Menü

Naruto


Mostanában szemlátomást a fiatalabb korosztály érdeklődik a Ninjutsu iránt. Illetve azt látom, hogy időről időre megjelenik két-két kb.15-16 éves cimbora, hogy ők bizony a Ninjutsu tréningre jöttek. Persze maximum a fele áll be tréningezni, a másik fele edzés közepe táján elmegy és többet nem látjuk…
Van mostanában valami rajzfilm, aminek a jelek szerint rendesen kultusza is van. Az a címe, hogy Naruto. Hihetetlen, de még a Vikipédia  is több oldalon beszél róla. Sőt oldalak, honlapok, blogok születnek az egyes karakterek életéről, történeteiről…  Szóval jönnek a kiscsávók és Ninjutsut akarnak tanulni. Gondolom olyat, mint a rajzfilmben. Megidézni az elemeket, röpködni, meg varázsolgatni stb…
Persze amiről a mozi nem mesél azaz, hogy ilyeneket tényleg meg tudj csinálni, ahhoz komoly lemondásokra van szükség, amik közül a minimum azaz, hogy eljössz heti legalább két edzésre, és kitartóan edzel, gyakorolsz éveken át, sőt évtizedeken át, vagyis inkább hátralévő életedben, mert máshogy bizony nem megy…
Aztán egy bizonyos részük tisztában van ezzel, ők mindjárt be is állnak az első tréningen és kipróbálják élőben egyenesbe, úgy ahogyan azt kell.
A következő szelekció ekkor következik be, mikor közülük a fele most szembesül vele először, hogy bizony a harcművészet gyakorlása az fáj. A mozi ugye erről se nagyon beszél, mert remegő arcokon, grimaszokon és nyögéseken kívül semmi sem jelzi, hogy milyen is a valódi harc. Csokival, chipsel meg kólával ülve a tv  előtt, nem biztos, hogy mindig mindenki mindenbe belegondol amit lát. Aztán  eljön, beáll, kap egyet-kettőt és besokkol a kis elméje és máris le kell ülnie, mert leesett a vércukor és a fájdalomtól való rettegéstől remegő lábbakkal csak győzködi magát, hogy végig itt kéne  maradnia, ha már egyszer beállt.
Aztán egy részüket nem is látjuk többet az első néhány edzés után, mert ezeket az érzéseket bizony saját magadban kell legyőzni, hogy elsajátítsd legalább első lépésként azt a tudást, ahogyan elkezdheted tanulni a harcművészet tanulásának első lépéseit.
Aztán vannak akik kitartóak, meg vannak akik csak pár hónapig kitartóak, vagy pár évig, szóval a létszám és a résztvevők folyton váltakoznak. Kivéve néhányat. Na ők azok akikkel  valóban érdemes foglalkozni ilyen téren mélyebben. A többiek igazából bármilyen önzően vagy nagyképűen hangzik, csak próbababák akiken gyakorolsz. Az pedig, hogy ki melyik kategóriába tartozik, bár eleinte is jó részt megmondható, de igazából sosem látszik egyértelműen és mi is úgy állunk hozzá, hogy bárkiből lehet bármi… Valójában erre a kérdésre mindig csak az idő válaszol…
A múltkor  jött pár fiú, aztán jártak egy ideig és elérkezett az első vizsga ideje. Sensi, aki Ausztráliából jött vissza egy rövid időre, megfuttatta őket és az első kettőt rám küldte. Az volt a dolguk, hogy támadjanak. Mivel volt valódi motiváció, így támadtak. Én meg gyakoroltam. Okulva az előző esetből, most egy egyszerűbb stratégiát választottam mégpedig azt, hogy csak szimplán leütögettem őket könnyed pofonokkal.  Mivel még kezdőnek számítottak így sok rés volt és a fejüket meg egyáltalán nem védték, szóval kaptak sallert bőven. Az egyiküknél azonban nem számítottam rá, hogy még közelebb hajol egy ütésnél, elszámoltam a távolságot és fülre kapta a happakent. Már mind a ketten szédölögtek, de csak ordítottam nekik, hogy gyertek ne adjátok fel, mert vizsga volt és szégyelltem volna magam, ha azért nem sikerül nekik mert szét cincálom őket, másik szempontból meg ilyen a küzdelem is, menni kell ájulásig, addig mindig van esély…
Átmentek…
Aztán az egyiküket azóta nem láttam, de a másik, amelyiknél elszámoltam a távolságot, most megint jár. Eddig csak azért nem jött, mert akkor, ott beszakadt a dobhártyája és a szülei azt akarták, hogy ne jöjjön míg rendbe nem jön.
Belőle talán lesz valami… Legközelebbi tréningen megpróbálom megjegyezni a nevét. Mert könnyen elképzelhető, hogy érdemes… ;D

És, hogy mi a különbség a rajzfilmben illusztrált ninjutsu és a valóságban gyakorolt Ninjutsu között? Kb. annyi, mint amennyi aközött van, hogy megnézni egy epizódot a meséből, vagy lejátszani a fenti számot zongorán…

Gouranga