Harciszerzi: A Szerzetesből lett Klánvezér naplója

"Mindig a remény hal meg utoljára." A Harciszerzi (Horváth Ádám, Kisordas) egy olyan ember, aki egész életében keres, tanul gyakorol, próbál fejlődni, egyre tudatosabb lenni. Életéről csupán ennyit mond: Ninjutsu - edzés minden pillanatban... Szívesen megosztja tudását Veled, mert így ő is fejlődik. Sokat látott világjáró, aki 30 éves korára megvalósította az összes gyerekkori álmát. 18 éves kora ÓTA foglalkozik Harcművészetekkel. Jelenleg a Bhima Klán vezére. http://ninjutsubudapest.com/

Ku = Igazad van…

írta Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató, 2008. 09. 23.

Előzmény

Szerdán kezdődött az egész. Syámbival megbeszéltem, hogy felmegyek estére hozzá a templomba, hogy helyre tegyem a gerincét, meg kissé átgyúrjam a hátát. Mert ugye tanultam ZenSihatsut és akkor ha már valamennyire értek hozzá, akkor had szolgáljam vele a bhaktákat. Syambi amúgy lelki-tanítómesterem szolgája és rengeteget dolgozik. Igazából Pádayátráról ismerem, de a sors úgy rendezte, hogy mikor én Egerbe kerültem, ő pont akkor jött el onnan és kapta ezt az új szolgálatot, így csak a Maratonokon nyomulhattam a társaságában Svédországban… Hajnalban kel, meditál, egésznap szervez, tervez, intéz és saját magával meg nem nagyon törődik, így néha szétcsúszik meg fáj a háta és ilyenkor elfogadja tőlem ezt a szolgálatot. Én meg örülök, mert így Srila Prabhupáda szolgája szolgájának a szolgája lehetek, hacsak egy órácskára is…

Aztán a tempiben a folyosón találkoztam Maharájával is, aki nagyon kedvesen érdeklődött a sorsunkról itt a cégnél…

Azért itt kezdem a történetet, mert ezzel kezdődött a hétvége, illetve a hétvégi hangulatom. Mert Syambi kissé náthás volt, amit a gyúrás közben szerncsésen elkaptam tőle (tisztulás). Másnapra kissé hazavágott a cucc. Reggel úgy keltem, hogy komolyabb orrtorlasz, zúgó fej miegymás. Bele is kezdtem egy gyümölcskúrába, meg vettem egy zsugor forrás vizet. Mert a héten beszerelték nálunk a házban a víztisztítót, aminek ugyan jó íze volt, és spórolás jelleggel elkezdtem inni, hogy jó is az, de az elektromosan szűrt víz úgy látszik energetikailag soha nem fog a természetes ásványvíz nyomába érni, mivel úgy gondolom, hogy nem kevés szerepe volt ennek is az immunrendszerem ilyen szintű hirtelen legyengülésében. Végül is az emberi test 70%-a víz…

Szóval pénteken nem mentem tréningre sem, mert lázas voltam és mikor hívtam Darányi senseit (későbbiekben csak Dsensi) nagy örömmel újságolta, hogy ő is kapott egy efféle áldást, de neki mennie kell, hiszen ő tartja a tréninget.

Tervek

Már régóta készültem a II.Magyar Buyukaira, ami úgy nézett ki, hogy eldöntöttem, hogy minden képpen ott leszek, ha esik, ha fúj. Persze Dsensi is így gondolta és végül is egy autóra való emberrel a Seijin dojóból másnap neki vágtunk az útnak, hogy egy kényelmes tempóban oda érjünk Debrecenbe…

Útközben még dumálgattunk erről arról, meg eldöntöttem, hogy bár jövök szemcsire, igazából 50%-osnak éreztem magam az enyhe hőemelkedéssel, meg a sajgó izületekkel ami ugye a velejárója az efféle nyavajáknak, szóval eldöntöttem, hogy történjen bármi én ezen a Buyukaion csak lágyan fogok, vagy igyekszek majd edzeni, nagyon softosan, hiszen egész évben ütjük vágjuk egymást. Úgy gondoltam, most ez a stílus könnyen rejti magában a kockázatott, hogy maga alá gyűr a vírus, szóval csak lightosan akciózok majd… :)

Szóval a szeminárium úgy volt meghirdetve, hogy az idei év témája a Togakure Ryu lesz a fő irány és mindenki hozza az összes fegyverét ami csak létezik, mert ugye ez a legtradicionálisabb Ninjutsu iskola, ahol mindent használunk ürüléktől a rakáétáig.

Fel volt sorolva a kiírásban 6 sensei akik jártak aztán a világ minden táján, nagyon nagy mesterektől tanulva az idei évben is a Togakure Ryu és a Ninjutsu sokféle csínját-bínját. Méltán volt nagy a lelkesedésem, hiszen magam is részt vehettem nem egy szemináriumon az idei évben, ahol többféle Sihantól tanulhattam ezt a Ryut és úgy gondoltam, hogy na az a sok trükk, most mind le fog csapódni ezen a hat Sensin keresztül, akkor az valami tényleg nagyon komoly cucc lesz…

Bár már a kiírás olvasásánál hiányoltam a tavalyi oktatók közül Éva senseit 5Dan, aki most csak mint résztvevő volt jelen a szemináriumon. Mikor kérdeztem, hogy ő miért nem oktat, csak alázatosan annyit válaszolt, hogy hát idén nem kérték meg. Én meg azóta is csak azon gondolkodom, hogy ugyan miért is nem, hiszen ha jól tudom neki van Magyarországon egyedül olyan fokozata amit személyesen a Sokétől

A miért

A Buyukai találkozó célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz a Magyarországon tanuló Buyukat, megismerhessék egymást, barátkozhassanak egymással és tanulhassanak egymástól. Ezen kívül ez egy jó alkalom, hogy oldjuk a dojók és vezetőik közti feszültséget, személyes ellentéteket. Végre Magyarországon is a béke és szeretet jegyében kezdjünk el gyakorolni a Ninjutsut, egymásnak örülve, egymás módszereit tiszteletben tartva. Ne a gyűlölködés és egymás háta mögött való kibeszélés legyen az a módszer amivel tekintélyt szereznek maguknak az egyes magasabb övfokozattal rendelkező Buyuk, hanem a valódi adni akarás. Ne az erős kutya szindróma alapján válasszunk vezetőt, mint az állatok, hanem valódi megvalósítások alapján alakuljon ki az, hogy ki mit érdemel…

Szóval én így néztem ilyen szemmel a II.Buyukait, ugyan úgy mint ahogyan az elsőt is. Szóval idáig volt a piáros rész és ha az volna a célom, hogy egy olyan színben tűntessem fel ezt a találkozót, hogy az mindenkiben a fantasztikus kategóriába tartozzon, akkor ide most ide biggyeszteném a végére, hogy és igen, minden a tervek szerint alakult és minden úgy volt, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva.

De ahogyan a szemináriumon is sokszor hallhattuk, „ne hazudjunk már egymásnak gyerekek…”

Innentől a személyes saját naplóm következik, aminek semmi köze egyik dojohoz, vagy mesterhez sem, amit itt és most írok az nem más, mint az én érzéseim és tapasztalataim észrevételeim. Ha elolvasod, akkor ne vedd kész ténynek, hiszen ha ott voltál akkor úgy volt ahogyan láthattad, ha meg nem jöttél el, akkor érdeklődj másoktól akik szintén ott voltak, ők mit láttak…

A fogadtatás

A Debreceniek kitettek magukért szervezésben igazán. Könnyedén oda találtunk a térkép alapján a tavalyi szeminárium helyszínére, ahol idén is voltunk. Ott ahogyan azt illik a minden féle keleti kultúrákban, a 3 féle dologgal fogadtak bennünket (engem legalábbis biztosan) kedves szavakkal, ivóvízzel és ülőhely kínálásával. (kézfogás, mosolygás, üdvözlés, az öltöző az emeleten van, víz meg flakonokban a terem sarkában.) Szóval eddig a minimum meg volt, úgyhogy nagyon elégedett voltam. Sok ismerős, régiek, újabbak, a nagy számú részvétel 78-an voltunk hivatalosan alapjában egy nagy élmény volt azt hiszem mindenkinek.

Lehetett meleg ebédet is rendelni, amivel én csak másnap éltem, egy jóféle vega-pizza formájában, mert első nap még volt bőven a hazaiból.

Első nap

Kosztolányi Péter 6Dan sensei kezdte a szemcsit, miután jól megtapsoltunk mindenkit ;D. Azt kell, hogy mondjam csak az első egy órában elhangzott tanítások és információk elégnek bizonyultak ahhoz, hogy az eredményes kategóriába sorolhassam a szemináriumot, hiszen Peti sensei olyan frankón korrekt dolgokkal illusztrálta és tette mindannyiunk számára érthetővé a Bujinkan ryuk szerinti szerkezeti felépítését, hogy még… Ezen kívül nagyon szemléletesen néhány szituációs gyakorlattal szemléltette az elemek szerinti küzdelmet, ami azóta is rengeteg felismerést, tényszerű helyre kerülést adott az életemben…

Többek között ezt a kis beszámolót is az akkor és ott tanultak fényében igyekeztem megírni.

Végül is elindultunk volna a Togakure ryu cuccaival szépen, és alakult is a helyzet rendjén. De…

Az első nap kissé rivalizálósnak tűnt nekem. Néhány mester a hatból egymással versenyzett, hogy ki tud nagyobb okosságot mutatni, mondani, meg kinek a technikáját gyakoroljuk és miért. Körülbelül 3 percenként új dolgot mutatott valaki, de ilyet nem szoktak még sihanok sem nagyon csinálni, csak ha a tréning résztvevői közül mindenki legalább fekete öves. Hiszen a sok kezdő sokszor csak állt és azt sem tudta, hogy mi van, mert nem kaptak időt arra, hogy egyáltalán felfogják mi is történik, mert többen is az instruktorok közül nem a szeminárium résztvevőinek szintjéhez igazították a bemutatott anyagot és főleg az annak gyakorlására való időt, hanem a saját „tudásukat” igyekeztek csillogtatni…

Ez persze engem és még sokunkat nem zavart, inkább csak mulattatott és néha-néha amolyan összemosolygóssá tette a hangulatot…

Vacsora

A szervezők már az első nap elkövették azt a hibát, hogy nem vették észre, vagy észrevették és engedték a háttérben megbúvó finomfizikai küzdelmet folytatni az egyes instruktorok között, melyben a vehemensebbek aktív szereplők voltak, az alázatosabbak és szerényebbek pedig csak csendes szemlélők.

A második hiba pedig a vacsoránál eshetett meg, mikor a nagy barátság közepette nem figyeltek rá, hogy legyen egy „Sensi” asztal, ahová csak a vacsorán is résztvevő instruktorok, és egyéb Dojóvezetők ülhettek volna le.

Végre lett volna egy jó alkalom, hogy az egymást úgy is harapdálni szerető klán vezérek leüljenek egy asztalhoz, de ahogyan figyelgettem ez még inkább szándékosan kerülve is volt, hogy nehogy véletlenül egy asztalhoz kerüljön mindenki…

Ezt csak abból következtettem ki, hogy csak mint pofavizit megjelentem magam is a vacsinál, hogy iszok egy pohár narancslevet, meg kicsit beszélgetek, de az utolsók közt érkeztem és akkor olyan nagy kegyben volt részem, hogy Bebők László és Magyar Attila sensiék asztalához irányítottak, ezzel a mondattal: „Mert én úgy is jóban vagyok velük” . (Miért van valaki aki nem?)

Semmi gond, mondtam persze, én mindenkivel jóban vagyok, vagy legalább megtalálom a hangot, vagy legalább igyexem megtalálni.

Jól is telt az este, főleg mert az asztaltársaság részét képezte Laci sensei kedves és megértő felesége, meg tündéri kisfia Balázs, aki amúgy 9 hónapos és nagyon jó fej. A végén úgy összehaverkodtunk, hogy még a jappaláncomat is megkóstolta…

Aztán volt egy nagy Buyukai-os torta, amit sajnos tojással csináltak, így nem tudtam felajánlani Krisnának és így megkóstolni sem, de volt benne nagy rakéta csillagszóró és brutál jól nézett ki…

Aztán a Bebők család nagy bölcsen nyugovóra tért és ketten marattunk MAsenseiel az asztalnál, így volt alkalmunk kissé elbeszélgetni. Volt szerencsém megismerni nézeteit, felfogását és azt, hogy életének célja 2 dolog. Az egyik, hogy addig ne haljon meg míg nem volt egy BMW-je, a másik pedig, hogy 2másodperc alatt meg tudjon ölni egy embert. Én is elmondtam neki az én célomat, hogy szeretném minél tökéletesebben szolgálni Istent, Krisnát és nagyon örülök, hogy akkor így jobban megismerhettük egymást, meg sok szerencsét kívánok a céljai eléréséhez…

Aztán ez után jött a föld indulás, mikor még ketten oda ültek az asztalunkhoz és közösen a többiek pocskondiázásába kezdtek. Már ennél a résznél kezdett elegem lenni, de mikor jelenlegi tanárom, Dsenseit is ócsárolni kezdték fülem hallatára, akkor bebizonyosodott számomra, hogy bizony bár képmutatásban, hogy mindenki mennyire szeret mindenkit sokat erősödött a Magyar Buyuk csapata, legbelül, odabent, ahol a szív és a lélek összeér, ott semmi nem történt, mert mihelyst van lehetőség, azonnal megy a hátmögötti fikázás…

Végül felálltunk az asztaltól és a csapat nagyobbik része kocsmázni indult, én meg visszasétáltam a szállásunkul szolgáló kóterbe az egyik instruktor és egy tanítványa társaságában. Jót beszélgettünk…

Romantika

A kóter portása nagyon jó-fej és kedves ember volt és megengedte, hogy így 11körül még be vegyem magam az étkezőbe és zongorázzak egyet azon a gyönyörű hangolású versenyzongorán, ami egy bíbor bársonnyal letakarva várta éjszakai randevúnkat. Egy ideig klimpírozgattam, sok-sok melléütéssel, majd fél egy körül úrrá lett rajtam a fáradtság és felbotorkáltam a szobába, hogy nyugovóra térjek.

Gouranga

2-körül motoszkálásra ébredtem, hogy a következő pillanatban benyílt az amúgy négyszemélyes szoba ajtaja, ahol jelenleg egyedül pihentem és két szobatársam tért vissza, akik közül az egyik az ebben a történetben szereplő fiú, aki eltűnt. Meg Dsensei, aki széles mosollyal az ábrázatán kurjantotta el magát, hogy Gouranga testvérem. Egyből vissza Gourangáztam én is és nagyon örültem, hogy az Úr Gouranga ilyen kegyes, hogy még részegen is ki ki csúszik az emberek száján. Sőt mi több, ilyenkor csak igazán. Aztán mindenki lefeküdt…

Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt.

Reggel 7-re állítottam az órát, hogy legyen időm még a tréning előtt reggelizni meg jappázni, aztán hirtelen ötlettől vezérelve megragadtam az alkoholos filcet és Dsensi szobája felé vettem az irányt. De félúton rájöttem, hogy a fogkrém sokkal humánusabb volna e célra, így gyorsan lecseréltem a filcet. Szóval kíváncsi voltam, hogy valóban olyan szinten uralja-e az én Dsensim az alkoholt, mint ahogyan mesélni szokta és az ágyához lopakodtam. Ahogy hanyatt fekve pihegett félig kitakarózva, kezeit a mellkasán nyugtatva, egy pillanatra eszembe jutottak szavai és sensink szavai a mindig éber tudatosságról, és készen arra, hogy ahogyan a közelébe érek egyből üt, a homloka fölé helyeztem a fogkrémes tubust, majd miután semmi nem történt, lassan nyomni kezdtem a cuccot a homlokára. Bizony az alkohol méreg azoknak kik az önmegvalósítás útján járnak és egy szép célkeresztet biggyesztettem Dsensi homlokára, aki olyan 8 körül jött át nevetve, hogy én voltam-e aki összefogkrémezte…

Második nap

Másnap a kissé másnapos, ám sokkal oldottabb banda kezdte a tréninget. Peti sesei és még páran hazamentek már és bár nekem is volt egy ilyen érzésem előző este, hogy menjek, mégis ott maradtam…

Jó volt ez is nem arról van szó, de ha valaki mondta volna előre, hogy ez lesz, bizony nem mentem volna el, vagy nem maradtam volna…

Ezen a napon a nagy tudású MAsensei átvette az irányítást és egy amolyan K1-szemináriumot csinált az amúgy 6 instruktorral beharangozott Togakure Ryu témával reklámozott, amúgy meg Buyukai találkozóból. Alázott mindenkit rendesen, a többiek pedig csak csendesen és szerényen, alázatosan nézték. Voltam néhány Bujinkan szemináriumon eddigi életemben, de ha csak egyetlen egy sihan, vagy más instruktor így viselkedett volna, abba a pillanatban abba hagytam volna ennek az útnak a járását, és ezt hirdettem volna mindenfelé, hiszen MAsensei „be volt pöccenve”. Szóval igazából dühös volt, tehát dühből tanított, vagyis félt. Mert a düh nem más mint félelem. Félelem attól, hogy nem úgy lesz, ahogyan én akarom. Mikor pedig ez a düh nagy hanggal párosul, akkor már nem is félelemről, hanem rettegésről van szó. Ezt azt hiszem minden ott lévő érezte, de csak csodáltam az ezen a szemináriumon nem instruktor, de amúgy meg az résztvevők alázatosságát, mikor lekiabálta a hajukat, hogy amit csinálnak és amit gyakorolnak az ürülék. Én is kaptam egy ilyet, mikor egy uragyakut kellett volna végrehajtanom rajta, mert kiabált velem, hogy „Gyerünk csináld”. Kiröhögni nem akartam, hiszen szemlátomást élvezte a nevetséges színjátékot, így el kezdtem csinálni, de félúton eszembe ötlött, hogy előző esti beszélgetésünk során, mikor a tiltott nemi életről beszélgettünk, vagyis arról, mikor elmondtam, hogy én bizony úgy élek, hogy csak maximum gyereknemzés céljából és csak a feleségemmel élek majd nemi életet, kiröhögött, hogy neki bizony 14-éves kora óta minden nap volt valami a szerszámjával. Szóval ott álltam az uragyaku közepén és akkor eszembe jutott, hogy biztos minden nap ezzel a kezével csinálja és akkor nagyon elszégyelltem magam, hogy akkor és ott vagyok. Félelem nem volt bennem, hiszen, ha valóban reálisan meg támadott volna, minden bizonnyal könnyebben kiderült volna, hogy az ő tizenx éve, vagy az én 9-em ér többet, így igazából még kíváncsi is voltam, hogy csak nagy hang, vagy lesz is-e valami? De hát ismét csak a mondás lépett érvénybe, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Végül is mindegy neki nem lett volna nagy dicsőség leütni egy zöldövest, nekem meg nem volt célom, hogy megalázzak egy 5Danost nyilvánosan, szóval csak összeraktam ismét a kis kezeimet mint tavaly a Buyukaion és beismertem gyarlóságomat... A végén meg fél négy körül annyira elegem volt már az egész hangulatból, hogy mikor véletlenül elnéztem a kiírást és azt hittem, hogy este hétig lesz a vasárnapi tréning is, elindultam, hogy letusoljak és meditáljak egyet. Ekkor nagyörömömre kedves jóbarátom Zoli sensei újságolta az örömhírt, hogy bizony csak négyig tart az egész, szóval folytattam, mert mondom félórát még egy lábon is kibírnék...

Igazából az utolsó nap senki nem jutott szóhoz, a többi instruktor maximum 1, vagy 2 technikát ha mutatott. Végig MAsensei brillírozott. Viszont azt kell mondjam fergeteges volt amit mutatott és valóban reális, sőt több mint követendő. Ésszerű racionalizmussal világított rá az egyes hiányosságokra és ahol kellett bemutatta technikai és erőnléti fölényét is. Fantasztikus volt látni, hogy 15-20 év reális harcművészet gyakorlással idáig eljuthat az ember…

Csak semmi köze nem volt, nemhogy a Togakura Ryuhoz az egésznek, de még a Bujinkan Budo Taijutsuhoz sem. Szerintem… Neki egy saját irányzatot kéne csinálnia, mint a BrianBujinkan, ez meg lehetne mondjuk az MABujinkan. De a minimum az volna, hogy el kéne indulnia a K1-ben és én meg ott szurkolnék neki az elsősorban, sőt csináltatnék róla pólót is. (tényleg, 3500FT, ha valakit érdekel, a kommentben lehet jelezni! Best qaliti!)

Amúgy megpróbáltam edzeni a tanítványival, többször is arra csalingáztam, hogy hátha, de bent voltak a balsarokban és nem lehetett beszállni hozzájuk, hogy megnézzem tényleg olyan jól működnek-e a tanításai mint ahogyan azt állítja… Pedig azt hiszem mindenki tudja, hogy egy mestert nem a tettei és a nagy hangja alapján ítélnek meg, hanem a tanítványai szerint…

Végkövetkeztetés és jó tanács

Tavaly mivel volt egy nő is a instruktorok között, szépen tudta ellensúlyozni ezt a hangulatot, idén viszont mivel a szervezők nem tettek túl sok erőfeszítést, azon kívül, hogy nagyon szépen meg volt tényleg szervezve az egész, a szállás, az ebéd, a vacsora meg minden, tényleg le a kalappal. De ezen kívül nem láttam semmi jelét, hogy megpróbálták volna az elharapodzó helyzetet javítani, vagy kontrollálni. Persze lehet, hogy megpróbálták, de akkor úgy néz ki, hogy ez túl nagy falat nekik. Minden esetre nem tudom, hogy meg fogom-e valaha is érteni, hogy miért történt mindez, hiszen én nem ilyennek ismerem MAsenseit.

Mikor itt voltam nála tréningen, tanúbizonyságát adta, hogy ő bizony tényleg magas szinteken otthon van a harcművészetben és fogalamam sincs, hogy miért csinálta ezt az „Én vagyok a Király, üssetek, bárkit lenyomok” hangulatot a hétvégén? Mi volt vajon vele a célja? Főleg miért hagyta a többi instruktor, hogy ez így megtörténhessen?

Természetesen itt és most szeretnék bocsánatot kérni, mert bár két napot direkt aludtam rá, mégis úgy gondolom, hogy nagy mértékben hozzá járult az én együgyű viselkedésem is ahhoz, hogy a dolgok így alakuljanak, szóval bocsánatot kérek a Buyukai minden résztvevőjétől, és főleg Attila senseitől, hogy ilyen viselkedésre késztettem…

Jövőre remélem, ha ilyen sok és ilyen öntudatos „nagy tanítók” lesznek az instruktorok, akkor úgy lezy, hogy mondjuk mindenki kap 45-percet és addig ő nyomhatja a magáét, ha már arra nem képesek a Magyar vezérek, hogy egymás technikáiból csináljanak valamit felváltva, vagyhogy mindenki bemutassa ugyan azt a technikát a saját értelmezésében, de úgy, hogy közben elfogadja, mások meg másképp látják…

Mindezen dolgok, ha bárkinek is fájnak, az csak azért van, mert bement velőig az igazság, de engem nem zavarnak, vagy zavartak, csak egészen egyszerűen így láttam az én szintemen, az én értelemezésemben. Remélem senki sem sértődik meg mint tavaly és ugyan úgy tudunk majd ezután is együtt tréningezni. Akinek nem inge, ne vegye magára, akié meg az, az meg cserélje le, vagy mossa ki. Természetesen megértem, ha miután mindezt lejegyeztem kitiltanak az egész világon az összes Bujinkan dojoból, vagy csak itt Magyarországon néhányból, de hát ez van. Aki nem bírja a kritikát, az ne álljon ki a porondra…

Amúgy biztos volt még más is, de én ennyit láttam. Amúgy meg mindenki nagyon jó fej volt és nagyon kedves. Például nagyon kellemesen csalódtam Bebők senseiben és tanítványaiban, akik nagyon nyitottak és kedvesek, meg mosolygósak voltak, és Livo laci sensei is jól vette a kérdéseimet, nem volt célja, hogy megalázzon tudatlanságom végett. Rácz István sensei igazából olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást, Éva sensei pedig stillszerűen egy körtét hozott nekem, a nagymamája kertjéből (szerencsére nem almát), amit felajánlottam Krisnának, aztán onnét elveszett a képből. Magyar Attila senseiel meg úgy érzem sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, mint eddig bármikor. Főleg, ha miután elolvasta ezt és még mindig szóba áll velem, sőt még így is szívesen lát az edzésein, mert amúgy meg szükséges ez a vonal is, csak nem mindenek felett... :)

Szóval nagyon tisztelem a Debreceniek kezdeményezését és tényleg egy jó ötletnek tartom, szívesen részt veszek benne, de nem bármi áron...

Igazából eleinte nem is akartam engedni, hogy hozzá lehessen szólni ehhez a bejegyzéshez, de aztán arra jutottam, hogy miért is ne. Viszont nincs kedvem azt olvasni, hogy szerinted mit és miért láttam rosszul, mert ezeket a dolgokat nem csak én láttam. Viszont bárki leírhatja nyugodt szívvel, hogy ő hogyan látta és élte meg az egészet. Sőt szeretnélek megkérni, hogy mond el neked mijen volt. Persze mondandódat névvel és dojóval vállald, hiszen a névtelen hősökre senki sem kíváncsi. itt legalábbis nem adok nekik esélyt, szóval törlök...

Gouranga

Mit szólsz ehhez?

11 komment Kategóriák: Ninjutsu, Őszintés Címkék: Debrecen, harcmuveszet, ninjutsu

Eddig 11 komment érkezett

1. sentinell 2008. 09. 24. 16:36
Érdekesss. Domo arigato gozaimasita!
-Magyarossan-
2. Milán, a teológusnindza 2008. 09. 25. 13:00
A tavalyi beszámolód is tetszett, ebben sem csalódtam. Sajnos egyik szemináriumon sem tudtam résztvenni, de ezt kárpótolja némileg ez az írás. Miért? Úgy látom, hogy minden szemináriumról megmarad egy benyomás, egy érzés. Erőteljesebb és tartósabb mint az ott megtanult technikák. Az írásod sem a technikákat, hanem a benned maradt érzésekről szól, ami legalább annyira hozzátartozik a ninjutsuhoz (vagy bármely más harcművészethez) mint a technikák.

Azt gondolom, hogy a stílus maga nem objektív dolog. Hatsuminak is van egy stílusa, ami egyrészt a technikai tudásában, másrészt a személyiségében rejtőzik. Ha találkozik vele valaki (persze nemcsak róla van szó), akkor az a benyomás, melyet alkotunk róla, az ő stílusának és a sajátunk keveréke.

Az írásodat is ilyen szemmel olvastam. Egyrészt benne van a Debrecenben oktatók stílusa és a sajátodé.

Ha valaki értette, amit ezzel ki szerettem volna fejteni, az tudja a véleményemet is.

Gouranga és Áldás :)
3. Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató 2008. 09. 25. 16:57
Dear Milán!

Örülök, hogy így látod.
Többen is felhívtak, és nem egy emilt kaptam, meg sms-t más résztvevőktől, akik hasonló képpen láttak, vagy éreztek.
Aztán gondolom, majd most jön a második hullám, akik meg nem. :)
Ami egy kicsit furcsa nekem, hogy senki sem meri nyíltan vállalni a véleményét, mondjuk itt, csak privátba nekem... De hát nem vagyunk egyformák. Szerencsére...

Gouranga

ui:Tényleg mizu Pécsen? Igen eltűntetek...
4. Magyar Attila 2008. 09. 26. 20:57
Kedves Ádám!

Elolvastam a beszámolódat, és elég erőteljesen meglepődtem. Tisztában vagyok vele, hogy minden szubjektív, és azzal is, hogy ez a Te Blog-od, nyugodtan megírhatod a gondolataidat ide... de erre nem számítottam.

1. " Mindenki a saját szintjének megfelelően tanul, ért meg dolgokat egy szemináriumon".

2. Ahhoz, hogy neked milyen benyomásaid lettek a szeminárium kapcsán, vagy mit éreztél, mit gondoltál, nincs közöm, legfeljebb egyfajta visszajelzés számomra. De amit a személyemről írsz nagy nyilvánosság előtt, ahhoz igenis van közöm.

3. A stílusod nem érdekel, de a rólam szóló mondanivalód tele van ferdítésekkel, és hazugságokkal. Szó szerint "lejárató", amiért akár felelősségre is vonhatnálak, teljesen törvényesen.

4. Elgondolkodhatnál ezeken az idézeteken:

"Az embernek csupán három dologra szabad használnia a szavait: gyógyításra, áldásra és boldogulásra. Mert amit másokról mondunk, azt mondják majd rólunk is, és amit másnak kívánunk, azt kívánjuk magunknak is."

"Leginkább az jellemző ránk, amit másokról mondunk."
Feleki László

5. A szavaid, és a stílusod rólad sokkal többet elárul, mint rólam.

6. Amit a zöld övesről, és az 5. Danos megalázásáról írtál: nevetséges. Ott látszik legjobban, kinek is van igazán nagy Ego-ja. :) Igazi handabanda szöveg. Nem azért, mert azt gondolnám, nem lenne esélyed, egyszerűen csak azért, mert óvodás szintű.

7. Amit viszont határozottan visszautasítok: sem én, sem más a jelenlétemben nem pocskondiázta Darányi Sensei-t, sem mást. Ez egyszerűen hazugság. Vagy kérdezzük meg Kocsis Csaba Sensei-t, és Vohradnyik Gábor Sensei-t? Mert róluk (is) van szó.

8. Amit a szerszámommal kapcsolatban írtál, gusztustalan, és megdöbbentő. Tényleg nem tudom, mit gondolsz magadról, meddig mehetsz el.

9. Nem érdekel, ki ért veled egyet, vagy ki nem. Mert aki ezzel a szöveggel azonosulni tud, annak a véleménye nem mérvadó számomra.

10. Megmutattad, vagy meg fogod mutatni ezen írásodat a Mesterednek, Hg.Srila Sivaráma Swami Maharája -nak is? Ha eddig nem tetted volna meg, kérlek tedd meg, hiszen vállalható írás, nem? Mivel Darányi Sensei-t nevezted meg jelenlegi Mesterednek, így mint az Ő Tanítványa nyilvánultál meg, tehát Őt akaratán kívül összekötötted e dologgal. Érdekel, mi vajon a véleménye...

11. Kíváncsi leszek arra, hogy a tavalyi, és a mostani írásod után, melyik szeminárium szervező fog veled szóba állni?

12. Az egyik legfontosabb: miért nem beszélsz az érintettekkel pl. a szervezőkkel, vagy velem személyesen? Egy ilyen írás az egyetlen forma, melyben ki lehet fejteni a véleményedet? Nem. Hiába mondanád: ez az én blog-om, nem kötelező elolvasni, sajnos ez nem áll meg. Mert ezzel az erővel az újságírókat sem lehetne felelősségre vonni.

13. Társadalomban élünk, melynek vannak normái, és amelyeket mindenkinek kötelessége betartani. Én azt gondolom, Te most megszegtél néhány szabályt ezek közül.

14. A szemináriumon oktatott technikák, gyakorlatok, az összes ott jelenlevő Oktató egyeztetésével történtek! Nem az én kizárólagos elképzeléseim mentén haladtunk, még csak konkrétan nem is én találtam ki, mit oktassunk.

Mint bármikor eddig, ezután is állok rendelkezésedre, akár szóban, akár írásban, vagy bármilyen más formában.

Magyar Attila
Zanshin Dojo
5. Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató 2008. 09. 26. 22:03
Kedves Attila!

Nagyon örülök, hogy reagáltál erre a bejegyzésre, kíváncsi voltam, hogy te mit gondolsz ezekről a gondolatokról. Sok dolog került új megvilágításba a hozzászólásod után.

1. Igen én is. Úgy látszik akkor ez még egy elég alacsony szint ahol állok, tehát van hová fejlődnöm.

2. Igen, ez jogos, természetesen van közöd hozzá.

3. Sajnos a stílus maga sz ember, ami a felelőségre vonást illeti, azt pedig épp ezzel a hozzá szólással tetted meg.

4. Ez bizony így van...

5. Igen

6. Valóban így van. Én egy nagyon nagyképű és büszke ember vagyok, egy hegynyi hamis egóval. Örülök, hogy ilyen tisztán látod rajtam ezt is.

7. Mindegy, hogy ki mit mond, mert akkor és ott így éreztem, bár könnyen lehet, hogy félre értettem valamit, hiszen egyszer Kali-yuga van, a félreértések és képmutatás kora, meg mert elvakultam a büszkeségtől...

8. Úgy látszik akkor itt is félre érthettem valamit. Ez valóban elég kultúrálatlan volt, és túl messzire mentem. Hát legalább most akkor már tudja mindenki, hogy milyen alacsonyrendű a helyzetem, hogy kifelé tetszelgem egy vallásos ember képében, belül meg ilyen gondolataim vannak. Köszönöm, hogy ráébresztettél erre...

9. Bár néhol erős túlzásnak tűnhet ez-az, azért sajnálom, hogy ehhez így állsz hozzá... De ez ismét csak az én kudarcom...

10. Ezért a pontért kifejezetten hálás vagyok. Ebből a szemszögből valóban nem vizsgáltam meg a bejegyzés publikálásának helyességét. Elvakított az illúzió és közben nem gondoltam rá, hogy az ilyen alacsony rendű kommunikációval szégyent hozhatok rájuk. Ebből is látszik, hogy még van mit tanulnom bőven és nagyon örülök, hogy ezt te is így látod.

11. Ahogy a végén írod, akkor te. Az eddig 1.

12. Ennek bár most úgy tűnik, hogy van jelentősége, 10-20 év múlva nem lesz. De ha csak akkor írnám le, úgy nem biztos, hogy fel tudnám idézni az érzéseket, amik most vannak, vagy voltak bennem, szóval nem tudnám hitelesen leírni, hogy milyen úton jutottam el oda, aki majd akkor leszek.
Bár tény, hogy lehetne ez privát napló is, főleg, ha néha be-csúszik 1-1 ilyen megtévedt bejegyzés. Úgy gondolom, hogy egyre kevesebbszer nyúlok mellé és ez arra késztet, hogy mégis csak merjem nyilvánosan írni...

13. Úgy érzem, nem én kezdtem...

14. Ez pedig akkor és ott, de még így utólag vissza gondolva sem tűnt nekem így. De ez az én szubjektív véleményem. Ettől függetlenül, elfogadom, hogy így volt.

Nagyon köszönöm, hogy ilyen nyíltan le írtad ide a meglátásodat e bejegyzéssel kapcsolatban, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy még mindazok ellenére, hogy ekkora sértést követtem is el ellened, te elfogadsz engem ilyennek, sőt tanítasz és nem gyűlölsz ezen ostoba tettemért. Örülök, hogy ezt telefonon is meg tudtuk beszélni és nagyon köszönöm, hogy még jöhetek hozzád tanulni a Zanshin dojoba.
Úgy látszik van mit.

Köszönöm a tanítást...

Gouranga :)
6. Melisek Gabriella 2008. 09. 27. 0:30
Szia Ádám!

Szép dolog, hogyha felvállaljuk saját véleményünk és teret adunk másoknak a reagálásra. A blogod, bár nyilvános és fórum is működik, mégis egy kis fal, ami mögött könnyebben bántasz meg másokat. Mikor olyasmit tapasztalsz, ami bántja jó érzésedet, kinyílváníthatod nem tetszésedet, akár szemtől szemben is... Nem szükséges mások előtt is lejáratni valakit, akivel szemben rossz érzéseink vannak, magad is lejáratod vele. Mindenki számára más megmosolyogni való, ezt kérlek ne felejtsd el.
Szerintem akár vacsora közben, akár szeminárium után, személyesen is odamehettél volna bárkihez kifejteni mit gondolsz róla, esetleg viselkedéséről, és nem szükséges azt minden olvasóval közölni. Ez sérti más személyes szféráját. Pedig Neked, személyesen senki nem ártott.
Talán legközelebb kicsit átgondoltabb lehetnél, és hogyha két nap alvás nem hoz magával megfontoltságot, ki kéne várni egy harmadik napfelkeltét is.

Melisek Gabriella
Zanshin Dojo
7. Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató 2008. 09. 27. 15:40
Kedves Gabriella!

Én úgy igyexem élni és úgy igyexem viselkedni minden pillanatban, hogy azt bárki elmesélhesse bárkinek. Nem mondok semmi olyat senkinek, amit nem gondolok komolyan. Bárki idézhet és szembesíthet a szavaimmal, bármikor, mert vállalom őket. Ha néhanapján olyat találnék mondani, ami nem való a nagy közönségnek, akkor arról értesítem a hallgatóságot, vagy a beszélgető partneremet, hogy ez kérlek maradjon közöttünk...

Akkor és ott pedig bár próbáltam jelezni, hogy valami nagyon furcsán alakul, nem nagyon zavart senkit, én meg nem akartam elkezdeni magyarázni, hogy hé emberek, nekem ez a véleményem, mert hát "kit érdekel, hogy neked mi a véleményed."
Így nem is erőltettem a dolgot, néhány próbálkozás után.

Pont erről szólt volna ez a bejegyzés.
Az élmények pedig két nap alatt alakultak ki ilyenné. Nem gondolom, hogy jó vagy rossz lenne, csak egészen egyszerűen ilyen volt. Ha pedig vártam volna még egy napot, akkor abba biz Isten belehaltam volna. :) (Ilyen alacsony rendű vagyok. Szégyellem, hogy ez van. Remélem többet nem kell ilyet írnom.)

Azt pedig hogy ez egy fal lenne, elfogadom, de inkább egy olyan fal, ahová lejegyzem az élményeimet, nem egy olyan ami bármitől is megvéd, vagy ami mögé elbújnék, ami mögül könnyebben bántanék meg másokat. Nem gondolom, hogy szemtől szemben jobb megbántani másokat, mint bárhogyan máshogy. Megbántani soha nem jó senkit, semmilyen formában.
Nagyon sajnálom, hogy most mégis ebbe a csapdába keveredtem, ráadásul már nem először.
Ott a fényképem, telefonszámom, szóval nem titkosban nyomom, bárki bármikor megtalálhat, nem is bujkálok.
Nincs miért, és nincs ki elől...
Nem tudom, hogy ott voltál-e a szemináriumon, de minden képpen nagyon köszönöm, hogy hozzá szóltál..

Gouranga!
8. Gombos Péter 2008. 10. 10. 19:32
Szia Ádám !

Kicsit rendhagyó lesz a hozzászólásom, lévén a Buyukai-n résztvenni nem tudtam, a témában pedig közvetlenül nem, közvetve viszont mégiscsak érintve vagyok.

"A vélemény olyan, mint a s*gglyuk. Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra." - tartja a kevésbé szalonképes, ám annál lényegretörőbb mondás. Ehhez képest az emberiség történelme alig jegyez fel olyan esetet, amikor valaki képes lett volna megtartani véleményét saját magának, függetlenül attól, hogy érdekel-e valakit avagy sem. Mondhatnám, hogy ebbe a hibába estél bele Te is, hiszen a belső kételyeid, vívódásaid, felismeréseid, következtetéseid, egyszóval a véleményed kinyilvánítása céljából hoztad létre ezt a blogot is, érdeklődéstől függetlenül. Amivel szerintem nincs is semmi baj, hiszen én is ezért vagyok itt, el szeretném mondani a véleményemet. Amiért is említettem, hogy közvetve érzem megszólíttatva magam az az, hogy Magyar Attila Sensei tanítványaként és (úgy érzem) barátjaként valamilyen szinten engem is érintenek az "elmondottak". És bár Attila szerény nyomott véleményem szerint abszolút nem szorul semmilyen segítségre, én a saját megnyugtatásom céljából mégis elmondanék pár szót...mondhatni, biz' Isten belehalnék, ha nem tehetném meg ;)

Kezdem rögtön az elején, és hozzáteszem nem akarlak bántani, inkább értelmezni próbálok néhány dolgot. Nem mennék bele részletesen sem a leírtakba, hiszen azt már Attila megtette, engem elsősorban az előidéző okok érdekelnének... Ha most az FBI egyik "profiler"-eként ülnék itt - elolvasva azt, "ahogyan megtaláltad Istent" - azt mondhatnám, hogy ez a kettősség egyáltalán nem meglepő a Te esetedben. Nehéz családi körülmények, mellőzött gyermekkor, önelégedetlenség, folyamatos harc a külvilággal és a belsővel, stb. Ilyen körülmények között nem csoda, ha az egyén öntudata nem teljesedik ki, nem tudja, nem érzi a választóvonalat a jó és rossz között, nem látja jól a határokat (akár önhibáján kívül), hogy meddig lehet, illik elmenni és mi az, ami egyes esetekben sértő akár véletlenül akár szándékosan. De ugye nem vagyok profilozó :) Mindazonáltal az informatika megadja azt a lehetőséget, hogy mielőtt valaki elküld egy bejegyzést legyen esélye többször átolvasni azt. Nos nem tudom, hogy Te megtetted-e ezt. Mert ha igen, és nem tűnt fel, hogy bizony nagyon komolyan sértő mondatok kerültek bele, akkor élnem kell a gyanúperrel, hogy szándékosságról van szó, ami messze túllépi a jópofa csipkelődés határait. Ezt én a magam nyelvén úgy szoktam megfogalmazni, hogy - bár hasonlóan hangzik - a csiszolatlan gyémánt és a faragatlan tuskó mégsem jelenti ugyanazt...

Hadd osszak meg Veled egy rövid történetet:
Volt egy fiú, akinek soha semmi nem volt jó, állandóan elégedetlenkedett, mindig ideges volt, harcban állt az egész világgal. Egyik nap az apja azt mondta neki:
- Fiam, amikor ideges vagy, menj hátra az udvarba ! Ott van egy hatalmas fatuskó. Minden alkalommal verj bele egy szeget, talán egy kicsit meg is nyugszol tőle.
A fiú így is tett, és hát csakhamar igen szép számmal voltak szegek beverve a tuskóba. Olyannyira, hogy a fiú önmagában is elgondolkozott, vajon érdemes-e minden problémán, minden eseményen felhúznia magát, és ennyi szeget beverni, ennyi problémával feleslegesen is terhelnie önmagát. Akkor az apja azt mondta neki:
- Amikor jó kedved van, jó napod van, menk oda a tuskóhoz és húzz ki belőle egy szeget !
A fiú megfogadta a tanácsot és szépen lassan elkezdte kihuzogatni a szegeket. Mivel közben arra gondolt, hogy éppen jókedvében csinálja, ettől méginkább öröm töltötte el. Eljött a nap, amikor az összes szeg kikerült, és egyetlen újat sem kellett bevernie. Ekkor az apja kisétált vele az öreg tuskóhoz és azt mondta neki:
- Nézd meg az eredményt. Öröm látni, hogy már tudsz örülni a dolgoknak, nincs szükséged több szeg beverésére, megfontolt és higgadt lettél. De nézd csak meg. Telis-tele van lyukakkal a tuskó. Bár a szegeket eltávolítottad belőle, a nyomait talán örökre viselni fogja...

Nos, itt jön be az, ami nekem nagyon furcsa. Együtt maradsz Attilával, aki a bizalmába fogad, és elmond Neked személyesen sok dolgot akár önmagáról, akár az álmairól... Te ezt nem úgy kezeled, hogy megtisztelve érzed magad, mert (és most tekintsünk el a rangoktól !) egy másik ember ún. privát szférájának lehetsz részese, és olyan dolgokat mond el, amiket talán tényleg nem oszt meg mindenkivel, nem...Te fogod magad és beleversz egy szeget. Utána minden komolyabb gond nélkül hajlandó vagy akár elnézést is kérni (amit tekinthetünk nemes dolognak, lévén ha valaki hibázik és elismeri, legalább megvan benne a megbánás lehetősége). Ezzel a szeget ki is húztad...

Ha megpróbálok a vallás területén maradni, nem emlékszem arra, hogy Jézus (mert én Őt tekintem Istenemnek) mindent kihirdetett volna. A közös vacsorákon, ahol a tanítványaival, az apostolaival együtt vett részt bizony sok olyan dolog hangzott el, ami máshol nem. De azt hiszem nem volt jelenléti ív, az sem volt kihirdetve, hogy ami itt elhangzik az csak rátok tartozik, mégsem jutott eszébe egyiküknek sem nyilvánosságra hozni másnap az egészet. Egyiküket kivéve... Nem hinném, hogy józan értékítélet mellett külön el kell mondani valakinek, hogy amit éppen most hall, az talán nem a nagyközönségre tartozik. Hiszen gondolom Attila sem kezdte úgy másnap a tréninget, hogy "és aki esetleg nem tudná, egy BMW-re vágyom, úgyhogy legyetek szívesek gyűjtésbe kezdeni..." Én is azon szerencsések közé tartozom, akikkel Attila privátilag is szokott dolgokat megbeszélni. De ugye tudod, hogy egy bizalmat eljátszani csak egyszer lehet...?! Szerintem kár volt. És Attila ezek után is rendelkezésedre áll ? Minden normális emberben jön a kérdés: MIÉRT ??? De a válasz egyszerű, pontosan azért, mert egy igazi Mester !

Végezetül pusztán szakmai szemmel. Én 16 évet nyomtam le a Kyokushinka berkeiben, mielőtt kb. 2 éve megismerkedtem a Taijutsuval. A mai napig hálával és szeretettel gondolok vissza a Kyokushinra, nagyon sokat köszönhettem nekik, hihetetlen sok dolog változott meg bennem ennek az ágazatnak köszönhetően. (Itt jegyezném meg, hogy ha nálunk bárki szenszinek nevezte volna a Sensei-t, vagy Sihinek a Shihan-t, hát rövid úton rúgtak volna úgy pofán minket, hogy tokostól vittük volna magunkkal a Dojo ajtaját is. És bizony jogosan, mert a tisztelet akkor is kijár, ha történetesen nem értesz egyet egy adott mesterrel.) De én versenyző voltam, nálunk igazán nagy maflásokat osztottak, és a rúgás az rúgás volt. Miért mondom ezt ? Mert nálunk a hókusz-pókusz nem működik. Nem fogunk megállni ha csúnyán néznek ránk (sőt talán attól indulunk be igazán :)) Pontosan azért szerettem bele abba, amit és ahogyan Attila Sensei csinál, mert MŰKÖDIK ! Még a "magamfajta mészárossal" szemben is (nem öntömjénezés, de valami miatt a Kyosokat mindenki mészárosnak hívja). De tudod mit ? Amikor először beszélgettem a Dojoból emberekkel, éppen azt mondták, hogy mindenkitől tanuljak, mert akkor tudom kialakítani a saját stílusomat. El is voltam képedve, ez tényleg egy olyan stílus, ami ennyire szabad utat enged az egyén fejlődésének ? Mostmár azt tudom mondani, igen, tényleg ilyen. Ettől is olyan nagyszerű. Nem Bujinkan amit Attila csinál ? Miért is nem az ? Mert igazán hatékony ? Mert nem hókusz-pókusz ? Vagy mindkettő ?! Ki vagy Te vagy én, hogy eldöntsük, mi ez ? De én szeretek tanulni, és hajlandó vagyok "alávetni" magam tesztelésnek. Jöjjön bárki, akit Te "igazi" Bujinkan Mesternek tartasz. Én a legnagyobb tisztelettel felállok vele szemben a pástra. Győzzön le, bizonyítsa be nekem, hogy mennyire hatékony ez a "tradicionális" harcművészet. Mert én azt látom, hogy amit Attila csinál, az tényleg működik. És az élet az utcán dől el, nem a Dojoban...

Hát ennyit szerettem volna mondani, remélem nem tartottalak fel soraimmal.

Üdvözlettel,
Gombos Péter
Zanshin Dojo
9. Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató 2008. 10. 11. 0:42
Kedves Péter!

Nagyon köszönöm, hogy nem tartottad magadban a véleményedet és elmondtad itt nekem, hogy mit gondolsz a bejegyzésről, melyet nem olvastam el kétszer. Megtisztelsz... :)
Jézust nem keverném ebbe bele, mert az ő tanításait, hogy miket mondott a vacsorán, meg miket nem sajnos ma már nem lehet hitelesen kutatni, hiszen létezik néhány 1000 féle biblia értelmezés, meg fordítás, ahány egyház, annyi féle. Például nem tudom mennyire ismered az apokrif iratokat, ahol is szerepel például Júdás könyve és ahol kiderül, hogy Judás volt a mester szívéhez legközelebb álló tanítvány és ő értett a legtöbbet a tanításokból, ráadásul mestere kérésére árulta el, meg ilyenek... De ebbe most ne menjünk bele...

Én igazából bármit elviselek, rólam bárki mondhat bármit, hiszen megérdemlem, mert egy hitvány kutya vagyok. De nekem nagyon fájt ami a második nap történt azzal a rengeteg kedves, jóindulatú emberrel, akik mind nagyon nyitottan érkeztek oda és akkor abban volt részük amiben részük volt. Ez váltotta ki ezt a bejegyzést.

Azt, hogy miért írtam azt, hogy nem Bujinkan amit Attila csinál, az egy vicces túlzásnak terveződött, de aztán egy Freudi elszólás lett belőle. Én jártam sok helyen, láttam sok mestert, de egy sem viselkedett így...
Lehet, hogy amit Attila tanít, az nagyon hatékony. Ezt alá írom. Az utcán...
De a Bujinkan Ninjutsu sokkal több annál, mint felkészülés az utcán való küzdelemre. Például kíváncsi vagyok, mennyire megy a főzés, vagy valamilyen hangszeren való játék, vagy bármilyen más művészet, vagy csak egy párkapcsolatod, vagy csak a viszonyod más emberekkel. Ott mennyire tudod alkalmazni azokat a dolgokat amiket edzésen tanulsz? Mert ez a lényeg. A Bujinkan Budo Taijutsu nem csak az utcára van, hanem az egész életre, méghozzá minden pillanatában lehet használni. Ez ettől csodálatos. Ettől ez a legmagasabb rendű harcművészet, amit csak találtam.

Adnék neked egy jó tanácsot is kedves Péter, csak azért, hogy sokáig az úton tudj maradni. Ezt a "titkot" azért árulom el neked, mert úriember módjára mondtad el a véleményedet, amiért szintén nagyon hálás vagyok...

Ha az alapján döntöd el, hogy ki a jobb mester, hogy ki tud téged lenyomni, akkor olyan mester leszel magad is aki másokat le akar majd nyomni. Ha olyan mester leszel, aki másokat le akar nyomni, akkor pedig nem leszel mester, bár köthetsz fel fekete övet, mert a mester nem attól mester, hogy mindenkit le tud nyomni, vagy bárkit legyőzni, hanem attól, hogy nem gondolja magát mesternek. Mert tisztában van vele, hogy ő már mindenkitől tud tanulni, vagyis ő a tanítványa mindenkinek. A mester meg tudja látni mindenkiben azt, hogy mit tud attól az emberetől tanulni. Mert bizony fejlődni csak úgy tudunk, ha mindenkitől tudunk tanulni... De ehhez alázatosnak kell lenni. Enélkül nem megy. Ha azt akarod, hogy mutassak neked olyan mestert, akit le tesztelnél, akkor azt mondom, hogy még sok sok edzésre el kell menned, mire talán mestered kiveri belőled az egót és büszkeséget és alázatosan mindenkit el tudsz fogadni mesterednek.

A Hókusz-pókusz pedig a Ninjutsu része. Természetesen meg vannak annak is az elvei, szóval nem a rosszul végrehajtott technikákra mondom, hogy azok jók, hanem arra, hogy itt sokkal több apró finom részlet van, mint az üsd-vágd- nem apád... Ha valaki törődik ezekkel az apró finomságokkal is, tehát dolgozik rajta, hogy alázatossá válljon, akkor olyan elő sem fog fordulni, hogy valaki megtámadja az utcán, vagy félnie kelljen valamitől. Mert míg az ember nem tud alázatos lenni, addig fél és ez a félelem, mint ahogyan említettem is, dühként és arroganciaként nyilvánul meg. Ami nem baj, vagy rossz, csakhát nem Bujinkan Budo Taijutsu. Nekünk nem ez a módszerünk.

Lehet, hogy egy kommunista iskolában, meg egy ilyen oktatási rendszerben ez elfér, ahol nem cél, hogy az egyének intelligensek legyenek, és tudjanak értelmes döntéseket hozni, de mi értelem van Ninjutsut tanulni, ha közben meg ugyan úgy gondolkodunk róla, mint egy küzdősportról?

Nekem ez a 10.évem, hogy gyakorolhatom ezt a harcművészetet. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy bár kalandos életem volt ezidáig, mindig úgy alakult, hogy tudtam gyakorolni és sokat tanulni a világban...

További jó tréninget és sok-sok kitartást kívánok neked...
Meg ezt a bejegyzést:
href.hu/x/75x4

Gouranga!
10. Gombos Péter 2008. 10. 12. 1:46
Kedves Ádám !

Kezdeném rögtön a végéről, valamint a cikkről, amit voltál olyan kedves belinkelni nekem. El is olvastam, valóban nagyon tanulságos volt, köszönöm. Tudod mi a legérdekesebb ? A cikkben leírt mondatoknak már több mint a felét hallottam Attila szájából, persze nem szóról szóra. Úgy hozta az élet, hogy én egy kevésbé kellemes motorbaleset után kerültem kapcsolatba a Taijutsu-val. Ha ez a baleset nem történik, akkor szinte biztos, hogy soha nem hagyom ott a Kyo-t, mert ahogy már említettem, nagyon szerettem. Abba most nem mennék bele, hogy mi és hogyan történt, ami miatt fel kellett adnom a Kyo-t, senkit nem szeretnék ezzel untatni. De mikor először "beszéltem" Attilával emailen keresztül, már akkor egy sor olyan dolgot hallottam tőle (többek között a fekete övről és az alázatról), amik nagy szerepet játszottak abban, hogy elmenjek, és megnézzek egy tréninget. Mikor elmentem, az edzés után Attila legalább 20-25 percet beszélt velem négyszemközt arról, hogy mit is takar ez a harcművészet, mennyire fontos a szellem szerepe is, és miért is olyan összetett ez a dolog. Akkor már tudtam, hogy én ide szeretnék tartozni. Szó nem volt arról, hogy ki mennyire erős, ki tudja gyorsabban orrbaverni a másikat, és hogy mi lesz az utcán... Nem voltál még vizsgán Attilánál, ugye ? Tudod milyen szigorúan veszi az elméleti részt ? És nem arra kíváncsi, hogy mennyire tudod megtanulni a leírt szöveget, hanem arra, hogy mennyire érted meg azt, ami mögötte van ! Szerencsésnek mondhatom magam, mert jártam Attilához külön órára is. Tudod mivel kezdte az első oktatást ? Amikor mindenki arra készült, hogy na most majd biztosan olyan technikákat is látunk, amik kimaradtak a tréningből... Egyetlen technika sem volt !!! De életemben kevés Mestertől tapasztaltam - pedig hidd el én is tréningeztem párral -, hogy az összes alapállást elejétől a végéig elmagyarázza, megmutatja, elmondja, hogy mikor, mire használták, hogyan érdemes bennük mozogni, mikre kell figyelni, milyen szellemiség társul az állásokhoz...és még sorolhatnám. De Attila megtette ! Ennek nem csak egyedül voltam tanúja, de én úgy jöttem el a tréningről, mintha csak nekem magyarázott volna. De biztos vagyok abban, hogy a többiek is ennyire személyesnek élték meg a tréninget magukra vonatkozóan. Szó nem volt bunyóról. Én le voltam nyűgözve, hogy erre a Mester ilyen hangsúlyt fektet. Attilán kívül egy Mestertől láttam és tapasztaltam ezt a hozzáállást, de mivel ők "testvérek", igazából meg sem lepődtem rajta :) De megtiszteltetés Velük tréningezni.

Ugye milyen más történet ? Lehet, hogy a második napon az a sok kedves ember mind nyitottan érkezett oda. És mit kaptak ? Nyíltságot, nem ? Ha valaki kerek-perec megmondja, hogy - a szavaiddal éljek - ürülék amit csinálnak, az nyíltság nem ? Az én olvasatom szerint ez az. Lehet, hogy kemény, de őszinte. És miért ? Mert nem fog becsapni. Nem áll oda eléd, hogy "ez az öregem, tök jó amit csinálsz", ha nem gondolja ezt. Mi ez, ha nem őszinteség ? De tudod mit ? Soha nem hallottam tőle, hogy "csak az jó, amit én csinálok". Annál inkább hallottam olyanokat, hogy "nekem ne hidd el ! Tapasztald meg magad, és majd akkor érezni fogod", "tanulj másoktól is, hogy könnyebben tudd kialakítani a saját stílusodat...". Elképesztően sok ilyen mondatot hallottam már tőle. Egyszer azt mondta nekem, hogy "a fekete öv semmi mást nem jelent mint azt, hogy a Mester elfogad Tanítványának". Ami az én olvasatomban csak annyit jelent, hogy a tanulás még csak akkor kezdődik el igazán. Én hosszú évek óta vallom azt, hogy a tiszteletet nem megkövetelni kell, hanem kiérdemelni, de vicces volt az ő szájából is viszonthallani, mert ez csak arról győzött meg, hogy jó helyen járok. Meglepő ugye ? Attila mindig nyílt és őszinte. Szerintem ezért hálásnak kellene lenni, még akkor is ha esetleg olyat mond, ami nem esik jól. Én is kaptam már Mesterektől hideget és meleget, de egy dolgot soha nem szerettem, és nemcsak a Dojo-ban...azt, ha becsaptak !

És ha már belekeveredett a hétköznapi élet is, hát akkor szívesen válaszolok :) Ugye ezt is tekinthetjük annak azon őszinteség és korrektség részének, amivel tréning közben találkozik az ember.
Nos, a főzési tudományom messze földön híres. A meleg vizet akár már másodszorra is el tudom találni (de ennek nem sok köze van a Ninjutsuhoz, világéletemben naturtalentum voltam). Annyiban merül ki a konyhaművészetem, hogy az én Drága Feleségem (aki megajándékozott 2 imádnivaló gyermekkel is, ezt csak a párkapcsolati rész miatt írtam be :)) szól nekem, hogy mehetek enni. Amennyire balfék vagyok én, annyi istenien főz Ő. Szoktam mondani, hogy én szívesen főzök, de akkor én máshol eszem. Ez van, soha életemben nem ment, de irígylem azokat a férfiakat, akik tudnak, megmondom őszintén ;) Mert enni ugyanakkor nagyon szeretek...ráadásul sokat :D
Zene és más művészetek. Tanultam zongorázni évekig gyermekként, sőt utána énekkaros is voltam. Mindig azt mondom, hogy 8 évig voltam kórustag, de aztán rájöttek honnan jön a zaj... Ennek sincs köze a Ninjutsuhoz, mert még jóval azelőtt történtek, hogy kapcsolatba kerültem volna a harcművészetek bármelyik ágával. Talán furcsa kettősség, hogy az ACDC, a Metallica, a Manowar, a Rammstein, Beethoven, Mozart és Rossini egyszerre fontos nekem. Ugyanakkor Picasso "műveitől" hidegrázást kapok (még Citröenben is...), Bartók Kékszakállú Hercege a fájdalomküszöb többszörösével terhel, Dali lángoló zsiráfjait sem tudom egyetlen állatkertben sem megmutatni a gyermekeimnek, a piros alapon piros négyzet konstruktivizmusát kreatívnak tartom (márminthogy ekkora ökörséggel is képesek pénzt kivenni mások zsebéből...). De Michelangelo Dávidja lenyűgöző, Liszt Magyar Rapszódiájától libabőrös leszek, Petőfi és Wass Albert mintha az én érzéseimről írták volna minden versüket. Remélem, hogy dióhéjban kielégítő volt a világ egyéb dolgaihoz fűződő viszonyom.

De egy érdekessége van ezeknek a dolgoknak is. Nem a Ninjutsuból fakadnak és nem oda térnek vissza. Ugyanis ez egy másik történet. Én egy harcművészettől a következő dolgokat várom el: legyen hatékony és őszinte. Ne akarjon becsapni olyan tachnikákkal, amik adott esetben látványosak, de használhatatlanok. És bármily fura, ne legyenek benne varázslatok. Nem vagyunk egyformák, Te azt mondod, hogy a Ninjutsu részét képezik. Én azt mondom igen, fontos tudni róluk, mint ahogyan nem tagadjuk meg őseinket sem. De kevés az esélyem arra, hogy páncélban sétálva a Körúton belefutok egy szamurájba, aki éppen ketté akar vágni a kardjával. Ez persze jó alkalom lenne gyakorolni egy-két nagyon látványos kitérést, de erre ugye kb. annyi az esélyem, mint a Rosenberg házaspárnak a villamosszékben. Cserébe sokkal nagyobb esélyem van arra, hogy akár 200 Ft-ért a torkomhoz nyomják a kést. És mivel nem vagyok David Copperfield, hát nem túl sokra fogok menni a varázslással... Neked fontos a külcsín, én mindig előbbre tartom a belbecs részét. Talán azért, mert infós vagyok. Lehet, hogy nagyon látványos egy processzor csomagolása, sz@rt sem érek vele, ha használhatatlan. És Attila ebben nagy ! Megmutat mindent, elmondja, hogy mi mire épül, és mire használták anno (sőt, számon is kéri !). De a mostani elvárásoknak megfelelően oktat, a mai korra készít fel mind fizikailag, mind szellemileg. És ebben a Ninjutsu katalizálni tud. Erősít folyamatokat. Tartást ad, jobban tudod becsülni az életed, az értékeket (itt legutolsó helyen állnak az anyagiak !), és valóban alázatossá tesz. Hiszen tudatosítja benned, hogy nem vagy legyőzhetetlen, és a tanulás soha nem ér véget. És bármilyen furán hangzik számodra, ezekben Attila tökéletes iránytű. Talán ezért is értetted félre amit a "ki kit tud lenyomni" dologról írtam. Nem arról szólt ugyanis, hogy ki a keményebb, kinek nagyobb az egója, ki a büszkébb...és nem szólt arról sem, hogy az ember állandóan rivalizálni akarjon másokkal. A hatékonyságról szólt, amiről azért nem fogok tudni Veled soha vizátni, mert Neked ez nem elsődleges. És én ezt tiszteletben tartom !

Végezetül Jézus. Róla főleg nem szeretnék vizáni Veled. Igen tudom, hogy "létezik" egy Judás evangéliuma. Mint ahogy azt is, hogy a Bibliának 1000 féle fordítása van már. Valóban van, de az eredeti források (amelyek száma kb. 5-re tehető) szinte mindegyike ugyanarról számolt be egymástól teljesen elszeparált helyeken. Néhány szóban különböztek ugyan, de a lényegükben mind egyezést mutattak. Mostmár van 1000 féle fordítás, mostmár van Judás evangéliuma, mostmár van 400, magát kereszténynek valló egyház is...ezekről mind tudok. Azt is tudom, hogy ez azoknak köszönhető, akik bár "ismerik a jót és az igazat, nemcsak hogy megtartják maguknak, de a világot rosszal, gonoszsággal és - ami talán a legfontosabb - hazugsággal "tartják a kezükben"". És mivel innentől olyan éles ideológiai határvonalhoz érkeztünk, amelyben biztos vagyok, hogy soha nem fogunk egyet érteni, ezért türelmedet megköszönve zárom soraimat !

Üdvözlettel,
Gombos Péter
Zanshin Dojo
11. Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató 2008. 10. 12. 9:45
Kedves Péter!

Köszönöm kedves szavaid, és köszönöm, hogy ilyen fontos neked, hogy elmond a véleményedet. Ez azt jelenti, hogy legalább van és nem szégyenled. Ez mindig is egy tiszteletre méltó tulajdonság volt a szememben.

Néhány félre értésre azért szeretnék rávilágítani...

Szóval Attilát én is olyan nagyszerű embernek és mesternek ismertem meg, mint ahogyan leírtad. Ismerem én is ezeket a tulajdonságait és tudom, hogy nagyon mélyen vannak nála a dolgok. Tisztában vagyok azzal, amiket írtál. Ezért is mertem megírni ezt a bejegyzést, mert tudtam, hogy fogja tudni kezelni. Bár lehet, hogy néhány embert magamra haragítottam vele, de hosszútávon biztos vagyok benne, hogy nem történt semmi rossz, hiszen senkinek nem tört el semmije, vér sem folyt és meg sem halt senki. (eddig és remélem ezután sem :) )
A bejegyzésben bár minden bizonnyal nem olyan hangsúllyal mint mást, de megemlítem, hogy Attila sokkal többet tud annál, mint amilyen műsort lenyomott nekünk a második nap. Tudom, hogy van neki egy ilyen oldala is, mint amit láthattunk, de a bejegyzés épp arról szólt, hogy arra az oldalára én nem vagyok vevő, mint ahogyan nem vevők rá még sokan mások sem.
Az egyetlen dolog ami miatt leírtam ezt így ebben a formában, az az, mert Attila nem vette észre, hogy mit csinál. És itt most nem arról beszélek, hogy mi a hatékony meg mi a nem hatékony, vagy arról, hogy nem volt igaza. Hanem a stílusról. Ninjutsu egy stílus. Tudom, hogy ő ismeri ezt a stílust, de eldugta a Buyukaion jó mélyre és hiába próbáltam neki jelezni én is és mások is, hogy vegye nyugodtan elő, nem fog csorbulni a tekintélye, sőt ettől fog igazán nagyot nőni a szemünkben, nem tette meg...

Nem voltál ott és nem láttad a saját szemeddel a műsort, szóval nincs mihez viszonyítanod, hiszen neked, mint tanítványának egy egészen mást arcát mutatta meg, mint akkor és ott a többieknek illetve inkább a többi mesternek. Engem nem zavar, hogy ilyen, az sem zavar, hogy ezt tette, csak leírtam, hogy mit éreztem akkor és ott az egésszel kapcsolatban, mivel sima szó nem használt, így ebben a formában.
És bár tudom, hogy azt mondja, és mutatja Attila, hogy nem érdekli a véleményem, meg az egész bejegyzés, olyannak ismerem, aki biztosan elgondolkodott rajta. (Ezért is írtam le) Akkor pedig már elértem a célt és nem hinném, hogy ennél még tovább kéne mennem ebben az ügyben...

A másik félre értésed, az az, hogy nem kedvelem a hatékony technikákat. Annak idején mikor Pestre kerültem, végig jártam az összes dojot, és végül előző tanítóm a fehér sárkány javaslatára a Seijinben Csics György Sensei-hez kezdtem el járni, mert annyira brutálisan hatékony volt. A Zanshinos tréningek igazából simogatásnak tűntek akkor is és most is ahhoz képest, ahogyan ő a dolgokhoz állt. Azóta egyik tanítványa, Darányi Gábor kapta meg a dojo vezetői rangot, de mind a kettejükkel egy nagyon bensőséges barátságban vagyunk, ilyen szerencsés vagyok és így valahogy kialakult, hogy Sensi-nek hívhatom őket és ez nem zavarja őket egyáltalán, sőt. Persze mindennek meg van a helye és ideje is. Itt a blogban ez simán elfér...

Ninjutsu sokkal mélyebb és barátságosabb annál mint amit A Buyukaion láthattunk Attilától, főleg úgy, hogy lenyomta az összes másik tanítót, akik csak alázatosan hallgattak és figyeltek ahelyett, hogy szépen kedvesen, egy egészen más stílusban tanított volna. Lehet, hogy sokat beszél az alázatról, meg lehet, hogy tud olyanokat mondani mint egy igazi mester és lehet, hogy a te szemedben el is érte azt, hogy tiszteld ezért, de a Buyukaion nyújtott teljesítménye sajnos azt kell, hogy mondjam neki ez volt, vagyis semmi jelét nem mutatta, hogy valóban alázatos és tiszteletre méltó lenne, sőt büszke és arrogáns volt, mások számára sértő. Erről szólt a bejegyzés. (De ez az én véleményem)

Visszatérve a technikák hatékonyságára, a varázslásra, a zenére és a főzésre, el kell, hogy mondjam neked, hogy ezek mind egy azon dolognak számítanak, ugyan azon a dolgon működnek, mivel egy a forrásuk is. Mert mindent Isten teremtett. De ugyan így van a vallásokkal is, szóval mindegy, hogy ki katólikus, vagy református, hindu, mohamedán, vagy Krisnás, mert csak az számít, hogy mi van a szívben. Egy Isten van, mindegy, hogy miként nevezzük, Allah, Krisna, vagy Ráma, Jehova, ő egy. Csak az számít, hogy ki mennyit ért és valósított meg a vallás elveinek gyakorlásából és nem az, hogy ki milyennek mutatja magát. És ezt érezni lehet az emberből, mert hatékonyan tudja alkalmazni ezt a tudását. Lehet, hogy vannak még olyan dolgok amikben nem olyan jó, de meg kell tanulni látni azt, hogy ki miben jó és akkor azt tanulni tőle...

Mint ahogyan hatékony tud lenni mindenféle mester ninjutsuja is. De ha nem azt tanulod, hogy hogyan legyél nyitott, még a hókuszpókuszból is tanulni, akkor csak gátakat állítasz saját magad elé, mert bekorlátozod a tudásodat.

Mikor valaki azt mondja nekem valamire, hogy ez hókuszpókusz, vagy nem működik, akkor nekem az a véleményem róla, hogy csak nincs azon a szinten, hogy megértse és megcsinálja. Hatsumi sensei nem tanít ostobaságokat, csak van ami már olyan mélyen van, hogy a mi szintünkön mivel még sehol sem tartunk csupán hókuszpókusznak tűnik. Ezért jó eljárni sokféle 15Danos sihan szemcsijére és ott megkérni őket, hogy csinálják meg rajtad a technikát és akkor csak figyel az ember, hogy jé tényleg működik. Lehet, hogy én nem tudom megcsinálni, meg lehet senki más sem, csak a 15Danos Sihan, de ez nem azt jelenti, hogy ez nem jó és nem kell tanulni meg gyakorolni, mert szar, hanem azt, hogy bizony még van hová fejlődni...

Ha valaki pedig azt mondja valamire, vagy valakire, hogy rossz, vagy hülyeség, akkor pedig tudom, hogy saját magáról beszél. Mindegy, hogy a szemébe mondja-e, vagy a háta mögött az a lényeg, hogy az nem értékes ember, aki mások lehúzásával próbálja magát jobb fényben feltüntetni. Van erre egy régi Magyar mondás is. Más szemében a szálkát is, a sajátjában meg a gerendát sem veszi észre. És ez így van. Mikor valaki rosszat mond valaki másról, akkor az azt jelenti, hogy rá akarja vetíteni a saját rossz tulajdonságait, ráadásul felnagyítva. Ez alól természetesen én sem vagyok kivétel... :)
Viszont van itt egy nagyon fontos pont. Mégpedig az, hogy milyen hangulatban teszi az ember, illetve mi a motíváció mögötte. Mert nekem is nagyon fontos, hogy egy technika hatékony legyen és ne hókusz-pókusz, vagy ne hülyeségek legyenek a dolgok, hanem meg legyen mondva az igazság. De sokat számít, hogy milyen érzés jön vele. Aki tanít, az fikázza a tudásod, és alacsonyabb rendűként kezel, vagyis leszól, vagyis a saját tudását magasabb rendűnek tartja, vagy alázatosan, szeretettel és kedvesen megmutatja, hogy miért jobb az övé... Egóból nyomja-e, vagy valóban adni akar?
De itt leszögezném, hogy nem rólam van szó, mert én még szeretem is mikor jól leszólnak, had recsegjen ropogjon az egóm és had tanuljak alázatot. Csak had tegyem össze a két kezem, meg hajtsak fejet.
De mikor valaki ugyan ezt teszi olyan emberekkel, akik szintén a tanítványaik körében érkeztek, akkor az demoralizálja az egész sereg morálját és Attila ezt tette... Pedig a Buyukai nem erről szólt, vagy kellett volna szólnia és nem csodálkoznék, ha sokan nem jönnének el jövőre pont azért amit kaptak. (és itt most nem a megalázott tanítókról beszélek, hanem azokról a kezdőkről, akiknek ez volt az első nagy közösségi Ninja élményük, meg azokról, akik nem nagyon tudnak eljárni más Buyinkan szemcsikre és azt gondolják, hogy ez a Bujinkan amit akkor és ott láttak)

Ezen kívül ez egy Togakure ryu szemcsi lett volna, ami pedig nagyon sok hókusz-pókusznak tűnő elemet tartalmaz, ami igazából biztos vagyok benne, hogy nem csupán hókusz-pókusz, hiszen néhány titkára már rájöhettem magam is más mesterek kegyéből, akiknek van hite abban is amit nem tudnak, hogy addig gyakorolják, míg megértik és nem fikázzák, sőt inkább tanítják...

De ami a Buyukai második napján volt, az inkább egy utcai harcos szeminárium volt, mint Bujinkan, Togakure Ryu. Nem azt írtam, hogy nem volt hatékony, meg nem tanultam semmit, hanem csupán annyiról szólt az egész, kissé dominánsabb hangnemben, hogy nem ezért mentünk.
Valahogy úgy, mintha a feleséged beígérné neked a lakomát, végén az orosz krém-tortával vacsorára, neked ráfolyik a nyálad, egész nap dolgozol, elfáradsz, nagyon éhes vagy, de aztán hazamész és csak egy könnyed, ám de nagyon komplett salátával vár, ami az összes szükséges tápanyagot tartalmazza, amihez ad egy teljes-kiőrlésű lisztből készült zsemlét, mert ez sokkal egészségesebb, meg fittebb leszel tőle...

Tisztelettel mcdas

Gouranga! ;D