ha megmutatja nekem az Abszolút igazságot, akkor újra az övé leszek… Teljes szívvel és lélekkel…

Mert az Úr bhaktái minden kérdésre ismerik a választ…

Mióta megkaptam minden kérdésemre a választ, azóta próbálom valóra váltani az ígéretem…

 

Mert a harcos semmi becsület nélkül…

Megtanultam, hogy hogyan kell becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni…

Meg még sok minden mást…

És minél többet tanulok, annál kevesebb a tudás, amit magaménak mondhatok…

Mert Isten végtelen…

Hát ennyi lenne röviden. :)

Ha volt türelmed végig olvasni, akkor gratulálok, te egy igazán türelmes ember vagy, én meg egy igazán ostoba, amiért ennyit beszélek.

De remélem hamarosan veled is együtt énekelhetem Isten szent neveit, melyek megváltoztatják a világot:

Hare Krisna Hare Krisna

Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma

Ráma Ráma Hare Hare

Az én életem megváltozott…

Most már nem az enyém.

A Blog, erről igyexik szólni. Immárom 4.éve

Gouranga!

 

Mik a tervei kicsimcnek ebben az életében?

Mi szerepel a Ninjutsubudapest.com-on bemutatkozásként?